— Tegyünk azért néhány tényt is ennek a gyönyörű ünnepségnek a díszletei közé — folytatta Júlia, és a tekintetét egyenesen Istvánra szegezte. — A fő állami megbízásunkat, amelyre önök harmincmilliós részletet folyósítottak, én dolgoztam ki. Az első csomóponttól az utolsó csavarig. A tartószerkezetekre vonatkozó összes szabadalom az én nevemen van bejegyezve. Egyéni vállalkozóként: Júlia Voronova. És az a szakmai engedély, amely nélkül Márk cége még a kivitelezési terület közelébe sem mehetne, szintén az én személyes jogosultságomhoz kötődik.
Erzsébet Alexandrovna levegő után kapott, félrenyelte a pezsgőt, majd görcsösen köhögni kezdett a csipkés szalvétájába. Márk arcán megfeszültek az izmok, az ing kemény gallérja fölött foltokban vörösödni kezdett a nyaka. Fel akart állni, de a térde mintha egy pillanatra felmondta volna a szolgálatot.
— A fiad, nagymama, még azt sem tudja, hogyan kell elindítani a tervezőprogramot! — csattant fel Levente hangja, tisztán és hangosan. A fiú az anyja mellé lépett. Vékony ujjai ökölbe szorultak, a szemében pedig makacs elszántság égett. — A saját szememmel láttam, ahogy anya hajnal háromkor vágta neki a prezentációs videókat, miközben ő klubokban szórakozott! A műszaki rajzokhoz annyit ért, mint tyúk az ábécéhez!
— Levente, ülj le! — mordult rá Márk. A gondosan belőtt frizurája szétesett, a homlokán vastag, kékes ér duzzadt ki.
— Ne fojtsd a szót a fiadba, Márk — vágta rá Júlia hűvösen, anélkül hogy akár csak ránézett volna a férjére. — És ha már itt tartunk, a befektetőknek azt is elmesélheted, hogy a te csodálatos birodalmad az első három évben az én házasság előtti, magáncélra felvett hitelemből tartotta magát életben. A törlesztést a mai napig az én kártyámról vonják.
István lassan Márk felé fordult. Az arca, amely addig barátságosnak és jóindulatúnak tűnt, egyetlen pillanat alatt kőkeménnyé vált.
— Márk, igaz ez? — kérdezte a befektető, és a hangjából mindenki kihallotta, hogy ebből semmi jó nem következik. — Ki a projekt vezető mérnöke? Kinek az engedélyére épül a teljes jogosultság?
Márk kinyitotta a száját, de egyetlen hang sem jött ki rajta. Az a magabiztos kisugárzás, amely a bemutatókon milliókat ért, egy másodperc alatt szertefoszlott. Csak egy verejtékező homlokú, zavart és rémült férfi maradt a helyén.
— Holnap reggel visszavonom a terveim felhasználására adott engedélyeket, és felmondom a partnerségi megállapodást — mondta Júlia.
A mikrofont letette az abroszra, pontosan arra a nedves foltra, amelyet Erzsébet Alexandrovna kiömlött pezsgője hagyott maga után. Ezután megfogta Levente kezét, és elindult vele a kijárat felé.
Másnap délig a bank már zárolta is az állami szerződés következő részletét. Júlia, mint vezető mérnök aláírása nélkül a pénzügyi dokumentumok egy csapásra érvényüket vesztették. István egyoldalúan felbontotta a megállapodást, és az előleg azonnali visszafizetését követelte.
Egy héttel később a panorámaablakos, elegáns irodát lepecsételték a felhalmozott bérleti tartozások miatt. A mindig kifogástalanul megjelenő Gergő volt az első, aki beadta a felmondását; távozáskor magával vitte Márk munkahelyi laptopját is, a ki nem fizetett bér fejében. Márk birodalma, amelyről kiderült, hogy nem több ügyesen felfújt szappanbuboréknál, hangos pukkanással semmivé lett.
Eltelt egy hónap.
Júlia az új lakása konyhájában ült. A helyiségben a frissen átadott, még be nem lakott otthon tiszta illata terjengett. Az ablakpárkányon virágzó muskátli állt, édeskés aromája különös nyugalmat árasztott. Az asztalon egy vadonatúj szabadalmi okirat feküdt: az új alapozási csomópontokra vonatkozó fejlesztéséé. Ezúttal kizárólag az ő nevére kiállítva.
Az ajtón halk, bizonytalan kopogás hallatszott.
Júlia felállt, odament, és elfordította a zárat. A küszöbön Márk állt. Zsíros gallérját felhajtotta, a cipője megrepedezett, és azokban a szemekben, amelyek valaha annyi önbizalmat sugároztak, most csak nyomorúságos, kutyaszerű ragaszkodás bujkált.
— Júlia… — kezdte halkan, szipogva, és nem mert beljebb lépni. — Anya ágynak esett, felment a vérnyomása… Gyere vissza, jó? Nélküled minden összeomlott. Te okos vagy, majd kitalálsz valamit. Megkapod a profit hetven százalékát, mindent átíratunk rád.
Júlia nézte azt az embert, akit valaha teljes szívéből szeretett, és nem érzett semmit. Sem sajnálatot, sem haragot, sem fájdalmat. Csak ürességet. Hogyan cipelhette ezt a súlyt ennyi éven át? Hogyan hihetett ilyen sokáig minden szavának?
— Hetven százalék? — kérdezte, majd keserű mosollyal megrázta a fejét. — Nem, Márk. Mostantól én viszem el a százat. Te pedig nyugodtan fogadj fel diákokat valamelyik online piactéren. Hiszen szerinted ők aprópénzért is mindent megcsinálnak. Nem ezt mondtad?
Nem várta meg, hogy válaszoljon. Magára húzta az ajtót, és kétszer ráfordította a zárat.