– És nem csak ennyi – vágta rá Nóra kihívóan. – Mi szeretjük egymást. Tessék, kimondtam végre az igazat!
Eszter arcán különös, nyugodt mosoly jelent meg.
– Nóra, akkor szívből gratulálok nektek. Manapság nagy kincs az ilyen tiszta, érdek nélküli szerelem. Ugye valóban erről van szó?
– Hát persze! Minek nézel? Én Gábort önmagáért szeretem. Ő az a férfi, akiről mindig álmodtam!
– Vagyis kitartanál mellette minden körülmények között? Akkor is, ha elveszítené a vagyonát? – kérdezte Eszter csendesen.
– Természetesen. Engem nem a pénze érdekel!
– Remek. Akkor tegyünk egy próbát. Gábor, a cégedet és a bankszámláidon lévő összeget írasd át rám. Én voltam melletted a kezdeteknél, én segítettem felépíteni mindazt, amid ma van. Valamennyit megtarthatsz, hogy újra nekivághass. Ahogy annak idején együtt indultunk el.
Eszter hangja nem remegett, de minden szava súlyos volt.
– Én tisztességgel végigjártam veled ezt az utat. Ezt te is tudod. Harminc év alatt nem árultalak el, nem csaltalak meg, nem fordultam ellened. Rólad ugyanez már nem mondható el. Szeretőt tartani, miközben a feleséged beteg, gyenge és támaszra szorul – ez nem egyszerű hiba, hanem aljasság. Jogom van elégtételt kérni. Közben pedig kiderül az is, Nóra téged szeret-e, vagy csak azt, amit biztosítani tudsz neki.
Nóra zavartan kapta Gáborra a tekintetét.
– Édesem, miről beszél ez? Miért kellene neki a vállalkozásod meg a pénzed?
Gábor megköszörülte a torkát.
– Eszter nyilván túlzásba esik, de válás esetén a közös vagyon felét mindenképpen meg kell osztanunk.
– Ezt nem fogadom el! – csattant fel Nóra. – Miből élnénk akkor? Fogalmad van róla, mennyibe kerülnek a kezeléseim, a kozmetikus, a ruháim, minden hónapban?
– Valahogy megoldjuk – mondta Gábor bizonytalanul. – Hiszen azt mondtad, én kellek neked, nem a pénzem. A szerelemben egy kis lakás is palota, nem igaz? Nem maradunk éhen, csak… már nem lesz minden olyan, mint eddig.
Nóra arca eltorzult a dühtől.
– Nem! Én nem arra szerződtem, hogy az életem legszebb éveit egy lecsúszó, öregedő férfira pazaroljam! Már most is alig különbözöl ettől! Egészen mást ígértél nekem. Én arra vártam, hogy ő… hogy végre meghaljon. És akkor most kiderül, hogy hiába tűrtem a nyálas kedveskedésedet? Tudod mit? Menj a fenébe! Maradj csak a félholt feleséged mellett!
A következő pillanatban berohant a hálószobába, kapkodva magára rángatta a ruháit, majd kiviharzott a házból. Az ajtó előtt még hátrafordult, undorodva Gábor felé köpött, aztán eltűnt az éjszakában.
Eszter sokáig hallgatott, majd halkan megszólalt:
– Nos, Gábor, most már láttad, ki is ő valójában?
A férfi leeresztette a vállát.
– Láttam. Ostoba voltam. Azt hittem, tényleg szeret. Olyan szépeket mondott… most meg kiderült, hogy csak egy büdös, öreg bolond vagyok neki.
– Gábor, be fogom adni a válókeresetet. A vagyont törvényesen, fele-fele arányban osztjuk meg. Aztán elválunk egymástól, mint két hajó, amely más irányba indul.
– Rendben, Eszter – felelte megtörten. – Ha egyszer képes leszel rá, bocsáss meg nekem.
Eszter betegsége később visszahúzódott. Nem tudhatta, mennyi idő adatott még neki, ezért minden napot ajándékként fogadott. Maga mellett pedig már csak olyanokat engedett maradni, akik valóban szerették és nem hagyták cserben: a lányát és Andrást.