A keze még mindig remegett, de a gondolatai lassan kitisztultak, és Eszter fejében körvonalazódni kezdett, mit kell tennie. Ezzel az asszonnyal nem lehetett szép szóval egyezségre jutni. Mária csak az erőből és a haszonból értett.
– Mondja meg őszintén, Mária, mit akar valójában? – kérdezte Eszter egyenesen. – Azt ne várja, hogy elhiszem: három táskával ideállított az agglomerációból pusztán azért, hogy valami képzeletbeli igazságot helyreállítson.
– Azt akarom, hogy a fiam végre emberhez méltóan éljen – vágta rá az anyósa. – Te mindent elvettél tőle.
– Ő maga játszotta el az egészet fogadásokon! – csattant fel Eszter, mert kezdett elfogyni a türelme. – Maga pontosan tudja, miért váltunk el. Elvitte otthonról az arany ékszereimet, beadta zálogba a számítógépet, és még Lilla számlájáról is kisöpörte az összes félretett pénzt!
– Ugyan már, ne túlozz – legyintett az idős asszony. – Fiatal volt, hibázott. Neked a férjed mellett kellett volna állnod, nem rögtön válópert indítani meg gyerektartást követelni. Miattad rendes állást sem kap, mert a fizetésének a felét azonnal levonják.
– Harminckét éves. Miféle fiatal? – Eszter keserűen felnevetett. – Ráadásul fél éve egyetlen forint gyerektartást sem fizetett. Már több mint nyolcszázezer forinttal tartozik. Miről beszél maga egyáltalán?
– Pontosan ezért jöttem – hajolt előre Mária. – Állapodjunk meg. Visszaíratod Gábor nevére ennek a lakásnak a felét. Vagy eladod, veszel magadnak valami kisebbet, a különbözetet pedig odaadod neki, hogy legyen miből lakást vennie. És visszavonod a gyerektartási kérelmet. Cserébe összepakolok, elmegyek, és többé nem zaklatlak.
Eszter meredten nézte a volt anyósát. Alig akarta elhinni, hogy mindezt komolyan mondja. Ennek a nőnek a pimaszsága tényleg nem ismert határt.
– Maga megőrült? – kérdezte halkan. – Én adjak lakásrészt annak az embernek, aki a saját gyerekét lopta meg?
– Ha nem, akkor gondoskodom róla, hogy ne legyen nyugodt napod – fenyegetőzött Mária. – Beköltözöm a kisebbik szobába. Itt fogok élni, én viszem majd az unokámat óvodába, és szépen elmesélem neki, milyen önző anyja van. A gyámügyet is kihívom, azt mondom, magára hagyod a gyereket, mert éjjel-nappal dolgozol. Majd meglátjuk, akkor milyen hangon beszélsz velem.
Ebben a pillanatban zaj hallatszott az előszobából. Nyílt az ajtó: Eszter barátnője, Nóra érkezett vissza, és vele együtt Lilla is.
– Anya! – szaladt be a kislány a nappaliba, ám megtorpant, amikor meglátta az ismeretlen idős asszonyt. – Ő ki?
– Én vagyok a Mária nagymamád, Lillácska – édeskés hangon búgta Mária, és széttárta a karját, mintha ölelésre készülne. – Hozzád jöttem látogatóba.
Lilla ijedten Eszterhez húzódott. Nóra gyorsan felmérte a helyzetet, és amikor észrevette a folyosón álló kockás táskákat, odalépett a barátnőjéhez.
– Eszter, mi folyik itt? – kérdezte suttogva. – Ki ez a nő?
– A volt anyósom – felelte Eszter ugyanilyen halkan. – Idejött kiforgatni mindenemből. A lakásomat követeli.
Nóra arca elsötétült, majd Mária felé fordult.
– Asszonyom, maga teljesen elment otthonról? Tűnjön el innen, mielőtt rendőrt hívok.
– Te meg ki vagy, hogy parancsolgatsz nekem? – förmedt rá Mária. – Valami barátnő? Akkor maradj is csendben. Ez a mi családi ügyünk.