Júlia a nappaliban ült, kezében egy csésze teával. Már átöltözött kényelmes otthoni ruhába, de a délelőtti győzelem láthatatlan páncélját még mindig a vállán érezte.
— Te voltál! Te előre kitervelted az egészet! — üvöltötte Gábor, szinte tajtékozva a dühtől. — Szándékosan megaláztál mindenki előtt az irodában! Felfogod egyáltalán, mit műveltél? A karrieremről van szó! A nevemről! A becsületemről! Te kis szürke egér, hogy merted ezt megtenni velem?
Júlia nyugodtan megitta az utolsó korty teát. A csészét óvatosan letette az asztalra, aztán hosszasan a férjére nézett. A tekintetében már nem volt sem sértettség, sem harag. Csak valami fáradt, végleges felismerés.
— Szürke egér? — ismételte halkan. — Te faragtál belőlem azt, Gábor. Éveken át azt sulykoltad belém, hogy semmit sem érek, legfeljebb arra vagyok jó, hogy vacsorát készítsek neked, inget vasaljak, és csendben tűrjek. Csak egy apróságot felejtettél el. Nem azért maradtam melletted, mert nem tudtam volna másmilyen lenni. Azért maradtam, mert szerettelek. Te viszont csak addig tartottál értékesnek, amíg ingyen cselédként működtem. Most megváltoztak a feltételek. Megismerted az áramat, és kiderült, hogy nem tudod megfizetni.
Az asztalról felemelt két iratot, majd elé tolta őket. Az egyik a válókereset volt, a másik a vagyonmegosztási megállapodás.
— A macska és a vidéki ház nálam marad. A hitel és az autód pedig nálad. Tisztességes ajánlat. Piaci alapon.
Gábor előbb a papírokat bámulta, aztán Júliát. Kinyitotta a száját, mintha támadni, magyarázkodni vagy könyörögni akarna, de végül egyetlen hang sem jött ki rajta. Már nem volt mit helyrehozni.
— Menj el — mondta Júlia csendesen. — Az állást betöltötték.
A férfi még néhány másodpercig mozdulatlanul állt, aztán felkapta az iratokat, ökölbe gyűrte őket, és kiviharzott. Az ajtó újra nagyot csattant mögötte.
Júlia egyedül maradt. A házra mély, szokatlan csend borult; csak a falióra ketyegése verte fel a levegőt. Kis idő múlva felállt, kiment a konyhába, felnyitotta a laptopját, és japán vacsorát rendelt: tekercseket, szasimit, miso levest. Gábor mindig utálta a japán ételeket. Azt mondogatta, az egész nem más, mint fű meg nyers hal. Júlia ezért hosszú éveken át lemondott róla. Mostantól nem kellett.
Ezután felhívta a barátnőjét.
— Tudod — mondta a telefonba halvány mosollyal —, a régi életem tényleg olcsóbb volt, mint bármelyik bejárónő. Én pedig ma piaci áron szabadságra cseréltem.
A vonal túlsó végén felcsendült a nevetés. Meleg volt, puha és körülölelő, mint egy takaró egy hideg estén.
Egy hónappal később Júlia a belváros egyik teraszos kávézójában ült. Fehérbort kortyolt, közben a táblagépén az e-mailjeit nézte át. Az N-Tech éppen a nemzetközi piacra készült kilépni, ő pedig egy hét múlva Berlinbe repült, hogy megnyissa a cég új kirendeltségét.
Ekkor árnyék vetült az asztalára. Júlia felpillantott, és Lillát látta maga előtt.
A lány megtörtnek tűnt. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, a korábbi hivalkodó eleganciát egyszerű, visszafogott ruha váltotta fel.
— Júlia… beszélhetnék önnel pár percet? — kérdezte bizonytalanul.
Júlia egy mozdulattal hellyel kínálta. Lilla leült, ujjait görcsösen összekulcsolta az ölében.
— Biztosan tudja, hogy az értekezlet után egy héttel elbocsátottak — kezdte keserű félmosollyal. — A hivatalos indok szerint nem feleltem meg a feladataimnak. De nem ezért jöttem. Csak azt akartam elmondani, hogy nem tudtam. Nem tudtam, hogy ön a felesége. Azt sem, hogy ön vezeti a céget. Nekem azt ígérte, hogy hamarosan elválik, hogy együtt leszünk, hogy rövid időn belül bekerül a felső vezetésbe. Azt mondta, bármit megadhat nekem.
Júlia kortyolt egyet a borból, majd ítélkezés nélkül nézett a lányra.
— Értem, Lilla. A férfiak sokszor aranyhegyeket ígérnek, amikor valójában csak egy ingyenes takarítónőt keresnek maguk mellé. Csakhogy eljön az a pillanat, amikor egy nő abbahagyja mások rendetlenségének eltüntetését, és benyújtja a saját számláját.
— Csak szerettem volna, hogy tudja — suttogta Lilla, miközben felállt. — Nagyon sajnálom.
Júlia bólintott. A lány elindult, és néhány lépés múlva beleolvadt a járókelők nyüzsgő tömegébe.
Júlia kiitta a maradék bort, rendezte a számlát, majd beszállt az autóba. A reptérre a sofőrje vitte. A csomagtartóban már ott feküdt a bőröndje, a táskájában pedig egy egyirányú repülőjegy lapult. Elővette a telefonját, és még egyszer végiggörgette a névjegyzéket. Gábor rengetegszer hívta, főleg éjszakánként, de két hete letiltotta a számát.
Az autó felhajtott az országútra. Júlia hátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét.
Többé nem valakinek a felesége volt.
A saját életének vezérigazgatója lett.
És ez a pozíció — a házassággal ellentétben — nem igényelte senki jóváhagyását.