Anna hangja egészen halkra váltott, olyan sziszegővé, hogy Gábor hátán végigfutott a hideg.
— Hogyan?
Gábor lehajtotta a fejét.
— Beadtam egy közjegyzői hozzájárulást… a te nevedben, Anna.
Anna mozdulatlanná dermedt.
— Azt akarod mondani, hogy hamisítottál egy aláírást? Az enyémet? Melyik közjegyzőnél?
— Erikánál. Bent a városban.
Mária hirtelen kapkodni kezdett. Odanyúlt Anna kezéhez, mintha ki akarná csavarni belőle az összegyűrt fénymásolatot.
— Ugyan már, Anna, ne akadj fenn minden vacak papíron! Ami megtörtént, megtörtént. Majd apránként fizetjük. Márk is elmegy dolgozni… futárnak vagy valaminek. Te addig felveszel egy hitelt a saját nevedre, abból rendezzük Péter tartozását. Neked simán adnak pénzt, rendes bejelentett fizetésed van, nem is kevés!
Anna úgy söpörte félre az anyósát, mintha csak egy zümmögő legyet hessegetne el. A táskájából elővette a telefonját, amelynek védőüvegén pókhálós repedések futottak végig, és tárcsázott.
— Júlia? Szia. Igen, a háznál vagyok. Figyelj rám nagyon. Nyisd meg a földhivatali adatbázist. Helyrajzi szám… — fejből diktálta a számokat, egyetlen pillanatra sem bizonytalanodva el. — Nézd meg, milyen terhek vannak rajta.
Kihangosította a készüléket. Gábor összeszorított szemmel állt, mintha attól félne, hogy így kevésbé lesz valóságos, ami következik.
— Anna, töltöm… — hallatszott a hangszóróból Júlia élénk, rutinos hangja. — Hűha. Itt bizony van egy friss bejegyzés jelzálogjogról. Zálogjogosultként Péter szerepel. A bejegyzés dátuma: október tizennegyedike.
— Köszönöm, Júlia. És még valami. Ez az Erika közjegyző nem ugyanaz a nő, akit tavaly majdnem eltiltottak, mert öröklési ügyekben mocskos dolgokba keveredett?
— De, pontosan ő az. Drágán dolgozik, és nem finnyáskodik. Mi történt?
— Gábor jelzáloggal terhelte meg a házamat. Odavitt neki egy hamis hozzájárulást az én nevemben.
A telefonból hosszú, cifra káromkodás áradt ki.
— Anna, ez bűncselekmény. Ugye felfogod, hogy ha nem támadod meg az egészet, elveszítheted a házat? Ez a Péter pár hónapon belül simán végrehajtást kér a zálogjog alapján.
— Felfogtam, Júlia. Holnap reggelre készítsd elő a kereset tervezetét a szerződés érvénytelenségének megállapítására. És kell egy feljelentés is. Erikára és Gáborra.
— Megcsinálom. Tarts ki.
Anna bontotta a hívást, majd a telefont letette az asztalra. Odabent mintha minden megfagyott volna benne. A düh, a sértettség, a kétségbeesés mind kiégett, és csak valami hideg, pontos számítás maradt a helyén.
— Anna… Annácska, könyörgöm… — Gábor térdre rogyott a maszatos konyhakövön. — Ne menj az ügyészségre! Börtönbe fognak zárni! Mi lesz Márkkal? Ő a fiam!
— Neked a fiad. Nekem senkim. Ahogy mostantól te sem vagy senkim — mondta Anna, és felállt.
— Te szívtelen teremtés! — visította Mária, és ökölbe szorított kézzel Anna felé rontott. — Saját gyereket nem szültél, a másét meg sajnálni sem tudod! Néhány tégla miatt börtönbe juttatnád a férjedet?
Anna villámgyorsan elkapta az asszony karját. Olyan erővel szorította meg Mária vékony, száraz csuklóját, hogy az feljajdult, és kis híján összecsuklott.
— Most nagyon figyelj rám, te vén keselyű — sziszegte Anna közvetlenül Mária arcába. — Október tizennegyedikén, amikor ez a szerencsétlen állítólag az én hozzájárulásomat intézte a megvett Erikátok irodájában, én Pécsen voltam egy céges kihelyezett rendezvényen. Megvannak a beszállókártyáim, a szállodai foglalásom, és háromszáz ember látta, hogy ott vagyok. Bármelyik igazságügyi szakértő kimondja majd, hogy nem lehettem a városban, az aláírás pedig hamis.
Gábor még mindig térden állt. Két kezébe temette a fejét, és tompa, állati nyögés szakadt fel belőle. Abban a pillanatban megértette, hogy nincs tovább.
— Ez a csalás már az első tárgyaláson darabokra fog hullani.