A por vékony rétegben ült meg a polcokon és a kábeleken.
Júlia már fordult volna vissza, amikor beszéd foszlányai ütötték meg a fülét. A helyiségen áthaladó szellőzőcsatorna ijesztően tisztán vezette le a hangokat az egy emelettel feljebb lévő recepcióból. Azonnal felismerte a férje hangját.
— De most komolyan, nézz csak rá — mondta Gábor könnyed, gúnyos hangon. — Otthon kinyúlt pulóverben mászkál, a haját csak felcsavarja valami kontyba, manikűrre jó, ha félévente egyszer eljut. Te meg… — itt halkabbra fogta a szavát, szinte bizalmaskodó suttogássá — mindig üde vagy, parfüm, magassarkú, minden a helyén. Veled öröm együtt dolgozni.
Egy nő nevetése csendült fel válaszul, mély, lágyan hullámzó kacagás.
— Gábor úr, és a felesége nem féltékeny magára egy ilyen szépség miatt, mint én?
Júlia mozdulatlanná dermedt. Egy pillanatra minden elnémult körülötte, csak a szerverek egyenletes zúgása maradt. Aztán Gábor hangosan, felszabadultan felröhögött, és kimondott egy mondatot, amely később beleégett Júlia emlékezetébe.
— Ki? A feleségem? Hiszen olcsóbb, mint bármelyik cseléd.
Újabb nevetés hallatszott, férfié és nőé egyszerre. Papírok zizegtek, cipősarkak kopogtak, majd a hangok lassan távolodni kezdtek.
Júlia a hideg falnak vetette a hátát, és úgy állt ott, mintha gyökeret vert volna. A halántékában lüktetett a vére. Nem tört ki sírásban, nem kiabált, nem kapott a mellkasához. Csak meredt maga elé, és közben érezte, ahogy odabent valami megfagy benne, megszilárdul, kővé válik. Gábor elfelejtette. Valóban elfelejtette, hogy az ő cégében dolgozik. Hogy ez az iroda, ezek az asztalok, az a titkárnő, akinek a fizetése Júlia zsebéből érkezik, és maga Gábor is a pozíciójával, a nagyra törő terveivel együtt csak azért van ott, mert Júlia így döntött.
Lassan levegőt vett, megigazította a blúza gallérját, majd kilépett a műszaki helyiségből. A járása egyenletes maradt, a tartása egyenes. Visszament az irodájába, magára zárta az ajtót, és leült a karosszékébe. Belül vihar tombolt benne, az arca mégis olyan nyugodt volt, akár egy befagyott tó sima felszíne. Olcsó cselédnek nevezte. Rendben. Akkor majd megmutatja neki, mennyi is az igazi piaci értéke.
Másnap reggel Júlia behívatta Lillát. A lány bizonytalanul lépett be, szemmel láthatóan nem értette, miért kéri magához a vezérigazgató, hiszen addig legfeljebb udvarias biccentéseket váltottak a folyosón. A kezében határidőnaplót szorongatott, készen arra, hogy felírja az utasításokat. Testhezálló ruhát viselt, világos haját gondos hullámokba rendezték, ajkán halvány rózsaszín rúzs fénylett. Júlia mindezt észrevette, de féltékenység nélkül; inkább hűvös, szakmai kíváncsisággal figyelte.
— Foglaljon helyet, Lilla — mutatott a vele szemben álló székre. — Szeretnék beszélni önnel az irodánk vállalati etikájáról. Hogy érzi magát Gábor irányítása alatt?
Lilla kissé felengedett, és óvatos mosoly jelent meg az arcán.
— Nagyon jól. Gábor kiváló vezető. Rengeteget tanulok tőle.
— Pontosan mit? — kérdezte Júlia, alig észrevehetően felvonva a szemöldökét.
— Hát… tárgyalástechnikát, ügyfélkezelést — akadt el egy pillanatra Lilla. — Azt mondja, nagy tapasztalata van, és hogy a beosztása tulajdonképpen a cég egyik legfontosabb pozíciója.
Júlia hátradőlt a székében. A lány nyilvánvalóan nem tudta, kivel ül szemben. Gábort befolyásos embernek hitte, elhitte a hencegését, és sejtelme sem volt róla, hogy éppen a vállalkozás valódi tulajdonosának irodájában ül.
— Értem. Köszönöm, Lilla. Mehet.
A lány felállt, zavartan bólintott, majd kiment. Júlia utánanézett egy pillanatig, aztán felemelte a belső telefon kagylóját, és kapcsoltatta a jogi osztályt.
— Balázs, készítsen elő egy határozatot a fejlesztési osztály rendkívüli auditjáról. Teljes körű ellenőrzést kérek: reprezentációs költségek, kiküldetések, előlegelszámolások. Határidő: három nap.
Ezután a HR-vezetőt hívta.
— Eszter, kezdje előkészíteni a vezetőváltáshoz szükséges iratokat. Úgy döntöttem, ideje végre kilépnem az árnyékból. Pénteken összdolgozói értekezlet lesz, a részvétel minden munkatárs számára kötelező.
A péntekig hátralévő napokat Júlia különös, feszült várakozásban töltötte. Egyetlen mozdulatával sem árulta el, hogy bármi megváltozott. Otthon vacsorát főzött, végighallgatta Gábor újabb panaszait a túl sós levesről, bólintott, sőt még egyetértőnek is mutatkozott. Gábor azonban semmit sem vett észre.