Katalin ekkor magához húzta a mappát, felnyitotta, és elővette belőle a bérleti szerződést.
— Tessék, itt van minden feketén-fehéren. A bérlő én vagyok. Egyedül én. Gábor neve sehol sem szerepel rajta. Hogy kit engedek be a telekre, arról én döntök.
Ilona ösztönösen a papír felé nyúlt, de végül nem fogta meg. Aranygyűrűs keze egy pillanatra megállt az asztal fölött, aztán lassan visszahullott az ölébe.
— Gábor! — fordult rá hirtelen a fiára. — Hallod te, miket művel itt a feleséged? Mondj már neki valamit!
Gábor az anyjáról Katalinra nézett. Onnan a számológépre, majd a szerződésre, ahol valóban csak egyetlen név állt. Nem az övé.
— Anya… — préselte ki magából végül. — Júlia miért nem hívott fel engem személyesen? Miért mindig rajtad keresztül intéz mindent?
— Gáborka!
— De tényleg — folytatta Gábor, mintha maga is most hallaná először, amit kimond. — Miért Katalin pénzéből legyen Júliáé a nyaraló? És Leventét miért kellene elküldeni innen? Ez azért már sok, anya.
Ilona szája kinyílt, aztán becsukódott. Egyetlen hang sem jött ki rajta.
Gábor felállt, kiment a konyhába, és szó nélkül elkezdte visszapakolni az anyja üvegeit a szatyorba. Úgy mozgott, mint aki hirtelen felébredt egy hosszú, kényelmetlen álomból, és most sietve próbálja behozni az elmulasztott éveket.
— Márkot elhozzuk, ahogy megbeszéltük — mondta, hátra sem fordulva. — Egyedül őt. Júliának pedig mondd meg: az ő és Balázs gyerekei Balázsra tartoznak.
Ilona felkapta a táskáját. Az ujján csillogó gyűrű már nem tűnt hatalmi jelvénynek, inkább csak egy nehéz kis fémdarabnak sötét kővel.
— Ide többet be nem teszem a lábam! — vágta oda az ajtóból.
— A vonat tizenhét negyvenkor indul — felelte Katalin nyugodtan. — Ne késse le.
Két héttel később Katalin Erzsébet nénitől, a nyaraló tulajdonosától tudta meg, hogyan folytatódott az ügy. Erzsébet néni jóban volt Júlia egyik lépcsőházi szomszédjával, akinek a telke épp két parcellával arrébb feküdt.
Mint kiderült, Júlia teljesen biztosra vette, hogy a nyarat megoldotta. Balázsnak már előre bejelentette, hogy a gyerekeket „lepasszolja”, ők ketten pedig végre kettesben leruccannak az Adriára. Amikor a terv összeomlott, Balázs csak akkor fogta fel, hogy a felesége az ő fiait idegenek nyakába akarta varrni, ráadásul más pénzén. Otthon komoly beszélgetés lett belőle. A tengerpartra végül a gyerekekkel együtt mentek.
Ilona halálosan megsértődött. Napokig hívogatta Gábort, hogy panaszkodjon arra a „kígyóra”, de a fia minden alkalommal rövidre zárta a beszélgetést.
Márk július elején érkezett meg. A gyerekszobában aludt Levente mellett, azon a második ágyon, amelyet Katalin a saját pénzéből vett. A két fiú egy hét alatt elválaszthatatlan lett: biciklivel száguldoztak a földúton, ebihalakat fogtak befőttesüvegbe, és estére sárosan, boldogan estek be a házba.
Gábor azóta külön emlékeztetés nélkül járt bevásárolni, augusztusban pedig a teljes bérleti díjat ő utalta át, a saját kártyájáról.
Szombaton Katalin felmosta a veranda padlóját, kicsavarta a rongyot, és a vödröt betolta a pad alá. A bérleti szerződést visszatette a mappába, a mappát pedig a komód alsó fiókjába zárta. Ki tudja, kinek támad még egyszer kedve más tányérjaiban számolgatni.