Ilyesmit, hogy a háta mögött elhatározzák a lakása eladását, még a legrosszabb pillanataiban sem tudott volna elképzelni.
— Gábor, nincs valami, amit szeretnél elmagyarázni? — kérdezte Nóra, és összefonta a karját a mellkasa előtt.
A férje feltápászkodott a kanapéról. Az arcára erőltetett egy mosolyt, amely egyszerre akart bűnbánónak és magabiztosnak látszani, de inkább csak kínosra sikerült.
— Nóri, kérlek, ne kezdd rögtön az ajtóban — mondta békülékeny hangon. — Anyának igaza van. Most nagyon kellene egy indulótőke egy új vállalkozáshoz. A srácokkal gumiszervizt nyitnánk, ez biztos üzlet. Mi meg itt amúgy is szűkösen vagyunk. Eladjuk ezt a lakást, én beteszem a pénzt a cégbe, felfuttatom, és egy év múlva veszünk egy rendes, tágas otthont.
Nóra halkan felnevetett, de a nevetésében semmi vidámság nem volt. Szinte lenyűgözte ez a gyermeki, zavartalan pimaszság.
— Ez a lakás az enyém volt már a házasságunk előtt is — mondta lassan, minden szót külön megnyomva. — Úgyhogy teljesen feleslegesen hoztatok ide szakértőt meg mérőszalagot. Nem lesz semmiféle eladás.
Katalin felháborodottan csapta össze a kezét. A mézes-mázos mosoly egy pillanat alatt leolvadt az arcáról, és átadta a helyét annak az ingerült, követelőző kifejezésnek, amelyet Nóra túl jól ismert.
— Gábor azt mondta, beleegyeztél, hogy eladjátok, és a pénzt elosztjátok! — emelte fel a hangját. — Férjnél vagy, kedvesem! A család érdekeit kellene nézned, támogatnod kellene a férjedet. Te meg ülsz ezen a pár négyzetméteren, mint aki se magának nem használja, se másnak nem engedi.
— A család érdekeit? — Nóra most az anyósára nézett. — Ön családnak nevezi azt, hogy megpróbálnak kiforgatni az egyetlen otthonomból a fia újabb őrült ötlete miatt? Emlékeztessem rá, amikor tavaly kétmillió forintot kért kölcsön autók adásvételére, aztán egy hónap alatt mindent elbukott? Akkor én adtam oda a jutalmaimat, hogy valahogy betömjük a tartozásait.
Gábor fülig vörösödött, és kapkodva közbe akart szólni.
— Nóri, akkor egyszerűen nem jött össze! Most más a helyzet. Mindent kiszámoltam. Hinned kell bennem!
— Három évig hittem benned, Gábor. Cserébe most azt kapom, hogy amíg én kiküldetésben dolgozom és pénzt keresek, ti titokban vevőknek mutogatjátok a lakásomat.
Erika, az ingatlanos ekkor már pontosan érezte, hogy a helyzet menthetetlenül kicsúszott az irányítás alól. Gyors mozdulattal a táskájába süllyesztette a jegyzetfüzetét, elmotyogott néhány udvarias bocsánatkérést, majd sietve az ajtó felé indult. Senki sem próbálta marasztalni.
Amint az idegen mögött becsapódott a bejárati ajtó, Katalin levetette az utolsó udvariasságot is. Egyenesen Nóra elé lépett, olyan közel, hogy szinte a levegőt is kiszorította közülük.
— Akkor most jól figyelj rám — sziszegte. — Nem fogom hagyni, hogy tönkretedd a fiam terveit. Önző vagy. Mi már döntöttünk. A lakást el fogjátok adni. Ha nem vagy hajlandó szépen megegyezni, annak is meglesz a módja.