— Eszterkém, add ide a kulcsokat. Petrával egyenesen az állomásról jöttünk, szegény lány teljesen kimerült, le kellene zuhanyoznia, meg kipakolnia. Holnap pedig tessék kitenni az albérlőidet!
Mária néni úgy úszott be az előszobánkba, mintha nem is vendég volna, hanem egy hatósági ellenőr, aki végre rajtakapta a régóta keresett szabályszegőt. Tekintélyes alakja mögött Petra toporgott bizonytalanul: a harmincnyolc éves „kislány” egy vidéki kisvárosból érkezett, hogy meghódítsa a fővárost. A kezében akkora bőröndöt szorongatott, mint egy kisebb autó, az arcán pedig olyan szelíd báránykifejezés ült, mintha fejben már el is rendezte volna a muskátlijait az én ablakpárkányomon.
A férjem, András, aki addig békésen majszolta a szendvicsét a konyhában, megdermedt az ajtóban. A kezében tartott falat árulkodóan megremegett.
— Jó estét, Mária néni — mondtam, és óvatosan becsuktam mögöttük a bejárati ajtót, elvágva a visszavonulás útját a lépcsőház felé. — Miféle kulcsokról beszélünk?
— Hát a Bem téri garzonod kulcsairól, mi másról? — csapta össze a kezét az anyósom, mélységesen felháborodva azon, hogy képes vagyok nem azonnal érteni a tervét. — Andrásnak már a múlt héten megmondtam: Petra tanfolyamra jött, körmözni fog, szemöldököt formázni, ilyeneket. Csak nem fog a mi drágánk valami kollégiumban nyomorogni! Nálad meg idegenek laknak. Tedd ki őket szépen. Mi addig pár napig nálatok meghúzzuk magunkat, hétvégén pedig Petra átköltözik.
A férjemre néztem. András megpróbált egybeolvadni a tapétával, de a kockás otthoni inge könyörtelenül lebuktatta. Nem volt ő sem áruló, sem gyáva; egyszerűen negyvenöt év alatt hozzászokott, hogy az anyja gyorsabban gyártja az ötleteket, mint ahogy ő védőfalakat tudna emelni ellenük.
— Anya, azért mi nem egészen így beszéltük meg… — kezdte bizonytalanul, egyik lábáról a másikra állva. — Én csak annyit mondtam, hogy Eszter majd átgondolja. Ráadásul ott lakók vannak, egy évre szóló szerződéssel…
— Ugyan már, miféle szerződés kell családon belül! — legyintett Mária néni fejedelmi mozdulattal, és a kabátját egyenesen a karomba ejtette. — Eszterkém, te nem vagy ilyen szűkmarkú. Idegeneknek kiadod, a sajátjainktól meg sajnálod? Petra rendes, óvatos lány. Csak fél évre kell neki, amíg összeszedi a vendégkörét.
Lelki szemeim előtt megtapsoltam a hadműveletet. Az idegen terület elfoglalása egy páncéloshadosztály finomságával zajlott. A Bem téri lakás a házasságom előtti örökségem volt a nagymamámtól. A belőle befolyó pénz nem tétlenül hevert: abból mentünk évente pihenni, abból foltoztuk be a lakásfelújítás lyukait, és az jelentette azt a bizonyos anyagi párnát, amely mellett az ember nyugodtabban alszik akkor is, ha odakint viharosra fordul a gazdasági időjárás. Egy távoli rokon manikűrszalonjának azonban egyáltalán nem szántam ezt a biztos pontot.