Végül Erzsébet lassan összecsukta maga előtt a papírokat, és olyan hangon szólalt meg, amelyben már nem maradt sem bizonytalanság, sem anyai mentegetés.
— Három hónap leforgása alatt egymillió-kilencszázhúszezer forint ment el egy idegen asszonyra — mondta halkan, de metszően. — Én pedig a születésnapomra kaptam tőled egy hatezer forintos virágcsokrot. Igazán megható. Köszönöm, fiam, hogy végül a menyemnek kellett felnyitnia a szemem.
— Anya, ne higgy neki! Direkt úgy állítja be az egészet, mintha…
— A számokkal nem lehet vitatkozni, Gáborkám — szakította félbe Erzsébet. — Attól még, hogy nyugdíjas vagyok, nem lettem vak és ostoba. Anna pontosan vezetett le mindent. Te viszont… te elárultál mindenkit. A feleségedet is, engem is. Ráadásul még engem akartál belerángatni a hazugságaidba.
Aztán Anna felé fordult, és a hangja váratlanul megenyhült.
— Kislányom, ha a válás során bármire szüksége lesz tőlem, tanúskodásra, nyilatkozatra, akármire, rám számíthat. Lillát pedig szeretném továbbra is látogatni, ha maga is beleegyezik. Az a gyerek nem hibás semmiért.
— Természetesen, Erzsébet. Lilla nagyon szereti magát.
— Anya, ezt nem mondhatod komolyan! Te most mellé állsz ellenem? — üvöltött fel Gábor.
— Nem mellé állok, hanem az igazság mellé — felelte az idős asszony keményen. — És még valamit jól jegyezz meg: felejtsd el, hol lakom. A telefonszámomat is törölheted. El akartad adni a lakásomat a hátam mögött… Hát akkor én is lépek. Kihúzlak a végrendeletemből, és ajándékozással mindent az unokám nevére íratok. Egyetlen fillért sem fogsz látni belőle.
Elindult az ajtó felé, ám a küszöbnél még visszanézett.
— Anna, maga jól tette, amit tett. A matematika komoly fegyver. Még a csalókat is napvilágra hozza. Sok erőt kívánok magának, drágám.
Amint Erzsébet mögött becsukódott az ajtó, a lakást ismét sűrű, nehéz csend töltötte be. Gábor a fotelben roskadt össze, tenyerébe temette az arcát.
— Mindent szétromboltál — préselte ki magából rekedten.
— Nem, Gábor. Ezt te romboltad le — válaszolta Anna nyugodtan. — Én csak számszerűsítettem, amit tettél. Forintra és fillérre pontosan.
Összeszedte a dokumentumokat, visszacsúsztatta őket a mappába, majd felállt.
— Holnap délelőtt tízkor találkozunk a közjegyzőnél. Aláírod a válási megállapodást, azokkal a feltételekkel, amelyeket én diktálok. Ha nem jelensz meg, tizenegykor László úr asztalán lesznek ezek a kimutatások.
Gábor megtörten bólintott.
— Ott leszek.
Anna már az ajtónál járt, amikor még egyszer megállt.
— Ja, és még valami. A szeretőddel kapcsolatban is elvégeztem néhány számítást. Például azt, hogy az általad neki vásárolt ékszerek és ruhák összesen körülbelül kilencmillió-kétszázezer forintba kerültek. Ennek a fele az én pénzemből ment el, mivel a közös számlánkról fizetted. Ezt úgy nevezik: a házastársi közös vagyon elherdálása. Visszakövetelhető. Kamatostul.
— Te beszéltél Krisztinával?! — kapta fel a fejét Gábor.
— Egyelőre nem. De ha tovább akadékoskodsz, megteszem. És akkor elmesélem neki a munkahelyi pénzügyi trükkjeidet is. Szerintem érdekelni fogja, kivel kötötte össze magát. Egy férfi, aki meglopja a saját cégét, és még az anyja aláírását is képes meghamisítani, nem éppen főnyeremény.
Gábor felugrott.
— Ez zsarolás!
— Nem. Ez matematika — javította ki Anna hűvösen. — Egyszerű képlet: amit elloptál, azt visszaadod. Vagy elveszítesz mindent. A döntés a te kezedben van.
Egy hónappal később a bíróság kimondta a válást. Gábor egy bérelt, egyszobás lakásba költözött Székesfehérvár szélére. Krisztina szakított vele, miután megtudta, milyen ügyeskedésekbe keveredett. A munkahelyén egy névtelen bejelentés után pénzügyi vizsgálat indult; Anna végül elküldte a kimutatások egy részét, bár konkrét összegek nélkül. Gábort lefokozták egyszerű menedzserré, havi kétszáznegyvenezer forintos fizetéssel.
Erzsébet betartotta az ígéretét. A fiát töröltette a végrendeletből, és mindenét Lillára hagyta. A volt menyét továbbra is rendszeresen látogatta, mindig hozva magával a híres káposztás pitéit.
Anna pedig a dolgozószobája falára, szép keretbe foglalva, kiakasztotta a saját jelmondatát:
„A számok nem hazudnak. Csak megmutatják az igazságot a legtisztább formájában.”
Fél év elteltével Gábor megpróbálta mérsékeltetni a gyerektartást arra hivatkozva, hogy jelentősen csökkent a jövedelme. Anna erre egyszerűen benyújtotta a bíróságnak az előző évekből származó tényleges bevételekről készített részletes számításait. A bíróság nem változtatott a tartásdíjon, sőt Gábort a felhalmozott hátralék megfizetésére is kötelezte.
— A rohadt számaiddal tönkretettél! — ordította Gábor a tárgyalás után.
Anna nyugodtan nézett rá.
— Tévedsz. A hazugságaiddal te tetted tönkre saját magad. Én csak kiszámoltam mindent. Fillérre pontosan.