— szólt közbe váratlanul Katalin, Eszter édesanyja, akit szintén meghívtak az ünnepi ebédre.
— Nahát, az anyósomnak is megjött a hangja! — András gúnyos mosollyal fordult felé.
Azért engedte meg magának ezt a hangnemet, mert mélyen meg volt győződve róla, hogy ő a család feje, és ebből következően bárkinek, bármikor joga van kiosztani az igazságát.
— Katalin, talán előbb főzni kellett volna megtanítania a lányát, és csak utána férjhez adni.
„Micsoda pimasz alak” — futott át Katalin fején. Aznap este először nézett igazán figyelmesen a vejére, mintha csak most látná meg, miféle ember ül vele szemben.
Eszter reménykedve pillantott az anyjára. Talán végre akad valaki, aki mellé áll?
Néhány nappal később Eszter húga ugrott be hozzá.
— Eszti, te meg miért sírsz? — Nóra a konyhában átölelte a nővérét.
— Semmi baj, csak hagymát vágok.
— Hagymát? Komolyan ezzel akarsz megetetni? Eszter, látom rajtad, hogy már hónapok óta úgy járkálsz, mint akit agyonvertek.
Nóra közelebb hajolt, és a nővére szemébe nézett. Olyan kimerültséget látott benne, mintha Eszter napok óta le sem hunyta volna a szemét.
— Nóri, tényleg nincs semmi.
— Nincs? A férjed mindenki előtt megaláz!
— Ne túlozz. András sokat dolgozik, fáradt, ezért ingerültebb. Ráadásul az anyja egész életében azt hallgatta, hogy a fia tökéletes, persze hogy bennem keresi a hibát.
— És ez feljogosítja őt bármire? Balázs is dolgozik, mégsem beszél velem úgy, mint egy ronggyal.
— Nóra, kérlek, ne avatkozz bele. Majd rendbe jön köztünk minden.
Eszter nem akarta folytatni ezt a beszélgetést, mert valahol mélyen pontosan tudta, hogy a húgának igaza van. Csakhogy ezt kimondani annyit jelentett volna, mint beismerni: tévedett. Hogy az a boldog házasság, amiben hinni akart, valójában csak szépen kifestett látszat.
Ugyanezen a napon András barátja, Gábor érkezett vacsorára a barátnőjével.
— Eszter, ezek bolti gombócok, ugye? — András felszúrt egyet a villájára, és megforgatta maga előtt. — Gábor, ne haragudj, a feleségem úgy döntött, ma elsőéves kollégistáknak néz minket.
Szándékosan beszélt hangosan, szinte előadást tartott. Láthatóan élvezte, hogy a barátja előtt is bizonygathatja, ki az úr ebben a lakásban.
— Ugyan már, semmi gond — mosolygott zavartan Gábor.
— De érted te ezt? Egész nap itthon van! Egész nap! És még arra sem képes, hogy rendes házi gombócot csináljon!
— Csak emlékeztetnélek, drágám, hogy hatig dolgoztam. Ugyanúgy van munkahelyem, mint neked — felelte Eszter, és minden erejével próbált nem reagálni a férje újabb szúrására.
— Munkahelyed? — András hangosan felnevetett. — Hallod, Gábor? Ő azt nevezi munkának, hogy tíztől hatig egy irodában ül! El tudod képzelni? Nyolc órán át papírokat tologatni, és máris munka!
— Nem gondolod, hogy elég volt? — szólalt meg Gábor barátnője, egyáltalán nem leplezve a rosszallását.
— Ó, megérkezett még egy feminista! — András sört töltött magának. — Látom, a nők összezárnak!
Gábor ekkor már arra gondolt, hogy a barátja túlságosan is beleélte magát a házi zsarnok szerepébe. Eszter hálásan rákacsintott a lányra, amiért legalább ő megpróbált kiállni mellette. A vacsora ezután ugyan folytatódott, de a levegőben ott maradt a feszültség, mintha senki sem merne igazán lélegezni.
Alig telt el egy hónap. Egy este, András újabb kirohanása után Eszter lement a boltba, de az utcán megállt, elővette a telefonját, és felhívta az édesanyját.
— Elegem van belőle! — szakadt ki belőle a sírással kevert kiáltás. — Anya, én ezt nem bírom tovább!
— Kislányom, légy türelmes. A férfiak ilyenek az esküvő után. Elengedik magukat, már nem udvarolnak úgy, mint régen. Apád is kibírhatatlan volt az első években: a kanapén sörözött, szétdobálta a zoknijait. Aztán idővel belerázódott a családi életbe.
— Nem erről van szó! — vágott közbe Eszter, mert képtelen volt tovább hallgatni a mentegetést. — Anya, ő a saját szülei előtt nevez engem ostobának!
Könnyek folytak végig az arcán. Sírt a sértettségtől, a tehetetlenségtől, és attól is, hogy még a saját anyja sem érti meg igazán.
— Eszter, van fedél a fejed fölött, a férjed gondoskodik rólatok…
— Én is keresek pénzt! Egy hónap múlva előléptetnek, és akkor még többet fogok hazavinni, mint ő!
— De most még ő keres jobban. Drágám, próbálj meg jobban főzni, figyelj egy kicsit többet magadra…
— Anya, ezt most komolyan mondod?
— Eszter, ne dönts hirtelen haragból. Gondold át alaposan.
Eszter szó nélkül megszakította a hívást. Támogatás helyett megint csak azt kapta, hogyan válhatna megfelelőbb nővé egy olyan férfi kedvéért, aki semmibe veszi. Ettől még súlyosabb lett minden: úgy érezte, immár teljesen egyedül áll szemben mindenkivel.
A végső, mindent eldöntő botrány Mária születésnapján robbant ki.
— Anya, nézd már meg, mit mer a menyed tortának nevezni! — András a desszertre bökött.
Undorodó arccal piszkálta a villájával a piskótát, mintha valami visszataszító dolgot keresne benne.