— Ne játszd itt az eszed! — csapta össze a tenyerét az anyósa, az ujján megvillant az aranygyűrű. — Nagy tudós lettél, mi? Könyvelőnő! Márk Gábor vére. Ha pedig az apja magával viszi a fiát, akkor a testvéreit sem hagyja hátra. Így tisztességes!
— Márk valóban Gábor fia — bólintott lassan Katalin. — Balázs két gyereke viszont nem az.
Gábor az ajtófélfánál ácsorgott, és olyan elmélyülten bámulta a repedést a fán, mintha ott lenne felírva a megoldás. A férfi, aki előző nap még hősiesen válogatta a horgászzsinórokat, most minden erejével azt igyekezett eljátszani, hogy csak véletlenül tévedt be, és neki aztán semmi köze az egészhez.
— Már megint ezzel jössz, hogy Balázs, Balázs! — Ilona hangja egyre élesebb lett. — Gyerekeken spórolsz? Nyárra odavinnénk még kettőt, hát mi fáj neked? Talán sajnálod tőlük a tányért? Látom én, miféle nő vagy! A saját Leventédet is képes lennél félretolni, csak hogy idegen gyerek be ne tegye a lábát!
Katalin letette a csészét az asztalra.
— Az én Leventémet — ismételte meg tagoltan — maga akarta félretenni. Nem én.
A konyhára hirtelen csend borult.
Katalin átment a szobába, kihúzta a komód egyik fiókját, és elővett belőle egy irattartót. Amikor visszaült az asztalhoz, maga mellé tette a telefonját is, a kijelzőn megnyitott számológéppel.
— Akkor számoljunk egy kicsit, Ilona. Ha már a családot és a szabályokat emlegeti.
— Mit akarsz te számolgatni? — húzta össze gyanakodva a szemét az anyósa.
— A családjogi rendelkezések szerint a szülők kötelesek eltartani a kiskorú gyerekeiket. A saját gyerekeiket. Márk Gábor fia, tehát Gábornak kötelessége gondoskodni róla. Ezzel nincs vitám, Márkot szívesen viszem.
— Na ugye!
— Balázs gyerekei ötévesek és hétévesek. Róluk törvény szerint a szüleiknek kell gondoskodniuk: Júliának és Balázsnak. Nem Gábornak. És végképp nem nekem. Ezeknek a gyerekeknek van két élő szülőjük, akiknek megvannak a maguk kötelességei.
— De hát csak vendégségbe mennének!
— Három hónapra vendégségbe? — Katalin megérintette a telefon kijelzőjét. — Nézzük. A nyaraló bérlése egy idényre százhatvanezer forint, ezt én fizetem a saját fizetésemből. Két felnőtt és két gyerek étkezése nagyjából kétszázezer forint havonta. Ha ehhez hozzácsapunk még három gyereket, az további körülbelül száznegyvenezer forint havonta. Egy teljes nyárra ez plusz négyszázhúszezer forint.
Ilona nem szólt semmit.
— Ki állja ezt, Ilona? Júlia beszáll a költségekbe? Balázs utal pénzt a saját gyerekei ellátására?
— Hát… mégiscsak rokonok vagytok…
— Balázs a rokona a saját gyerekeinek. Akkor vigye őket a saját nyaralójába. Júlia pedig pihenjen ott, ahol neki megfelel.
— Hogy mersz így beszélni! — Ilona félig felemelkedett a székről. — Én anya vagyok! Gábort egyedül neveltem fel, a két kezemmel! Te meg itt filléreket számolgatsz!
— Igen, számolok — felelte Katalin higgadtan. — Ez a munkám. És közben arra is rájöttem, hogy maga az én százhatvanezer forintomból meg az én hátamon akar ingyenes nyári panziót nyitni Júlia gyerekeinek. Az én fiamat pedig, aki hat éve minden nyarát ott tölti, elküldené a nagymamájához. Csak hogy ne legyen útban.