— Én meg reggel nyolc óta talpon vagyok.
— Később segítek — morogta Márk.
— A később pontosan mikor lesz?
Erre már nem mondott semmit. Csak kivette Lilla kezéből a tálat, és kissé ügyetlen mozdulattal letette az asztal szélére.
Ekkor Judit, Erzsébet unokatestvére, lassan felállt. Termetes, éles szemű asszony volt, abból a fajtából, aki ugyan megdicséri a süteményt, ha finom, de azt sem hagyja szó nélkül, ha valaki mellébeszél.
— Erzsébet, őszintén megmondom — szólalt meg. — Születésnap ide vagy oda, ez az asztal olyan, mintha lakodalomra készült volna. Ki hozta ezt így össze neked?
Erzsébet arcán elégedett mosoly futott át, mintha pontosan erre a kérdésre várt volna egész délután.
— Ó, nekem remek kis segítségem akadt — felelte, és hanyag mozdulattal az ajtó felé intett. — Lilla. Nagyon ügyes, fürge teremtés. Reggel mindent szépen lediktáltam neki, ő meg sürgött-forgott, mint valami konyhalány.
Egy pillanatra elhalt a beszélgetés a szobában.
Judit tekintete lassan Lillára vándorolt.
— Segítség? — kérdezett vissza halkan. — Én úgy tudtam, ő Márk felesége.
Erzsébet röviden, könnyedén felnevetett.
— Hát persze, hogy a felesége. De ma nálam besegít. Családi ünnepeken valakinek dolgoznia is kell, nem igaz?
Néhány vendég zavartan elmosolyodott, mások inkább a tányérjuk fölé hajoltak. Márk lesütötte a szemét, és teljesen fölöslegesen igazgatni kezdte a villát a kenyérkosár mellett.
Lilla szó nélkül letette az üres tálat az ablakpárkányra, megfordult, és kiment a konyhába.
Odakint csend fogadta. Csak a vízforraló sziszegett halkan a tűzhelyen.
Lehúzta a kezéről az edényfogókat, egymásra simította őket, aztán leült a sámlira. Előtte egy szemüvegtok hevert, mellette pedig a saját maga által vezetett költséglista: csirke, hal, zöldség, sajt, torta, üdítők, gyertyák. A papírok mellett ott sorakoztak a blokkok is, amelyeket Erzsébet még csak meg sem nézett.
Márk kisvártatva utána ment, és behúzta maga mögött az ajtót.
— Most meg mi bajod van? — kezdte óvatosan. — Anya nem úgy értette.
Lilla felemelte rá a tekintetét.
— Akkor hogyan értette? Magyarázd el. Hallgatom.
— Csak rosszul fogalmazott.
— Rosszul fogalmazni az, amikor valaki cukor helyett sót tesz a teába. Ez viszont nagyon is pontos megfogalmazás volt. Pont azt mondta ki, amit gondol.
Márk végighúzta a kezét a homlokán.
— Lilla, tele van a ház vendégekkel. Ne csináljunk most ebből ügyet.
— Ebből ügyet? Márk, a bevásárlás felét én fizettem. Két estén át szeleteltem, pácoltam, vasaltam az abroszt. Reggel óta egyedül rohangálok itt. Erre anyád úgy mutat be, mintha a konyháról rendeltek volna mellé valakit.
Az ajtó résnyire nyílt, és Erzsébet dugta be rajta a fejét.
— Na, pontosan ezért nem szeretem a családi ünnepeket — sóhajtott fel. — Az ember azt hinné, örülni kellene egy idősebb rokonnak, erre rögtön jön az elszámoltatás.
— Elszámoltatás? — Lilla a lista felé biccentett. — Szívesen megmutatom.
— Jaj, hagyjuk már ezt a jelenetet. Később mindent visszaadok. Egyébként sem a pénzről beszélünk. Egy ilyen ünnepen a fiatalabbak segítenek az idősebbeknek, ez teljesen természetes. Vagy talán azt kellett volna bemondanom a vendégek előtt, hogy: „Ezt az uborkát Lilla karikázta fel”?
— Nem ezt kellett volna — mondta Lilla halkan. — Elég lett volna, ha nem kisegítőként emlegetsz, hanem a család tagjaként.