Mária ekkor olyan visszataszító, vinnyogó nevetést hallatott, hogy Annának végigfutott a hátán a hideg. Az asszony letette a merőkanalat a pultra; a műkő felületén zsíros, fénylő csík maradt utána. Aztán a köntöse aljába törölte a kezét, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
— Biztonságiakat? — csücsörített gúnyosan. — Hívd csak őket, drágám. De mielőtt nagyasszony módjára intézkedni kezdesz, vess egy pillantást erre.
A köntöse zsebébe nyúlt, előhúzott egy összehajtott papírlapot, és Anna felé nyújtotta.
— Olvasd el szépen. Szemüveged úgyis van hozzá, nem igaz?
Anna ösztönösen nem akarta átvenni. Valami belül vadul tiltakozott, mintha a teste hamarabb megértette volna a veszélyt, mint az esze. Mégis kikapta Mária kezéből a lapot. Fénymásolat volt.
— Ingatlan jelzálogszerződés… — kezdte hangosan olvasni, de a hangja már az első soroknál megbicsaklott. — Zálogkötelezett: Gábor. Zálogjogosult: bizonyos Péter… A zálog tárgya: telek és a rajta álló lakóház… Biztosított összeg: negyvennyolc millió forint!
Anna felemelte a tekintetét. Egy pillanatra úgy érezte, mintha a konyha összement volna körülötte, a falak pedig lassan, könyörtelenül közelednének felé.
— Mi ez, Gábor? — kérdezte rekedten. — Miféle negyvennyolc millióról van itt szó?
Gábor arca hamuszínűvé vált. Hátrált egészen a mosogatóig, és úgy kapaszkodott meg a peremében, hogy az ujjai elfehéredtek.
— Anna, muszáj volt… Márk bajba került.
— A fiad az első házasságodból? — Anna egy lépést tett felé. — Akit már a harmadik egyetemről rúgtak ki? Mégis miféle bajba?
— Ő… kölcsönzött egy prémium terepjárót autómegosztóból, de nem a saját fiókjával. Valaki más belépését használta. Aztán… belehajtott egy autószalon kirakatába a Rózsadombon. Két kiállított autó is megsérült. Kártérítés, kötbér, bírságok… Péter a szalon tulajdonosa. Rám szállt. Azt mondta, vagy fizetek, vagy Márkot többé senki sem találja meg.
— És te… — Anna levegő után kapkodott a dühtől. — Te jelzálogot tettél a házunkra? Arra a házra, ami az én nevemen van? Hogy jutott ez egyáltalán eszedbe, te szerencsétlen? Nem vagy tulajdonos!
— A törvény szerint nekem jár a fele, mert házasság alatt szerzett vagyon! — vágta rá Gábor, de a szeme ide-oda cikázott, mint egy sarokba szorított patkányé. — Az én részemre került a zálog. Péter azt mondta, neki ez biztosítéknak elég.
— Én pedig azért költöztem ide, Annácska, hogy ez a Péter nehogy ideküldje a gorilláit — szólt közbe Mária önelégült arccal. — Itt vagyok, mint egy erőd. Vigyázok a házra. Te meg ahelyett, hogy jelenetet rendezel, inkább megköszönhetnéd a férjednek, hogy megmentette a gyerekét. Pénzt majd keresel még, az csak pénz.
Anna némán bámulta őket. Az egész jelenet annyira képtelen volt, hogy szinte valószerűtlennek tűnt, mégis ott feküdt a kezében a papír, rajta a hideg, hivatalos sorokkal.
— Ti ketten orvosi esetek vagytok — mondta végül lassan, és leült a bárszékre, miközben a tekintete továbbra is a szerződésre szegeződött. — Gábor, tisztában vagy vele, hogy házastársi, közös vagyonból az én közjegyző előtt tett beleegyezésem nélkül még egy csomag vécépapírt sem adhatsz zálogba?
Gábor nagyot nyelt. A homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg.
— Tudom, Anna.
— Akkor Péter nem is jegyeztethette be ezt a Földhivatalnál. Ez csak egy nevetséges fenyegető papír! — Anna összegyűrte a fénymásolatot. — Ezzel akartatok megijeszteni, hogy anyád kényelmesen befészkelhesse magát ide?
— Nem csak papír — mondta Gábor halkan, alig hallhatóan. — A Földhivatal bejegyezte. A jelzálog már szerepel a rendszerben.
A konyhára dermedt, halott csend telepedett.