— Én pedig azt akarom, hogy neki férje legyen — vágott a szavába Erzsébet keményen. — És azt is, hogy az unokáim apa mellett nőjenek fel. Fogalmad sincs, Gábor, milyen egyedül maradni mindennel. Én pontosan így neveltelek fel téged.
— Az egészen más volt! — csattant fel Gábor. — Te…
— Nem én vagyok itt a lényeg, hanem te. Pont olyan vagy, mint az apád volt! Csak ő ivott, te meg félrelépsz. A vége ugyanaz: menekülés a felelősség elől. Neked nehéz? És szerinted neki könnyű? Három kicsi gyerekkel, segítség nélkül? Próbáltál már tényleg mellette állni? Pénzt adni neki, nem pedig egy csinos pofikára elverni?
Gábor elhallgatott. A feje lehanyatlott, mintha a szavak súlya a vállára nehezedett volna.
— Fáradt vagyok — motyogta végül. — Egyszerűen csak belefáradtam.
— Nem tetszik a kimerült feleséged? Biztos ő tehet róla, igaz? Minek szült neked három gyereket. Pedig annak idején esküdöztél, hogy mennyire szereted. Most talán nem egy pecsétes köntösben, összefogott, zsíros hajjal mosná a gyerekek fenekét, hanem valahol a tengerparton napozna. Ehelyett a tűzhely mellett áll, miközben te ezzel a nővel szórakozol.
Gábor leült a lépcsőre, és mindkét kezébe temette az arcát.
— Nem tudom, mit kellene tennem.
Erzsébet viszont nagyon is tudta. Sőt, már maga előtt látta az egész folytatást. Nóra beadja a válópert, összepakolja a gyerekeket, és visszaköltözik a szüleihez egy másik városba. Gábor pedig, amíg a lakás körül megy a huzavona, újra az ő nyakába szakad. És közben majd ilyen nőket hurcol maga után? Üreseket, pénzéheseket, akiknek csak az kell, amit ki lehet csikarni belőle?
— Én megmondom, mit fogsz csinálni — szólalt meg végül. — A feleségeddel maradsz, amíg a gyerekek fel nem nőnek. Nem tetszik? Akkor összeszorítod a fogad. Te választottad ezt az életet. Százszor megkérdeztelek az esküvő előtt, biztos vagy-e benne, készen állsz-e rá. Most pedig segítesz Nórának. Foglalkozol végre a saját gyerekeiddel. Az én hibám is, hogy nem neveltelek elég szigorúan. De ezen most változtatni fogok. A hétvégén elhozod a gyerekeket, és mindannyian átjöttök hozzám. Elmegyünk az állatkertbe. Nóra pedig addig pihen egy kicsit.
— Te ezt komolyan mondod? Hiszen még kicsik!
— Na és? Te ugyanúgy a szülőjük vagy, mint ő. És még ma odaadod Nórának a bankkártyádat.
— Anya, ezt nem! Ne merj parancsolgatni nekem! Nem vagyok már gyerek!
— Nem vagy gyerek? Nórának egy új fehérneműre sincs pénze, te meg ennek a nőnek lakást bérelsz? Semmi baj, majd megtanulod, milyen pénz nélkül üldögélni. Az ilyen idegen férjekre vadászó hölgyek gyorsan elpárolognak, ha nincs mit fejni rajtad. És ha nem hallgatsz rám, tudod jól, mire vagyok képes. Mindenki el fog fordulni tőled, a munkahelyeden pedig gondoskodom róla, hogy ne legyen könnyű dolgod. Úgy megszégyenítelek, hogy megemlegeted.
Még jó félórán át ültek ott a lépcsőházban. Erzsébet beszélt, Gábor pedig többnyire némán hallgatta. A végén a férfi fáradt, megtört hangon kérdezte:
— Anya… te tényleg ellenőrizni fogod, hogy ne csaljam meg?
— Igen. Tényleg. Nem akarom, hogy az unokáim csonka családban nőjenek fel. Ez elég indok neked?
Egy évvel később Erzsébet a fia konyhájában ült. A szobából gyerekzsivaj hallatszott; a kicsik boldogan rohangáltak az ajándékba kapott játékokkal. Nóra a legkisebbet ringatta a karjában, Gábor pedig a mosogatónál állt, és krumplit hámozott.
— Na, meséljetek, mit terveztek szilveszterre? — kérdezte Erzsébet.
— Itthon maradunk — felelte Gábor nyugodtan. — Az újév családi ünnep.
Aztán megbeszélték, mi kerüljön az asztalra, kit hívjanak fel éjfélkor, és hogyan aludjanak majd el a gyerekek a tűzijáték zaja mellett. Később a szó átterelődött az új üzletre is, amely nemrég nyílt a házuktól egy sarokra. Egyszerű, hétköznapi családi beszélgetés volt. Talán kívülről unalmasnak tűnt volna, de éppen ezekből az apró, békés mondatokból állt össze az otthon.
Erzsébet elmosolyodott. Tudta, hogy Gábor már nem jár ahhoz a nőhöz. Egyre többet van otthon, besegít Nórának, és nem menekül el minden nehezebb pillanat elől. Nóra pedig, amióta támogatást kap tőle és a pénzhez is hozzáfér, mintha újra kivirult volna. Néha még bébiszittert is hív, hogy legyen egy kis ideje magára.
A családba visszaköltözött a nyugalom. Erzsébet pedig hálás volt, amiért még időben közbelépett.