— De ha már ünneplünk, tegyünk az asztalra néhány kevésbé díszes, ám annál makacsabb tényt is — folytatta Eszter, és egyenesen Péterre nézett. — A fő állami megbízás, amelyre önök harmincmillió forintnyi finanszírozási részletet biztosítottak, az én munkám. Az első csomóponttól az utolsó csavarig. A teherhordó szerkezetek szabadalmai az én nevemen vannak bejegyezve. Eszter, egyéni vállalkozóként. És az a kamarai jogosultság, amely nélkül Gábor cége még a munkaterület közelébe sem léphetne, az én személyes engedélyemhez kötődik.
Ilona fuldokolva kapott levegő után, a pezsgő rossz útra szaladt, és hangosan köhögni kezdett a csipkés szalvétába. Gábor arcán megfeszültek az izmok, az inge kemény gallérja alatt foltokban vörösödött ki a nyaka. Fel akart állni, de úgy roggyant meg, mintha hirtelen nem engedelmeskednének a térdei.
— A fiad, nagyi, azt sem tudja, hogyan kell elindítani egy tervezőprogramot! — vágott közbe Levente élesen, olyan hangosan, hogy a terem túlsó végében is meghallották. A fiú az anyja mellé lépett, vékony ujjai ökölbe szorultak, a tekintetében pedig olyan elszántság égett, amelyet senki nem tudott volna félresöpörni. — Én láttam, ahogy anya hajnali háromkor rakta össze helyette a prezentációs videókat, miközben ő klubokban mutogatta magát! A tervrajzokhoz annyit ért, mint tyúk az ábécéhez!
— Levi, azonnal ülj le! — mordult rá Gábor. A gondosan belőtt frizurája szétcsúszott, a homlokán vastag, kék ér dagadt ki.
— Ne fojtsd bele a szót a fiadba, Gábor — szólt rá Eszter hidegen, anélkül hogy akár egy pillantást is vetett volna rá. — És ha már itt tartunk, az uraknak azt se felejtsd el elmesélni, hogy az első három évben a nagy birodalmad az én házasság előtti, saját nevemen felvett hitelemből maradt életben. A törlesztést a mai napig az én számlámról vonják.
Péter lassan Gábor felé fordult. Az arca, amely addig kedélyesnek, már-már atyaian jóindulatúnak tűnt, egyetlen pillanat alatt kőkeménnyé vált.
— Gábor úr, igaz, amit hallunk? — kérdezte a befektető, és a hangjában már semmi jóindulat nem maradt. — Ki a projekt vezető mérnöke? Kinek a jogosultságára épül a teljes engedélyezési háttér?
Gábor kinyitotta a száját, mintha válaszolni akarna, de egyetlen hang sem jött ki rajta. Az a magabiztos kisugárzás, amely a bemutatókon milliókat ért, egy szempillantás alatt elpárolgott. Csak egy rémült, sarokba szorított férfi maradt ott, verejtékcseppekkel a homlokán.
— Holnap reggel visszavonom a terveim használatára adott engedélyeket, és felmondom a partnerségi megállapodást — mondta Eszter.
A mikrofont letette a terítőre, éppen arra a nedves foltra, amelyet Ilona kilöttyent pezsgője hagyott maga után. Aztán megfogta Levente kezét, és ketten elindultak a kijárat felé.
Másnap délig a bank már zárolta is az állami szerződés következő részletének folyósítását. Eszter, mint vezető mérnök aláírása nélkül a pénzügyi papírok egyszerűen érvényüket vesztették. Péter egyoldalúan felbontotta a megállapodást, és az előleg azonnali visszafizetését követelte.
Egy hét sem telt el, és a panorámaablakos, elegáns irodát lepecsételték a felhalmozott bérletidíj-tartozások miatt. A mindig jól öltözött Márk távozott elsőként a süllyedő hajóról; magával vitte Gábor céges laptopját is, mondván, beszámítja az elmaradt fizetésébe. Gábor nagyra fújt vállalatbirodalma, amelyről kiderült, hogy nem több egy csillogó szappanbuboréknál, hangos pukkanással semmivé foszlott.
Eltelt egy hónap.
Eszter új lakásának konyhájában ült. A helyiségben még ott lebegett a frissen birtokba vett otthon tiszta, kissé üres illata. Az ablakpárkányon virágzó muskátli állt, fűszeres, otthonos illata különös békét hozott a csendbe. Az asztalon egy vadonatúj szabadalmi okirat feküdt: az új alapozási csomópontokról szóló fejlesztése. Ezúttal kizárólag az ő nevére bejegyezve.
Ekkor halk, bizonytalan kopogás hallatszott az ajtón.
Eszter felállt, odament, és elfordította a zárat. A küszöbön Gábor állt. Zsíros gallérja fel volt hajtva, a cipője orra megrepedezett, és azokban a szemekben, amelyek valaha annyira fölényesnek látszottak, most valami szánalmas, kutyaszerű könyörgés bujkált.
— Eszter… — kezdte halkan, szipogva, és nem mert belépni. — Anya ágynak esett, felment a vérnyomása… Gyere vissza, jó? Nélküled minden összedőlt. Te okos vagy, majd kitalálsz valamit. Megkapod a nyereség hetven százalékát, mindent átíratunk rád.
Eszter nézte a férfit, akit valaha teljes szívéből szeretett, és semmit sem érzett. Sem haragot, sem fájdalmat, sem vágyat arra, hogy megmentse. Csak csodálkozott magán: hogyan cipelhette ennyi éven át ezt a súlyt? Hogyan hihette el újra és újra a szavait?
— Hetven százalék? — kérdezte, és halkan felnevetett. A fejét lassan megrázta. — Nem, Gábor. Mostantól mind a száz az enyém. Te pedig nyugodtan keress gyakornokokat valamelyik állásportálon. Hiszen szerinted aprópénzért is megcsinálnak mindent, nem ezt mondtad?
Nem várta meg, hogy feleljen. Magára húzta az ajtót, majd kétszer ráfordította a kulcsot.