– Tessék. Pontosan erre számítottam. Vénségemre egyszer kérek valamit emberi szóval…
– Ön kért? – néztem rá. – Mikor?
Kinga azonnal feltartotta mindkét kezét, mintha máris békebírónak jelentkezne.
– Eszter, ugyan már, minek csinálod ezt? Visszaadjuk. Apránként.
– Milyen apránként?
– Hát… ahogy sikerül.
Márk ekkor kihúzta az egyik füléből a fülhallgatót.
– Anya, én mondtam, hogy inkább hitelt kellett volna felvenni.
Kinga rásziszegett:
– Te ebbe ne szólj bele.
Gábor közelebb lépett hozzám.
– Ezt most direkt csinálod? Anyám előtt?
– Anyád előtt, a húgod előtt, István előtt, sőt még a lábtörlő előtt is. Senki sem maradt le az előadásról.
István úgy tett, mintha a lábtörlő mintázata hirtelen rendkívüli szakmai érdeklődésre tartana számot.
Erzsébet a zsebkendőjét a szájához szorította.
– Én főztem az apádnak, amikor beteg volt.
– Az apámnak én főztem – feleltem halkan. – Maga egyszer jött át. Almával.
Erzsébet arca pillanatok alatt kivörösödött.
Gábor arcizma megrándult.
– Eszter, elég legyen. Ne égesd magad.
Ez volt a második mondat, ami igazán belém mart.
Nem azt mondta, hogy „ne hozz engem kellemetlen helyzetbe”. Nem azt, hogy „beszéljük meg”. Hanem azt: „ne égesd magad”. Mintha én állnék mezítláb valaki más előszobájában, kinyújtott tenyérrel.
Annára néztem. A lányom alig öt perce érkezett, az ajtó mellett állt egy doboz süteménnyel a kezében. Egy szót sem szólt. Csak úgy markolta a dobozt, hogy a karton behorpadt az ujjai alatt.
– Anya – szólalt meg végül. – Én melletted vagyok.
Ennyi volt. Semmi nagy beszéd, semmi drámai kiállás. Nekem mégis bőven elégnek bizonyult.
Az ünnepség ettől függetlenül elkezdődött. Erzsébet kijelentette, hogy a saláták nem mehetnek kárba. A konyhánk hirtelen nevetségesen kicsinek tűnt: ott szorongtam én, Gábor, Erzsébet, Kinga, Márk, Anna, valamint a szomszédasszony, Judit néni, akit az anyósom „a látszat kedvéért” hívott át, ő pedig megjelent egy cserepes muskátlival.
Judit néni egyszerű, egyenes asszony volt. Leült, végigpillantott az asztalon, aztán rögtön megkérdezte:
– Maguknak meg miért olyan a képük, mintha nem születésnap lenne, hanem lakógyűlés?
– Családi ügyünk van – közölte Erzsébet méltóságteljesen.
– A családi ügyeket jobb a kocsonya előtt elintézni – jegyezte meg Judit néni. – Utána a majonéz már nehezebben csúszik.
Majdnem elnevettem magam. Aznap először.
Gábor az asztalfőre ült, holott az asztal az enyém volt, a lakás is az enyém, és ha már itt tartunk, a kocsonya is az én kezem munkája. Felemelte a poharát.
– Anyára. Arra, hogy ő tart össze minket.
Kinga buzgón bólogatott. Márk a telefonját bámulta. Anna hallgatott.
Erzsébet megtörölte a szeme sarkát.
– Köszönöm, fiam. Az anya addig kell, amíg haszna van belőle az embernek.
Letettem a villát.
– Ma éppen belőlem van haszon, Erzsébet. Pontosabban a bankkártyámból.
Judit néni keze megállt a salátástál fölött.
Gábor nagyon halkan szólt rám:
– Eszter.
– Nem, Gábor. Ha már családról beszélünk, legalább egyszer mondjuk ki tisztességesen, miről van szó.
Kinga megfeszült.
– Ezt nem kéne idegenek előtt.
– Idegenek előtt pénzt kérni lehet, beszélni róla nem?
– Te mindig mindent túlbonyolítasz – vágta rá Gábor. – Egy rendes feleség támogatná a férjét.
– Egy rendes férj pedig előbb megkérdezné a feleségét.
Erzsébet kanala csattant a tányér szélén.
– Mit kapaszkodsz úgy abba a pénzbe? Nem az utolsó filléredről van szó. Kinga egyedül húzza a fiát. Te meg kész lakásban élsz. Neked könnyebb.
– Az én kész lakásomban – mondtam.
– Na, kezdődik – horkant fel Gábor. – A te lakásod, a te kártyád, a te fizetésed. És a család hol marad?
Ránéztem, és egyszerre olyan tisztán láttam az egész házasságunkat, mint egy félrecsúszott ajtajú szekrényt: kívülről még áll valahogy, de ha kinyitod, minden a nyakadba borul.
– A család ott kezdődik, ahol legalább megkérdezik az embert – mondta Anna.
Erzsébet felé fordult.
– Annácska, a felnőttek dolgába ne avatkozz bele.
– Harmincéves vagyok, nagymama.
– Nekem akkor is gyerek maradsz.
– Amikor hallgatni kell, gyerek vagyok. Amikor gyógyszert kell hozni neked, akkor hirtelen felnőtt.
Judit néni csendesen bólintott.
– Ebben van igazság.
Gábor letette a poharát.
– Fejezd be ezt a cirkuszt.
És ekkor tettem meg azt, amiért később az ismerőseim fele elítélt.
Felálltam, elvettem a telefonomat az asztalról, és megnyitottam a banki alkalmazást.