— De hitelügyintézőként hadd adjak egy ingyenes tanácsot — folytattam hűvösen, kimérten. — Ha valakinek jelentős, rendezetlen banki tartozása van, és közben hirtelen elajándékozza a vagyonát, azt a bíróság nagyon könnyen színlelt, illetve fedezetelvonó ügyletnek minősíti. A Polgári Törvénykönyv ezt nem kezeli tréfaként.
A vonal túlsó végén elhalt a suttogás. Dóra is megérezte, hogy most már nem családi zsarolásról van szó, hanem rideg jogi következményekről.
— A bank felé fennálló tartozásuk nagyjából négymillió-nyolcszázezer forint — soroltam tovább, kizárólag a tényekre támaszkodva. — Mi innentől nem fizetünk helyettetek. Ha holnaputánig nem érkezik be az esedékes összeg, késedelembe kerül a hitel. Utána jönnek a bírságok, a kamatok, a felszólítások. Három hónap múlva pedig a bank bíróságra viszi az ügyet.
Nem emeltem fel a hangomat. Nem is volt rá szükség.
— A bank jogászai gond nélkül megtámadják majd az ajándékozási szerződést. Bebizonyítják, hogy a lakást azért akarták Dórára íratni, hogy kimentsék a végrehajtás alól. És akkor az ingatlan visszakerül az ön nevégre, onnan pedig már vihető.
— Maga… maga ezt nem teheti meg! — hörögte Mária, de a régi magabiztosságnak nyoma sem maradt. Csak a pánik hallatszott ki belőle: annak az embernek a félelme, aki rájött, hogy többé nem nyúlhat más pénztárcájába.
— Nekünk semmit sem kell tennünk — feleltem nyugodtan. — A behajtási osztály elintézi.
Aztán még hozzátettem:
— Mivel a nyugdíja hivatalos jövedelem, a végrehajtó havonta akár az összeg felét is levonhatja. Dóra új autója pedig szintén kalapács alá kerülhet, ha kiderül, hogy hitelből finanszírozták. A törvény nem kedves. De törvény.
— Péter! Szólj már rá a feleségedre! — kiáltotta kétségbeesetten Mária.
Péter rám nézett. A tekintetében most először nem bizonytalanságot láttam, hanem teljes, feltétel nélküli tiszteletet.
— A feleségemnek mindenben igaza van, anya — mondta élesen. — És amíg te meg Dóra vissza nem adjátok nekem azt az egymillió-kétszázezer forintot, amit elloptatok, ne is hívjatok. Éljetek meg a saját „befektetéseitekből”.
Azzal bontotta a hívást.
Péter szó nélkül elvette előlem a csészémet, odalépett a kávégéphez, és friss kávét készített nekem. Letette elém, megcsókolt, majd visszaült a papírjaihoz.
Én csak néztem a telefonom kijelzőjét. Nem villogott rajta újabb bejövő hívás, nem jelent meg több rokon neve. Az ügy végleg lezárult. Könnyek, magyarázkodás és hamis bűntudat nélkül.
Csak tények maradtak, számok és a törvény. Az pedig könyörtelenül működik, ha az ember végre nem fél használni.