— Akkor Gábor bíróságra megy, és kéri a közös vagyon megosztását — vágta rá Katalin diadalmasan. — Házasság alatt újítottatok fel, festettetek, tapétáztatok, költöttetek rá. Az eladási ár fele teljes joggal az ő fiát illeti!
Nóra nézte ezt az asszonyt, és újra megdöbbentette, milyen feneketlen mohóság lakik benne. Katalin mindig mások pénzét számolgatta, és valahogy mindig pontosan tudta, mire kellene elkölteni — természetesen úgy, hogy abból neki és a fiának legyen haszna.
— Szóval a felújítás jutott eszébe? — kérdezte Nóra halkan, majd lassan bólintott. — Rendben. Akkor beszéljünk a papírokról is.
Odament a szoba sarkában álló alacsony komódhoz. Kihúzta a felső fiókot, és elővett belőle egy vastag, gondosan összerendezett mappát. Nem kapkodott. Úgy nyitotta ki, mintha pontosan tudná, hogy ez a pillanat egyszer el fog jönni. Kikereste a megfelelő iratot, aztán letette az asztalra, egyenesen Katalin elé.
— Olvassa el figyelmesen — mondta nyugodtan. — Különösen azt a sort, ahol a tulajdonos neve szerepel.
Gábor közelebb lépett, és az anyja válla fölött belenézett a dokumentumba. A tekintete végigfutott a sorokon, majd az arca egyetlen pillanat alatt megnyúlt. Katalin nagy levegőket kezdett venni, mintha hirtelen kevés lett volna a levegő a szobában.
— Az anyád? — kérdezte Gábor rekedten, és ösztönösen hátrált egy lépést az asztaltól. — De hát te mindig azt mondtad, hogy ezt a garzont még az esküvőnk előtt egy évvel vetted! Azt mondtad, te gyűjtöttél rá!
— Ez így is volt — felelte Nóra változatlan nyugalommal. — Én spóroltam össze rá a pénzt. Csakhogy a vásárlást édesanyám nevére írattam. Pont azért, mert már akkor láttam, milyen különleges családi képességetek van mások vagyonának felosztására. Nem felejtettem el, hogyan pereskedett Katalin a saját nővérével egy régi nyaraló miatt. Úgy döntöttem, jobb, ha előre bebiztosítom magam.
— Ez aljasság! — robbant ki Katalinból. Az arca vörös foltokban izzott a dühtől. — Te már a kezdetektől át akartad verni az én fiamat! Soha nem bíztál benne!
— Mint ma kiderült, nagyon is okosan tettem — mondta Nóra, majd óvatosan felemelte az iratot az asztalról, visszacsúsztatta a mappába, és becsukta. — Most pedig maguk figyeljenek rám nagyon jól.
Ezután a férje felé fordult.
— A lakást a házasság előtt vásárolták. Nem az én nevemen van, hanem egy másik emberén. Jelen pillanatban önök ketten más magántulajdonában tartózkodnak. Az édesanyám pedig, mint az ingatlan egyetlen tulajdonosa, ebben a percben készül feljelentést tenni mindkettőjük ellen jogosulatlan behatolás és az ingatlanával kapcsolatos csalási kísérlet miatt.
Katalin felháborodásában tátogni kezdett, de hang nem jött ki a torkán. Gábor úgy állt ott, mintha egy vödör jeges vizet zúdítottak volna a nyakába.
— Nóra, ezt most komolyan mondod? — motyogta végül. Megpróbálta megfogni a felesége kezét, de Nóra élesen elhúzódott. — Miféle feljelentésről beszélsz? Hiszen család vagyunk… Én csak jót akartam. Elismerem, anya egy kicsit elsiette ezt az ingatlanos dolgot. Felejtsük el ezt az egész beszélgetést.