az derült ki, hogy a beszerzéseknél az egységárak rendszeresen három-négy százalékkal a piaci szint fölött mozognak. Ez éves szinten nagyjából huszonnégy-harminckétmillió forintnyi indokolatlan többletkiadást jelent. Ha pedig abból indulunk ki, hogy ennek a felárnak mondjuk az ötöde visszacsorog hozzád jutalékként…
— ELÉG VOLT! — üvöltött fel Gábor, és ökölbe szorította a kezét. — Mondd ki végre, mit akarsz!
Anna lassan lehajtotta a laptop fedelét, aztán nyugodt, szinte hideg tekintettel nézett a férjére.
— Azt, ami jár. Tiszta válást, feltételek és trükközés nélkül. A lakás Lillával együtt nálam marad, hiszen eleve az én tulajdonom. A gyerektartást a hivatalos béred alapján fizeted, a törvény szerinti huszonöt százalékot. És még valami: az édesanyád nem fog beköltözni az én otthonomba.
— És ha nem írom alá? — sziszegte Gábor.
— Akkor ezek az anyagok nemcsak a bíróság asztalán landolnak, hanem a vezérigazgatótokén is. László úr, amennyire tudom, különösen érzékeny az ilyen pénzügyi ügyekre. Emlékszel még, milyen gyorsan megvált Pétertől, amikor kiderült, hogy tizenkétezer forintot emelt el a házipénztárból?
Gábor hirtelen felpattant, és ideges léptekkel járkálni kezdett a szobában.
— Te ezt nem teheted meg velem! Tönkrevágsz mindent! A munkámat, a nevemet, az anyámat…
— Az anyád megkaphatja a ceglédi lakásáért a maga negyvennyolcmillió forintját, és abból nyugodtan élhet tovább. Már persze ha te nem nyúlod le előle. Mert pontosan ez volt a terved, ugye? Eladni Erzsébet lakását, a pénzt félretenni magadnak és Krisztinának egy új otthonra, Erzsébetet pedig idepakolni hozzám. Szép kis konstrukció. Csak éppen nem fog összejönni.
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Gábor úgy rándult össze, mintha áram ütötte volna meg.
— Ki a franc az?
— Az édesanyád — mondta Anna változatlan nyugalommal, miközben felállt. — Meghívtam egy teára. És akad néhány dolog, amit jobb, ha tőlem tud meg.
— NE! — Gábor az ajtó felé kapott, de Anna már a kilincsen tartotta a kezét.
Erzsébet lépett be, közben mosolyogva bújt ki a kabátjából.
— Annácskám, aranyom, milyen kedves tőled, hogy hívtál! Gáborkám, hát te is itthon vagy? De örülök!
— Anya, most talán nem a legjobb… — kezdte Gábor zavartan, de Anna nem hagyta végigmondani.
— Erzsébet, jöjjön be, kérem, a nappaliba. Fontos dologról kell beszélnünk. A ceglédi lakásáról.
Az idős asszony értetlenül felhúzta a szemöldökét.
— Az én lakásomról? Mi történt vele?
— Gábor szerint eladásra kerülne. Negyvennyolcmillió forintért.
— Hogy micsoda?! Eladni? — Erzsébet a mellkasához kapta a kezét. — Én abban a lakásban éltem le az életemet! Ott vannak a barátnőim, a kézimunkaköröm, a rendelő, ahová évek óta járok! Gábor, miféle képtelenség ez?
Gábor arca vörösre váltott.
— Anya, én csak… ez egy félreértés…
— Itt nincs semmiféle félreértés — mondta Anna, és előhúzott néhány iratot a dossziéból. — Ez egy adásvételi előszerződés másolata a lakására. Az aláírás nem az öné, de ügyesen próbálja utánozni. Gábor láthatóan sokat gyakorolt.
— Tessék?! — Erzsébet elsápadt, és a szívéhez szorította a tenyerét. — Gábor, igaz ez?
— Anya, én meg tudom magyarázni…
— Akkor azt is magyarázd meg, hová tűnt az a pénz, amit tőlünk kért kölcsön azzal, hogy „Erzsébetnek” kell — szúrta közbe Anna. — Hárommillió-háromszázhetvenkétezer forint. Gyógyszerre, műtétre, kezelésekre. Csakhogy úgy látom, az édesanyád ezekről a kölcsönökről semmit sem tudott.
— Gábor! — Erzsébet lassan felegyenesedett, és a hangja kemény lett, mint az acél. — Te az én nevemmel hazudtál a feleségednek, hogy pénzt szerezz?
— Anya, ez nem egészen így…
— Hát akkor hogyan?! — csattant fel az asszony, és dobbantott egyet. — Anna papírokat mutat, számlákat, számításokat! El akartad adni az ÉN lakásomat? És velem mégis mit terveztél?
Anna halkan, de világosan válaszolt:
— Ide költöztette volna. Pontosabban hozzám. A válás után ez a lakás nálam marad, de az ő elképzelése szerint ön itt lakott volna. A saját lakása árából befolyó pénzt pedig Gábor egy új otthonra szánta magának és a… barátnőjének.
— Barátnőjének? — Erzsébet visszaroskadt a fotelbe. — Van valakije?
Gábor nem felelt. Csak a padlót bámulta.
— Rendben — fordult Erzsébet Annához, és az arca hirtelen megkeményedett. — Mutassa meg nekem az összes kimutatást. Mindent. Forintra pontosan. Látni akarom, mire verte el a fiam a család pénzét.
A következő egy órában Anna módszeresen végigment minden tételen. Előkerültek az átutalások, a vásárlások, az éttermi számlák, a különös készpénzfelvételek és azok az összegek is, amelyeknek semmi közük nem volt a család szükségleteihez. Erzsébet egyetlen szó nélkül hallgatta végig, de az arca percről percre komorabbá vált.