Én vagyok az anyja! Én neveltem fel titeket! Tényleg ott tartunk, hogy a menyem előtt kell elszámolnom minden egyes forinttal?
Nem válaszoltam azonnal. Csak egy rövid, száraz nevetés szaladt ki belőlem.
— Minden forintról természetesen nem. De egy célzottan átutalt egymillió-kétszázezer forintos összegről már igenis számot kell adnia. Higgye el, még a NAV is finomabban kérdez, mint én most.
— Miféle egymillió-kétszázezerről beszélsz? — próbált Mária értetlenkedni, de a hangja elárulta: pontosan tudta, mire célzok.
— Arról a pénzről, amit Péter decemberben utalt át önnek. Kifejezetten azért, hogy előtörlesszenek belőle a hitel tőketartozásába. Az volt a cél, hogy csökkenjen a havi teher.
Közben megnyitottam a laptopomon a megfelelő dokumentumot.
— Nem néztem bele a hiteltörténetébe a munkahelyi rendszereken keresztül, mert nincs szükségem adatvédelmi kellemetlenségekre. Egyszerűen csak elővettem azt a bankszámlakivonatot, amit ön küldött át nekem a múlt héten, amikor segítséget kért a mobilalkalmazáshoz. A tőketartozás egyetlen forinttal sem lett kevesebb. Vagyis azt az egymillió-kétszázezret nem fizette be a hitelbe. Akkor hová tűnt?
A telefon másik végén olyan csend lett, mintha a levegő is megdermedt volna. Aztán meghallottam Dóra suttogását:
— Mondd azt, hogy gyógykezelésre kellett.
Péter, aki addig némán hallgatta a beszélgetést, maga elé húzta a telefont.
— Anya. Hová ment az a pénz, amit én küldtem?
— Péterkém… — kezdett tekeregni Mária. — Dórának megemelték a szalon bérleti díját, és átmeneti pénzzavara lett. Úgy gondoltuk, kisegítjük, nehogy bedőljön az üzlete. Ez befektetés volt a jövőbe! Ti jól álltok, majd megkeresitek újra!
— Befektetés? — Péter keserűen felnevetett, miközben az előtte fekvő számlákra nézett. — A hátam mögött más üzleti veszteségét finanszírozni az én pénzemből nem befektetés, anya. Hanem lopás.
— Hogy mersz így beszélni az anyáddal?! — robbant ki Máriából.
— Én nektek semmivel sem tartozom! A lakást Dórára íratom, ajándékozási szerződéssel! Egy fillért sem kaptok belőle, ha ennyire kapzsik vagytok!
Előhúzta a legerősebbnek hitt fegyverét. Ugyanazt, amivel öt éve sakkban tartotta az egész rokonságot. Csak éppen elfelejtette, kivel beszél.
— Írassa csak át, Mária. Akár ma is — mondtam lassan, minden szót külön megnyomva.