– Tényleg nincs ott senki más? – kérdezte végül.
– Nincs.
– Hívjanak orvost. Valahogy csak boldogulnak.
Én közben már vettem is fel a kabátomat, a táskámért nyúltam.
– Katalin, lefoglaltam az asztalt – mondta utánam.
– Mondd le – feleltem. – Vagy menj el egyedül.
És elindultam.
Három napot töltöttem Annánál. Márk szépen rendbejött, a végére már a kanapén ugrált, és követelte, hogy kapcsoljunk neki mesét. Főztem neki aszalt gyümölcsből kompótot; valamiért „barna teának” hívja, és rajong érte.
István ezalatt a három nap alatt egyszer írt rám. Annyit: „Mi a helyzet?”
Visszaírtam: „Minden rendben, javul.”
Több üzenet nem jött.
Amikor hazamentem, otthon találtam. Kedvesen fogadott, megcsókolt, megkérdezte, hogy van Márk. Udvarias volt, kifogástalanul viselkedett, ahogy ilyenkor illik.
Este, tea mellett aztán megszólalt:
– Katalin, értem én, hogy az unokád fontos. De nekünk is kellene idő. Hiszen alig kezdtünk el együtt élni.
Néztem rá, és közben csak az járt a fejemben: mégis mit vártál volna tőlem? Hogy ne menjek? Hogy hagyjak magára egy beteg gyereket?
Nem mondtam ki. Lenyeltem.
Később viszont egyre több minden eszembe jutott. Például az, hogy soha, egyetlen alkalommal sem ajánlotta fel magától: „Elmegyek veled, segítek.” Sem Annához, sem az édesanyámhoz, aki nyolcvankét éves, és időnként igenis szüksége van rám.
Mindig én mentem. Ő pedig rendre „elfoglalt” volt, vagy „nagyon fáradt”.
Gáborral azonban másként működött. Amikor a fia este tizenegykor telefonált, hogy el kellene vinni valahová a város túlsó végére, István felkelt, felöltözött, és már indult is. Egyetlen felesleges szó nélkül.
Nem vagyok féltékeny a fiára. Tényleg nem. Tudom, hogy a gyereke.
Csakhogy akkor bevillant egy régi beszélgetésünk. Még az elején ültünk egy kávézóban, ő az életéről mesélt, arról, hogy a felesége távozása után minden valahogy üressé, lapossá vált. Azt mondta: „Szeretném újra érezni, hogy van mellettem valaki. Igazán mellettem.”
Én hallgattam, és azt gondoltam: hát ez az, ez valami valódi.
Aztán lassan megértettem, valójában mire gondolt.