Márk arca egy pillanat alatt megfeszült, mintha valaki belülről rántotta volna el rajta a vonásokat. Ezt a mondatot az ő világképe egyszerűen nem bírta el.
– Hogyhogy a te pénzed? – csattant fel. – Nóra, mi házasok vagyunk! Egy család! Nálunk mindennek közös kasszába kell mennie. Vagy már bennem sem bízol? Azt akarod, hogy engem meg anyát kiszolgáltatott helyzetben hagyj?
A „nem bízol bennem” kezdetű zsarolás évek óta hibátlanul működött. Nóra most is megingott. Hirtelen jeges rémület szaladt végig rajta, mintha valóban valami szent családi szabályt készülne megszegni. Gyűlölte magát ezért a gyengeségért, mégis a „kapzsi, önző nő” bélyege úgy nehezedett rá, mint egy ólomsúly.
– Jó – préselte ki végül, miközben keserű íz gyűlt a szájában. – Legyen, ahogy akarod. Átutaljuk a közösre. De semmi ostoba költekezés, érted?
Saját kezével nyitotta meg a mobilbankot, miközben Márk meghatott, elégedett tekintettel figyelte. Nóra beírta az összeget: harmincnégymillió-nyolcszázezer forint. A pénz átkerült a közös számlájukra. Amikor az ujja hozzáért a kijelző hideg üvegéhez, és megnyomta a „Megerősítés” gombot, úgy érezte, mintha nem is banki tranzakciót hagyna jóvá, hanem a saját fegyverletételét írná alá.
Márk azonnal a telefonja után kapott.
– Anya! Anyuci, képzeld! – kiabálta olyan boldogan, akár egy kölyökkutya. – Nóra nagynénje meghalt, és ránk maradt egy lakás! Eladtuk, harmincvalahány millió jött belőle. Igen, már a közös számlán van. Persze, gyere át, megünnepeljük. Meg a tanácsod is kell!
Nóra az ablakhoz lépett. A pulzusa a halántékában dobolt. Odakint szitált az eső, a vízcseppek zavaros csíkokban folytak végig az üvegen, mintha maga az ég sírna. Minden ugyanúgy történt, mint korábban. Megint. Ő pedig ismét önként adta ki a kezéből a kormányt.
Alig telt el fél óra, amikor Erzsébet megjelent az előszobában. Nem is belépett, inkább bevonult. A szeme lázasan, egészségtelen fénnyel csillogott. Lerakott a szekrénykére egy doboz habcsókot, aztán cipőben, minden különösebb zavartatás nélkül végigmasírozott a nappalin.
– Na, Nórikám – kezdte mézesmázos hangon –, látod, végre te is hoztál valami hasznosat ebbe a házba. Mi itt Márkocskámmal már gyorsan átbeszéltük a helyzetet, és meghoztuk a pénzügyi döntést.
– Miféle „mi”? – fordult el Nóra hirtelen az ablaktól. – Ha jól látom, én is itt vagyok.
– Egy asszonynak néha hallgatnia kell az idősebbekre – vágta rá Erzsébet. – Különben csak bajt csinál. Szóval: veszünk Márknak egy rendes autót, mert a megjelenés igenis számít. Nálam megcsináltatjuk a felújítást, mert az erkély már életveszélyes. Ami pedig megmarad, azt betétbe tesszük, természetesen az én felügyeletem mellett, hogy ti, felelőtlen gyerekek, egy év alatt el ne szórjátok az egészet.
Nóra Márkra nézett. A férje úgy bólogatott, mint egy műanyag kutya a műszerfalon.
– Ez az én pénzem – mondta Nóra lassan, fogai között szűrve a szavakat. – A te erkélyedet az én örökségemből újítsuk fel? Mégis milyen alapon?
– Ez családi vagyon! – sikoltott fel Erzsébet. – És én nem engedem, hogy körmökre meg mindenféle női hóbortokra eltékozold! Holnaptól én vezetem a költségvetést. Már el is intéztem, hogy rálássak a számlátokra. Kétezer forint fölött minden utalás csak az én jóváhagyásommal mehet.
