– Maga ezt úgysem lépi meg. Gábor azt mondta, nem fog bíróságokra rohangálni.
– Gábor ostoba – vágta rá Eszter hidegen. – Abból az Eszterből indult ki, aki még a párnájába sírt, miközben ő eljátszotta a család pénzét. Az a nő két éve megszűnt létezni. Aki most itt áll maga előtt, egyedül tartja el a gyerekét, értékesítési osztályt vezet, és pontosan tud számolni. Ha nem megy el, holnap reggel az ügyvédem beadja a kérelmet Gábor vagyonának zárolására. Márpedig neki nem sok mindene maradt: csak az a tulajdonrész, ami az önök házában és a nyaralóban a nevén van.
Mária mozdulatlanná dermedt. Eszter szavai egyetlen pillanat alatt célba értek. A lakással való fenyegetőzés nem jött be, az viszont nagyon is valós veszélynek tűnt, hogy a fia tartozásai miatt elveszíthetik a családi hétvégi ház egy részét.
– Maga egy kígyó, Eszter – sziszegte Mária, de a hangjából már hiányzott a korábbi magabiztosság.
– Amilyen vagyok, olyan vagyok – felelte Eszter, és kitárta a bejárati ajtót. – Az óra elindult. Öt perc.
Mária ide-oda kapkodott az előszobában. Az iménti harciassága úgy párolgott el, mintha soha nem is lett volna. Sietve próbálta felhúzni a cipőjét, közben összegubancolta a fűzőket, és dühösen szuszogott.
– Gábor majd megtudja, milyen aljas nő maga – morogta, miközben felkapta az első táskát. – El fogja perelni magától a gyereket.
– Próbálja csak meg – nézett rá Eszter közönyösen. – Azokkal a bevételekkel és azokkal az adósságokkal? Még egy macskát sem bíznának rá.
Mária kivonszolt két hatalmas szatyrot a lépcsőházba. A harmadikat Eszter már maga tolta ki a lábával az ajtón túlra.
– A kulcsokat – nyújtotta ki a kezét.
Mária gyűlölettől remegve a földre hajította a kulcscsomót. A kulcsok csörögve pattantak végig a járólapon. Eszter lehajolt értük, és nyugodt mozdulattal felvette őket.
– És ide többé ne jöjjön. Soha. Lillát addig nem látja, amíg Gábor az utolsó forintig ki nem fizeti a tartozását. Ha pedig az óvoda előtt kezd leskelődni, biztonsági embert fogadok, maga ellen pedig zaklatás miatt feljelentést teszek. Világos voltam?
Mária nem válaszolt. Nehézkesen fújtatott, és egyszerre próbálta megmarkolni mindhárom ormótlan csomagot. A lift ajtaja kinyílt. Valamit még motyogott az orra alatt, aztán bevonszolta magát a kabinba.
Eszter becsapta az ajtót, majd kétszer ráfordította a zárat. Abban a pillanatban elgyengült a térde. Hátát az ajtónak vetette, és lassan lecsúszott a padlóra. A szíve őrült tempóban vert, mintha most érte volna utol mindaz, amit az előbb még egyenes derékkal végigcsinált.
A gyerekszoba felől Nóra jelent meg, mögötte pedig félénken kikukucskált Lilla.
– Elment? – kérdezte Nóra, és leguggolt Eszter elé.
– El – sóhajtott fel Eszter, aztán halványan elmosolyodott. – És nem is fog visszajönni. Túlságosan féltette a nyaralót.
– Anya, miért kiabált így a nagyi? – lépett közelebb Lilla, és átölelte az anyja nyakát.
Eszter szorosan magához vonta a kislányt, arcát a puha hajába fúrta. A düh, a feszültség, az egész keserű összecsapás egyszerre távolinak tűnt. Csak a megkönnyebbülés maradt, és az a tiszta, csendes bizonyosság, hogy most valóban győzött.
– Semmi baj, kicsim – mondta halkan, miközben feltápászkodott. – A nagyi egyszerűen rossz ajtón kopogtatott. Többé nem fog minket zavarni. Inkább menjünk, igyunk teát abból a süteményből, amit Nóra hozott.
Nóra rákacsintott Eszterre, aztán elindult a konyha felé. Az élet lassan visszasimult a maga békés rendjébe, és a múlt árnyai többé nem kaptak hatalmat fölöttük.