– A kulcsokat tedd le az asztalra. Most azonnal – mondta Eszter a saját lakása ajtajában állva, karját összefonva a mellkasa előtt. A dühtől szinte remegett.
Az előszobában Mária állt, körülötte három hatalmas, kockás utazótáskával. A volt anyósa. A kezében ott csillogott a pótkulcs, amelyet Eszter három évvel korábban, még Gábor feleségeként, meggondolatlanul adott oda neki azzal, hogy „jó lesz vészhelyzetre”.
– Eszem ágában sincs, Eszterkém – felelte Mária teljes nyugalommal, miközben kibújt a cipőjéből, és gondosan a cipőspolcra igazította. – Nekem igenis jogom van itt lenni. A fiam az élete legszebb éveit áldozta erre a lakásra. Egyébként is túlságosan jól megy neked a válás óta. Ideje helyretenni az igazságot.
– Miféle igazságot? – lépett közelebb Eszter, érezve, ahogy a harag perzselni kezdi belülről. – Gábor egyetlen forintot sem fizetett ebbe a hitelbe! Két éve elváltunk. Ezt a lakást még a házasságunk előtt vették meg a szüleim pénzéből. Az ő nevére csak egy tulajdonrész került, amiről aztán ő maga mondott le a gyerektartás fejében. Magának semmi keresnivalója itt.
– Papíron talán így van – igazította meg Mária a frizuráját az előszobai tükör előtt, majd rosszalló pillantással végigmérte Esztert. – De ha a lelkiismeretet nézzük, Gábor hoppon maradt. Egy bérelt szobában húzza meg magát, alkalmi munkákból tengődik. Te meg? Nézz csak magadra. Felújítottál, autót cseréltél, a lányodat magánóvodába járatod. Honnan van minderre pénzed, Eszter? Biztos vagyok benne, hogy nem számoltál el tisztességesen a volt férjeddel. Úgyhogy beköltözöm egy időre. Segítek az unokámmal, és közben szemmel tartom, mire költesz.
– Az unokája hatéves, és utoljára a harmadik születésnapján látta! – Eszter előrántotta a telefonját. – Most hívom a rendőrséget. Engedély nélkül tartózkodik egy idegen lakásban.
– Csak tessék, hívjad – mosolyodott el gúnyosan Mária, majd magabiztosan besétált a nappaliba, és letelepedett a kanapéra. – A rendőröknek majd elmondom, hogy a saját unokámhoz jöttem, az apja meghívására. Gábor természetesen megerősíti. Csináljunk jelenetet az egész ház előtt? Felőlem. Nem fogsz szégyenkezni a szomszédok előtt? Hiszen te mindig olyan makulátlan vagy, igazi főnökasszony a cégednél.
Eszter keze lassan leereszkedett a telefonnal együtt. Mária pontosan tudta, hová kell szúrnia. Nem akart botrányt egy hangos, mindenre elszánt asszonnyal a szomszédok füle hallatára, főleg nem úgy, hogy a hatéves Lilla bármelyik percben hazakerülhetett a barátnőjétől. Ravaszabban kellett volna lépnie, de az idegei már pattanásig feszültek.
– Pontosan harminc perce van arra, hogy összeszedje a cókmókját, és távozzon – mondta Eszter tagoltan, minden szót külön megnyomva. – Ha nem teszi, azonnal lecseréltetem a zárakat. A szerelő fél órán belül itt lesz.
– Nem lesz itt – közölte Mária, majd elővett a zsebéből egy kötött kis terítőt, és szétterítette a dohányzóasztalon. – Már beszéltem a közös képviselővel. Azt mondtam neki, hogy az édesanyád vagyok, vendégségbe érkeztem, te pedig azért akarod lecserélni a zárakat, mert átmenetileg megzavarodtál. Mellém állt. Úgyhogy ülj le szépen, Eszterkém. Hosszú beszélgetés vár ránk.
Eszter bement a nappaliba, és leült a fotelbe, pontosan Máriával szemben.