Katalin a konyha ajtajában állt, karját szorosan összefonva maga előtt. Az arca megkeményedett, szája vékony, feszes vonallá préselődött, mégis átsuhant a tekintetén valami különös: talán elismerés, talán az a hirtelen rémület, amikor valaki rájön, hogy túl messzire ment.
– Hívjon taxit – mondtam nyugodtan. – Egy órája van összepakolni. Péternek szólok, hogy jöjjön el a kulcsáért. Ha estig nem kerül elő, lakatost hívok, és lecseréltetem a zárakat. A saját pénzemen.
– Ezt nem teheted… – kezdte, de felemeltem a kezem.
– De igen. Ez nem fenyegetés, hanem döntés. És még valami: ha az esküvő után kapcsolatban akar maradni velem, azt semleges helyen tesszük. Az én lakásomba az jön be, akit én meghívok. Nem rokoni jogon. Nem azért, mert „családtag”. Jogász vagyok, Katalin. Tudom, mit jelent egy szerződés, és azt is, hogyan kell megvédeni azt, ami benne áll. Az én életemben pedig az áll: belépés kizárólag az engedélyemmel.
Nem válaszolt. Csak bólintott, mintha akkor értette volna meg igazán, hogy nem egy leendő meny áll előtte, akit gondoskodásnak álcázott nyomással be lehet törni, hanem valaki, aki átlát a játszmáin. Negyven perc múlva a bőröndjei már az ajtó mellett sorakoztak. Úgy ment el, hogy nem csapta be maga mögött az ajtót, de a háta merev maradt.
Péter két óra múlva érkezett. Kulcs nélkül jött, egy csokor fehér rózsával és olyan bűntudatos arccal, mint aki épp most veszítette el a talajt a lába alól.
– Nem hittem, hogy ez neked ennyire számít – mondta, és letette a virágokat arra az asztalra, ahol nemrég még idegen ebéd illata terjengett.
– Nem maga a kulcs a lényeg – feleltem, miközben vizet töltöttem egy pohárba. – Hanem az, hogy helyettem döntöttél arról, megosztható-e a saját otthonom. Az a fontos, hogy a határaimat bonyolításnak nevezted. Ha összeházasodunk, közösen döntünk majd dolgokról. De nem az én múltam, az én biztonságom és az én érzéseim rovására.
Leült a kanapéra, végighúzta a kezét a homlokán, és sokáig hallgatott. Aztán egészen halkan, magyarázkodás nélkül megszólalt:
– Félek, hogy elveszítem őt. Egyedül van. Apa meghalt, a nővére pedig nem igazi támasz számára.