Péter mindezzel pontosan tisztában volt. Sőt, a kollégái előtt nemegyszer büszkélkedett azzal, mennyire kitartó vagyok, és milyen fegyelmezetten építettem fel magamnak ezt a biztos pontot. Legalábbis én addig így hittem.
Az édesanyja, Katalin, mindig udvarias távolságot tartott. Ünnepekkor telefonált, néha összefutottunk egy kávéra, és mértéktartó, gondosan megfogalmazott dicséreteket mondott a munkámról meg az előmenetelemről. Én ezt sokáig érett viselkedésnek gondoltam, annak jelének, hogy érti és tiszteli mások határait. Most viszont világossá vált: nem tisztelet volt ez, hanem kivárás. Felmérte a terepet, megkereste a gyenge pontokat, és csak arra várt, mikor léphet be végleg.
Elővettem a telefonomat, és felhívtam Pétert. A harmadik csörgés után vette fel; a háttérből fúrógép zaja és idegen hangok szűrődtek át.
– Szia – mondtam higgadtan. – Az édesanyád itt ül a konyhámban. Azt állítja, te engedted meg neki, hogy nálunk lakjon. Ráadásul a lányát és annak családját is vendégül várja.
Néhány másodpercig semmi sem hallatszott. Aztán Péter nagyot sóhajtott.
– Anna, ne kezdd el, kérlek. Anya csak segíteni akar. Látja, mennyire kimerült vagy. Dóráéknak pedig nincs hol megszállniuk a hétvégén… a gyerekek nyűgösek…
– Péter – vágtam közbe. – Te adtál neki kulcsot?
– Hát… egyet igen. Biztonság kedvéért. Te is mondtad, hogy ez a lakás majd a miénk lesz…
– Majd. Az esküvő után. Jelenleg ez az én lakásom. És most épp beismerted, hogy szerinted a határaim rugalmasan kezelhetők. Ha helyettem döntöd el, ki jöhet be az otthonomba, akkor mégis hogyan képzeled a közös életünket?
– Anna, kérlek, ne csinálj ebből ekkora ügyet. Egy hónap múlva esküvő. Fogadjuk őket most, aztán majd megbeszéljük. Anya úgysem marad örökre…
– Nem később beszéljük meg. Most. Vagy nem lesz esküvő.
Elhallgatott. A vonal túlsó végén lépések zaja hallatszott, majd tompa puffanás, mintha tenyérrel a falra csapott volna.
– Ezt komolyan mondod?
– Teljesen komolyan. Nem azt kérem, hogy válassz köztem és az anyád között. Azt kérem, hogy tartsd tiszteletben azt, ami az enyém. Ha nem becsülöd azt, ami még az enyém, hogyan fogunk valaha megegyezni arról, mi legyen közös?
Letettem a telefont, és lassan a konyha felé fordultam.