– Erre egyszerűen nincsenek szavak! – szorította ökölbe a kezét Dóra. – Hogy volt képes erre? Anya, most mit akarsz tenni?
– Fogalmam sincs, kislányom… Ha tehetném, már ma összepakolnék, és úgy vágnám be magam mögött az ajtót, hogy beleremegjen a ház. De nincs hová mennem. És ami még rosszabb: előttem áll a következő kezelési kör, ahhoz pedig pénz kell. Az ingyenes lehetőségeket nem bírom, tönkretesznek, rosszul reagálok rájuk.
Eszter nagy levegőt vett, mintha minden szó külön erőfeszítésébe kerülne.
– Normális gyógyszerekre van szükségem, azok pedig rengetegbe kerülnek. Gábor pénze nem csak az övé. Az az én pénzem is. Együtt építettük fel az üzletet, nélkülem sehol sem tartana, ezt te is pontosan tudod.
Dóra némán bólintott, de az arca továbbra is feszült maradt.
– Ha elválunk, az ingatlanokat meg kell osztani, ügyvédek, papírok, huzavona… Ehhez idő kellene. Nekem pedig éppen abból van a legkevesebb. Ezért most egy szót sem szólok neki. Te pedig, kérlek, uralkodj magadon. Majd kitalálom, hogyan rendezem a számlákat és a hozzáféréseket.
Eszter visszatette Gábor telefonját pontosan oda, ahol találta. Az utolsó pillanatban. A bejárati ajtó ugyanis szinte azonnal kivágódott, és a férje sietve belépett.
– Itthon hagytam a mobilomat. Hol van?
– Az asztalon – felelte Eszter, és minden erejével azon volt, hogy a hangja egyenletes maradjon.
Gábor felkapta a készüléket, futó pillantást vetett rá, majd zsebre vágta.
– Teljesen szétszed ez a munka… Ma megint programom van, valószínűleg későn jövök. Kell neked valami, Eszter?
Eszter lassan felnézett rá.
– Igen. Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy szeretnék egy lakást. Nem tudom, mennyi időm van még, de azt nem akarom ebben a hatalmas házban tölteni. Nekem is kényelmesebb lenne valami kisebb, nyugodtabb helyen. Neked sem kellene nap mint nap végignézned, ahogy egyre gyengébb leszek.
Gábor arca alig észrevehetően megváltozott.
– Az egyik barátnőm épp elad egy szépen berendezett, kétszobás lakást a belvárosban. Gépekkel, bútorokkal együtt. Nekem tökéletes lenne. Ráadásul a kórház sincs messze tőle.
A férfi szemében hirtelen érdeklődés villant. Összezárta az ajkát, és láthatóan számolgatni kezdett.
Eszter figyelte őt, és szinte hallotta a gondolatait: drága lesz, persze, de cserébe nem kell majd naponta a beteg feleségét néznie. Nyugodtan találkozhat Nórával, több időt tölthet vele, és kivárhatja, amíg minden magától megoldódik. Most nem hagyhatja el Esztert, mert mindenki megvetné, amiért faképnél hagyta a haldokló feleségét. De ha Eszter meghal, majd látványosan gyászol egy kicsit, aztán tiszta lelkiismerettel élhet tovább Nóra oldalán. A lakás pedig megmarad Dórának. Mindenki boldog, minden elrendezve.
– Nem rossz ötlet – mondta végül Gábor. – Ha ettől nyugodtabb lennél, vegyük meg. Neked semmi sem lehet túl drága. Itt a bankkártya, lesz rajta pénz a kezelésedre és minden másra is.
– A lakással holnap kezdek foglalkozni – tette hozzá. – Végül is befektetésnek sem utolsó. Küldd át a címet, én pedig elintézem, hogy a nevedre kerüljön.
– Ne az enyémre – szólt közbe Eszter halkan. – Írasd Dóra nevére. Akkor legalább biztosan lesz egy saját helye, és én is nyugodtabb leszek.
Gábor vállat vont.
– Ahogy akarod. A lányunkról van szó, legyen így.
Azzal már indult is, mintha sietne vissza ahhoz az élethez, amelyből Esztert már rég kizárta. Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Eszterből kiszállt minden erő, és lassan lerogyott a kanapéra.