Ez volt a megaláztatás csúcspontja. A határ. Nórában valami tompán lezuhant egy mély, sötét szakadékba, és a helyén nem maradt más, csak dermedt, tiszta nyugalom.
– Rendben – mondta váratlanul csendesen. – Akkor legyen így.
Márk még meg is hökkent, hogy ilyen könnyen megadta magát. Erzsébet ajkán diadalmas mosoly jelent meg.
– Na ugye. Mindjárt lehet ezt normálisan is.
Amíg ők teát ittak, és lelkesen vitatkoztak azon, milyen márkájú legyen a majdani autó, Nóra észrevétlenül kisurrant az előszobába, mintha a kaputelefonhoz menne. Reszkető ujjakkal nyitotta meg újra a banki alkalmazást. A szíve úgy verdesett, mint egy kalitkába zárt madár, amely mindjárt szétveri magát a rácsokon. Közös számla. A teljes összeg rikító sorban világított előtte. „Átvezetés saját számlára kártyaszám alapján.” Harmincnégymillió-nyolcszázezer forint. Teljes összeg beírva.
„A művelet sikeresen teljesült.”
A pénz eltűnt a közös egyenlegről, és visszakerült az ő saját számlájára. Nóra ezután azonnal rányomott a kártya zárolására, majd a telefont becsúsztatta a farmerja hátsó zsebébe.
Mikor visszament a konyhába, Erzsébet éppen egy szalvétára rajzolta fel, hogyan szeretné majd elrendezni a bútorokat a felújított nappalijában. A tea elfogyott, a habcsók morzsái ott ragadtak az asztalon. Nemsokára az anyós szedelőzködni kezdett, és távozás előtt még közölte, hogy másnap hozza a kivitelezők ajánlatát.
Amint a bejárati ajtó becsapódott Erzsébet mögött, Márk már nyúlt is a laptopért.
– Na, Nórikám, átküldöm anyának az egyenlegről a képernyőképeket, hogy el tudja készíteni a költségvetést. Te meg most már nyugodj meg, jó? Látod, mindent lehet békésen intézni, ha az ember nem kezd hisztizni.
Frissítette az internetbank oldalát. A képernyő villant egyet. A közös számla egyenlege megjelent: nulla forint.
Márk megdermedt. Megtekerte az egér görgőjét, aztán vadul rákattintott a tranzakciós előzményekre. Az arca lassan olyan fehér lett, mint a fal. Néhány másodperc múlva felnézett a feleségére; a tekintetében pánik és hitetlen rémület kavargott.
– Hol van?! – hörögte. – Hol a pénz, Nóra?! Mi a fenét műveltél?!
– Milyen pénz? – kérdezte Nóra szándékosan lassan, miközben undorodva törölgette le az asztalról a habcsók maradékát.
– A harmincnégymillió! A számlán nulla van! Átutaltad! Hová?!
– Vissza – felelte nyugodtan. – A saját számlámra.
– Te megőrültél?! – üvöltötte Márk, és felpattant a székről. Úgy kapkodott levegő után, mint egy partra vetett hal. – Ez lopás! Az a közös pénzünk volt! Anya már mindent eltervezett!
– Anyád a saját nyugdíját tervezgesse – mondta Nóra élesen, minden szót külön megnyomva. – Ez örökség. Az enyém. És te egyetlen fillért sem kapsz belőle.
Márk remegő kézzel kapta fel a telefonját. Annyira rázkódtak az ujjai, hogy alig találta el a hívás gombot.
– Anya! Anya, azonnal gyere vissza! Átvert minket! Mindent levett! Nullánk van!
Tíz perc sem telt el, amikor ököllel kezdték verni a bejárati ajtót. Nóra higgadtan kinyitotta, majd félrelépett, és az előszobába berobbant egy mohersapkás vihar.