– A jegyei is zuhannak lefelé! A beadványban világosan le fogom írni, hogy az unokám felügyeletét hozzánk kérem áthelyezni! Gábor magához veszi! Nálunk végre rendes körülmények között élhetne!
Egy pillanatra olyan csend lett, hogy csak a rosszul elzárt csapból hulló vízcseppek koppanása hallatszott.
Gábor idegesen megköszörülte a torkát.
– Anya, te meg miről beszélsz? Hová venném én magamhoz? Egy szobát bérlek két sráccal a város szélén. Az inkább munkásszálló, mint lakás.
– Akkor hozzám kerül! – vágta rá Erzsébet rendíthetetlen nyugalommal. – Kétszobás lakásom van. A nyugdíjam sem rossz, időm meg annyi, mint a tenger. Felneveljük azt a kislányt tisztességesen. Lesz, aki figyel rá, kap enni, lesz rendes ruhája. Nem úgy, mint itt.
Anna ránézett egykori anyósára, aztán hirtelen felnevetett. Nem gúnyos kuncogás volt, hanem tiszta, csengő nevetés. Olyan sokáig nevetett, hogy Gábor már nyugtalanul pillantgatott a bejárati ajtó felé.
– Mi ezen ilyen mulatságos? – sértődött meg Erzsébet.
– Hozzád? – Anna letörölte a szeme sarkában megjelent könnycseppet. – Tisztességesen felnevelni? Gábor, mikor jártál utoljára anyádnál?
A férfi összevonta a szemöldökét, és láthatóan kutatni kezdett az emlékeiben.
– Hát… talán fél éve. A születésnapjára ugrottam be, úgy fél órára. Miért?
– Ezért – felelte Anna, és határozott léptekkel az előszoba felé indult. – Gyertek.
– Hová? – értetlenkedett a volt férje.
– Erzsébethez. Innen tíz perc gyalog, a házak között. Most azonnal megnézzük, pontosan hová is akarjátok elvinni a gyereket. És ha már ott vagyunk, elhozzuk Lilla téli csizmáját is, amit anyád még márciusban megígért, hogy bead javíttatni, aztán valahogy azóta is nála ragadt.
Erzsébet arca egyetlen pillanat alatt megváltozott. A lakk kézitáskáját szorosan a mellkasához kapta.
– Én… nálam most nincs rend! – cincogta, miközben hátrálni kezdett a fal felé. – Majd máskor meghívlak benneteket. Jövő héten. Ma nem érzem jól magam.
– Ugyan már. Az ellenőrzés előzetes bejelentés nélkül zajlik, nem? Te magad akartad így. Induljunk, Gábor. Megnézed, milyen kifogástalan feltételek várnák a lányodat. Felmérjük a lakhatási viszonyokat, ha már ennyire hivatalosak vagyunk.
Gábor továbbra sem értette, mi történik, de engedelmesen felhúzta a cipőjét. Erzsébet az egész úton, míg átértek a szomszédos tömbházakhoz, valamit motyogott hirtelen felszökött vérnyomásról, a nyaralóban felejtett kulcsról, meg arról, hogy sürgősen be kellene ugrania a gyógyszertárba. Gábor azonban most már nem tágított. Őt is furdalni kezdte a kíváncsiság, miért rémült meg ennyire az anyja.
Felmentek a régi társasház harmadik emeletére. Erzsébet úgy matatott a zárral, mint akit a vesztőhelyre kísérnek. Végül a kulcs elfordult, az ajtó pedig kelletlen nyikorgással résnyire tárult.
Az előszobából állott por, dohszag és régi újságpapír szaga csapott ki.
Gábor belépett, de rögtön meg is torpant. Továbbhaladni egyszerűen nem lehetett.
A falak mentén egészen a plafonig banános kartondobozok tornyosultak. A fogason legalább tíz idegen kabát, esőköpeny és kifakult dzseki lógott egymás hegyén-hátán. A sarokban egy megrepedt kis szekrény árválkodott, a tetején hatalmas kupac megsárgult áruházi reklámújsággal.
– Te jó ég – mondta halkan Gábor.
Megpróbált beljebb jutni a szobába, de már az első lépésnél megbotlott egy rozsdás, zsúfolásig megtömött vödörben.