— …diadalmas hősünk hűséges társának! — fejezte be csengő, túl vidám hangon, és a kiáltás visszapattant a terem falairól, majd élesen belenyilallt Eszter halántékába.
Eszter átvette tőle a mikrofont. A fémrács dermesztően hideg volt az ujjai alatt, és idegen, olcsó rúzs édeskés szaga áradt belőle. Felállt, kihúzta magát. A ruhája merev fűzője mintha végre engedett volna egy keveset, és aznap este először sikerült igazán mély levegőt vennie.
A reflektor kékes fénye, amely egyenesen Eszter szemébe vágott, egyetlen pillanatra összemosódott benne egy régi Asus laptop fakó derengésével. Öt évvel korábban az a képernyő volt az egyetlen világosság a város szélén álló, szűk kis lakásuk konyhájában.
Az öreg panelben mindig ugyanaz a szag ült: a pincéből felszivárgó nyirkosság és a fél évszázados gázbojler alig érezhető, fémes lehelete. Éjszakánként a készülék sóhajtva kapcsolt be a sarokban, apró sárga láng nyílt benne, mint valami beteges virág, a rosszul záródó erkélyajtó résein pedig jeges huzat kúszott be. Eszter Gábor régi gyapjúplédjébe burkolózott, de a jobb kezén így is elgémberedtek az ujjai.
Az első nagy megbízásukat, egy bevásárlóközpont terveit, eszeveszett kapkodásban kellett leadniuk. Gábor, akit akkoriban elvakított a gyors meggazdagodás ígérete, ismeretség útján felvett két frissen végzett fiút. A látványtervekkel nem is volt baj, a panelek szépen mutattak egymás mellett, de a tartószerkezeti számításokat teljesen elrontották. Egy héttel a hatósági ellenőrzés előtt derült ki, hogy az egész terv életveszélyesen hibás: egy komolyabb hóterhelésnél az áruház teteje egyszerűen beomlott volna.
Eszter három héten át legfeljebb napi két órát aludt. A lakás csendjében csak az Asus ventilátorának egyhangú zúgása hallatszott. Az ablakon túli sötétség ránehezedett; a lakótelep szürke félhomályában csak néhány lámpa pislákolt fáradtan. Néha úgy érezte, a konyha sarkaiban összesűrűsödnek az árnyékok, és lassan az asztala felé kúsznak, mintha csak az AutoCAD kékes fénye tartaná őket távol.
Minden egérkattintás, minden újrarajzolt vonal elvett belőle egy darabot. Szinte beleolvadt azokba a tervrajzokba, ahogy mások hibáit javította, miközben a konyhaasztalon érintetlenül hűlt ki az erős tea, sötét karikát hagyva a csésze falán.
A leadás napján Gábor ünneplést rendezett. Barátokat hívott egy városszéli klubba, nagyvonalúan megterített nekik, mintha az egész siker egyedül az ő vállán nyugodott volna.
Eszter pontosan emlékezett, hogyan esett haza hajnal felé. Gábor kabátjából hideg levegő, grillezett hús füstje és drága italok nehéz szaga áradt.
— Eszterkém, gazdagok vagyunk! — üvöltötte, amikor berontott a konyhába, és még csak rá sem pillantott az asztalon heverő tervhalomra.
Felkapta a félálomban ülő, kimerült asszonyt, és forgatni kezdte a tűzhely meg a hűtő közti szűk helyen. Eszter gyomra felfordult, a szeme előtt még mindig kék tengelyhálók és terhelési táblázatok úsztak.
— Gábor, tegyél le… szédülök — kérte halkan, arcát a férfi kabátjába fúrva.
Gábor elengedte, de elégedetlen fintor suhant át az arcán.
— Miért kell neked mindig elrontani a hangulatot? Örülni kellene! Leadtuk a projektet, a befektető boldog, az első részletet már utalják. Eszter, érted? Ez a kezdet. Végre kimászunk ebből a lyukból!
Másnap megérkezett Ilona, hogy „segítsen a ház körül”. Valójában azért jött, hogy saját szemével mérje fel fia első nagy diadalának nagyságát. Hosszasan járkált a lakásban, ujjával végighúzta a port a szegélyléceken, aztán leült a konyhaasztalhoz, és undorodó mozdulattal félretolta Eszter félig megevett szendvicses tányérját.
— Eszter, miért ülsz itt úgy, mint egy ázott veréb? — Ilona összeszorította a száját, miközben menyének szeme alatti sötét karikákat fürkészte. — Gábor a család eltartója, ekkora pénzt hozott a házhoz. Biztos háttér kell neki, nem ez az örök savanyúság. Egy férfit lelkesíteni kell, nem mártírarccal fogadni.
Eszter akkor nem szólt semmit. Valami baljós érzés megmozdult benne, de gyorsan elnyomta. Gáborra nézett, aki elégedetten mosolygott, miközben az anyját hallgatta, és úgy döntött, a családi béke kedvéért nem csinál jelenetet.
Ez lett az első, és talán a legsúlyosabb tévedése. Ő maga engedte meg nekik, hogy elhiggyék: az éjjel-nappal végzett, idegőrlő munkájának nincs valódi értéke.
Az új, csillogó üvegfalú szupermarket váza ugyanabban az ütemben nőtt, ahogyan a családi cég adósságai is szaporodtak.
A város elegáns negyedében bérelt új iroda Eszter számára éppolyan idegen maradt, mint minden, ami Gábor hirtelen jött üzleti világához tartozott. A padlótól plafonig érő panorámaablakok túl sok fényt engedtek be, mintha az embernek ott még árnyéka sem lehetne. A sarkokban halkan, de makacsul dolgozott a légkondicionáló.