– Mária asszony – mondtam, és olyan udvarias mosolyt erőltettem magamra, amilyet a rendelőintézet recepciósa szokott, amikor közli a beteggel, hogy kardiológiai időpont nincs, és belátható időn belül nem is lesz. – Abban a lakásban jelenleg emberek élnek. Egy tisztességes házaspár. Kifizették a kauciót, ráadásul egy teljes havi bérleti díjat előre.
Ekkor a mi szelídnek álcázott báránykánk is bekapcsolódott.
– Eszterkém, maga okos nő, biztosan ki tud találni valami megoldást – turbékolta Petra, miközben megigazította a nyakában azt az olcsó sálat, amely távolról próbált márkásnak látszani. – Én olyan rendben tartanám azt a lakást, hogy öröm lenne nézni. Nekem könnyű az energiám, utánam még az ingatlan értéke is felmegy! Otthonossá tenném, felraknám a saját kis függönyeimet, kitisztítanám a teret az idegenek nyomaitól. Vegye úgy, hogy szívességet teszek magának. Különben is, az a lakás csak áll ott magában, nem kér enni!
– Petra – fontam össze a karomat a mellkasom előtt, miközben odabent lassan felforrt bennem valami jeges, vidám gúny. – Ebben téved. Az aura sajnos nem fizeti ki az eláztatott alsó szomszédot, és a tönkrement háztartási gépek javítását sem. Egy lakás igenis kér enni, méghozzá nem is keveset. Hallott már az ingatlanok amortizációjáról? Bárki, még a legkönnyedebb energiamezővel rendelkező ember is, puszta használattal koptatja a helyiségeket. Egy mosógép nagyjából ezer mosási ciklusra van méretezve. A konyhai csaptelep karja körülbelül ötvenezer mozdulatot bír ki. A hűtő, a matrac, a szekrényajtók pántjai, a laminált padló: mindennek van élettartama, és ez minden egyes nappal rövidül. Amikor pénzért adom ki a lakást, ezt a kopást beépítem az árba. Ha viszont magát ingyen engedem be, akkor az ön mosásainak ezreit és a padlóm elhasználódását nekem kellene a saját zsebemből finanszíroznom.
Petra sűrűn festett pillái néhányszor tanácstalanul megrebbentek, mintha az elhangzottakat próbálná valahogy megemészteni. Anyósom közben bíborszínűre váltott; láthatóan felháborította, hogy nagyszabású haditerve ilyen prózai háztartási számtanon fut zátonyra.
– Szívtelen kofalélek vagy! – visította Mária asszony, és színpadias mozdulattal a gallérja környékén a mellkasához kapott. – Neked nem szíved van, hanem pénztárgéped! A rokonaidnak is számolgatod a mosógép ciklusait? Garasoskodó perszóna! A saját véredből akarsz hasznot húzni!
Úgy fújta fel magát és úgy vörösödött el, akár egy túlhevült bojler, amelyből épp kilőtt a biztonsági szelep.
Az előszobára olyan sűrű csend telepedett, hogy még a felettünk lakók tévéjének tompa moraját is hallani lehetett. Be kell vallanom, régi titkos kedvtelésem volt figyelni, ahogy az emberek önként belesétálnak a saját pimaszságuk csapdájába.
– Akkor ezt most tisztázzuk – váltott támadásba Mária asszony, miután felfogta, hogy a sajnáltatás nem hozott eredményt. – Én már mindent elrendeztem. Katalin nénit is felhívtam vidéken, megnyugtattam, hogy Petra sorsa megoldódott. Ő abban a lakásban fog lakni.