— …egyáltalán felfogod, mit műveltél?!
Letettem a kést a deszkára, és egyenesen a szemébe néztem.
— Nagyon is felfogom — feleltem halkan. — Megvédem azt, ami az enyém.
— Mi az, hogy a tiéd?! — László egy lépést tett felém, én pedig ösztönösen hátráltam az asztal irányába. — Ez az én lakásom! Húsz éve itt élek!
— A lakás az én tulajdonom. Anyámtól örököltem. És a válás után is az enyém marad.
— Miféle válás?! — elkerekedett a szeme. — Teljesen elment az eszed?
— Épp ellenkezőleg — vettem vissza a kést, és újra nekiláttam a káposztának. A kezem remegett, de nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy lássa a félelmemet. — Lesz válás, László. Akár tetszik, akár nem.
— Azt hiszed, én ezt hagyni fogom?! — megragadta a vállamat, ujjai fájdalmasan mélyedtek belém.
— Engedj el — szűrtem a fogaim között.
— Nem engedlek! A feleségem vagy! Nem mész te sehová!
— Anya, mi folyik itt?
Mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket. Anna állt a küszöbön, sápadtan, rémült, tágra nyílt szemmel.
— Semmi, kislányom — László egyetlen pillanat alatt erőltetett mosolyt varázsolt az arcára, és elengedte a vállamat. — Csak… beszélgetünk.
— Beszélgettek — Anna tekintete végigsiklott a kivörösödött csuklómon, majd a szanaszét hullott káposztán. — Apa, menj arrébb anyától.
— Tessék?
— Azt mondtam, lépj el tőle. Most.
László zavartan pislogott, de végül hátrált egy lépést.
— Anna, te most az ő pártját fogod?
— Én a normális emberek pártján állok — mondta a lányom, belépett a konyhába, és mellém állt. — Azokén, akik nem vágnak tányérokat mások fejéhez.
— Én nem vágtam! Csak…
— Hallottam — vágta el Anna hidegen. — Mindent hallottam. És láttam anya kék-zöld foltjait is. Éveken át láttam.
— Annácska… — próbált László békülékenyebb hangra váltani.
Anna azonban nem őt figyelte, hanem felém fordult.
— Anya, tényleg beadtad a válókeresetet?
Bólintottam.
— Jól tetted — átkarolta a vállamat. — Már régen meg kellett volna lépned.
— Ti… ti ketten… — László arca elsápadt. — Összebeszéltetek?!
— Nem — ráztam meg a fejem. — Anna most tudta meg.
— De teljes mértékben anya mellett vagyok — jelentette ki a lányom határozottan. — Apa, kezdheted összepakolni a holmidat. Mehetsz Petrához.
A konyhára sűrű csend telepedett. László nyitott szájjal állt, mintha képtelen volna elhinni, hogy ez vele történik.
— Ti… megőrültetek mind — préselte ki végül. — Katalin, térj már észhez! Kinek fogsz kelleni? Öregen, betegen…
— Magamnak kellek — válaszoltam nyugodtan. — És ez nekem éppen elég.
— A számláimat feloldják?!
— Nem. Az ideiglenes intézkedés a tárgyalásig érvényben marad.
— Miféle tárgyalásig?! Én nem tartozom neked semmivel!
— Dehogynem — szólt közbe Anna. — Kártérítéssel tartozol a lelki szenvedésért. Húsz év verésért, megalázásért. És akár visszamenőleg tartásdíjjal is, mert rám sem költöttél soha rendesen.
László a mellkasához kapott.
— Infarktust kapok tőletek, boszorkányok!
— Hívjak mentőt? — kérdeztem közömbösen.
— Nem kell nekem semmi! — az ajtó felé rontott. — Majd én elintézem! Bíróságon! Lesznek ügyvédeim!
— A zárolt pénzedből? — horkant fel Anna.
László valamit dühösen mordult, aztán kiviharzott a lakásból, és megint úgy bevágta az ajtót, hogy beleremegett a fal.
Annával egymásra néztünk.
— Anya — szorított magához erősebben a lányom. — Büszke vagyok rád. Tényleg.
Akkor éreztem meg, hogy könnyek csorognak végig az arcomon. Nem a fájdalomtól. Nem is a félelemtől. Hanem attól, hogy végre levegőt kaptam.
Egy hét múlva László visszatért. Józan volt, frissen borotvált, megfésülködött, és egy csokor rózsát szorongatott.
— Katikám — kezdte mézesmázos hangon. — Bocsáss meg nekem, bolondnak. Hibáztam.
Az ajtóban álltam, de eszem ágában sem volt beengedni.
— László, hivatalosan is beadtam a válókeresetet.
— Beadtad, na és? — megpróbált mosolyogni. — Visszavonod. Hiszen húsz évig együtt éltünk!
— Pontosan. Húsz évig tűrtem. Ennyi elég volt.
— Katalin, könyörgöm, légy már emberséges! — a hangja panaszosra váltott. — Hol fogok lakni? Petrának csak egy bérelt szobája van egy garzonban! Ott megfordulni sem lehet rendesen!
— Ez már nem az én gondom.
— És a számláim? Tudod te, hogy több mint másfél millió forintom van befagyasztva? Miből fizessem a hitelemet?
— Nyújts be ellenkérelmet a bíróságon. A szükséges kiadásokra feloldhatnak belőle egy részt.
Zavartan pislogott rám.
— Mi van veled, jogász lettél?
— Tanácsot kérek hozzáértőktől — mondtam, és megfogtam az ajtó kilincsét. — Viszontlátásra, László.
— Katalin! — kapott utánam, amikor lassan húzni kezdtem befelé az ajtót.