— Az ön unokái — tette hozzá Eszter, miközben hátralépett a lift irányába. — És annak a csodálatos lányának a gyerekei, akit, ugyebár, olyan példásan nevelt fel.
Ilona kis híján a küszöbig ugrott utána; a kezében tartott kávé majdnem kilöttyent a csészéből.
— Hová képzeled magad? — visította el magát az asszony. — Nekem magas a vérnyomásom! Nekem napirendem van, fájnak az ízületeim! Négy gyerekkel nem bírok el, szétszedik itt az egész lakást!
Eszter közben nyugodtan megnyomta a lift hívógombját.
— Hiszen maga anya — mondta szárazon. — Mindig azt hangoztatta, hogy a gyerek a legnagyobb boldogság, én meg csak egy önző nő vagyok. Hát most itt az alkalom, élvezze a nevelése gyümölcsét.
A lift ajtaja csikorogva szétnyílt.
— Felhívom Gábort! — rikácsolta Ilona úgy, hogy az egész lépcsőház visszhangzott tőle. — Majd ő rendet tesz! Úgy repülsz ki a lakásból, hogy a lábad sem éri a földet!
— Hívja csak — vont vállat Eszter, és belépett a fülkébe. — Jöjjön haza a munkából, aztán vigyázzon a saját testvére gyerekeire. Legalább nem fog unatkozni.
Az ajtók lassan összezárultak, elvágva Ilona felháborodott kiabálását. Eszter kilépett az utcára, és az őszi levegő szokatlanul tisztának, már-már felszabadítónak tűnt. Elővette a telefonját, lenémította, majd a táskája legaljára süllyesztette. Ma végre nyugalomban be fogja fejezni azt a beszámolót. A férje családjára pedig alighanem igen mozgalmas napok vártak.
Hogy Ilona lakásában ezután pontosan mi történt, Eszter csak másnap este tudta meg. Gábor természetesen megállás nélkül hívogatta. Aztán dühös üzeneteket küldött, követelte, hogy menjen a gyerekekért, és még a válással is fenyegetőzött. Eszter minden alkalommal ugyanazzal az egyetlen szóval válaszolt:
„Nem.”
Három nap múlva Krisztina visszarobogott. Lebarnulni még ideje sem volt. Ilona ugyanis, aki a saját kényelméről még imádott kislánya kedvéért sem volt hajlandó lemondani, akkora botrányt csapott telefonon, hogy Krisztinának nem maradt más választása, mint lemondani a nyaralást. A befizetett út nagy részét elbukta, és az első járattal hazarepült. Ákos, ahogy várható volt, cseppet sem lelkesedett ezért a fordulatért, és inkább eltűnt a török naplementében.
Gábor komor arccal tért haza a turnusából. Ledobta a táskáját az előszobában, és már nyitotta is volna a száját, hogy számon kérje a feleségén az anyjával megromlott viszonyt.
— Még egy szó — Eszter ekkor olyan erővel tette le elé az üres tányért az asztalra, hogy az megcsörrent. Közben egyenesen a szemébe nézett. — És összepakolom a holmidat. Költözhetsz anyádhoz végleg. Ott úgyis csend van, béke, nyugalom, és nincsenek ezek a „női hisztik”.
Gábor elhallgatott. A már majdnem kimondott szavakat lenyelte, és kivételesen volt annyi esze, hogy nem folytatta.
Attól a naptól kezdve Krisztina nagy ívben elkerülte a lakásukat, és láthatóan igyekezett úgy tenni, mintha az egész eset soha meg sem történt volna. Ilona pedig többé nem mesélgette a szomszédasszonyoknak, milyen lusta, semmirekellő menye van. Mintha elvágták volna.