Eszter a zuhanyból kilépve megtörölközött, aztán leereszkedett a nappali kanapéjára. Ekkor pillantotta meg Gábor mobilját, amely ott hevert a dohányzóasztalon.
A férje már elindult a munkahelyére, a készüléket mégis otthon hagyta. Eszter akaratlanul is elcsodálkozott: vajon hogyan boldogul majd nélküle? Hiszen Gábor szinte soha nem engedte ki a kezéből, még a fürdőbe is magával hordta.
Eszter korábban soha nem kutakodott a férje telefonjában. Most azonban valami belső késztetés mégis arra vitte, hogy a kezébe vegye. Természetesen jelkód védte. Aztán hirtelen beugrott neki: Gábor egyszer a lányuk születésének hónapját és napját adta meg kódnak. Beírta. Talált. Nem cserélte le.
Megnyitotta az üzenetküldő alkalmazást. Csak azt szerette volna látni, kikkel tartja a kapcsolatot a munkán kívül. A lista tetején egy „Kiscica” néven mentett beszélgetés állt, profilképként pedig egy erősen megszépített, szőke fiatal nő mosolygott vissza rá.
Eszter mellkasában vadul kalapálni kezdett a szíve. Lehetséges volna, hogy Gábor és ez a bizonyos „kiscica”…? Egy pillanatra letette a készüléket. Talán jobb lenne nem tudni semmit, és úgy tenni, mintha minden rendben volna. De vajon képes lenne tovább élni ezzel a gyanúval?
Újra a telefon után nyúlt. Mély levegőt vett, majd belépett a beszélgetésbe. A szövegek helyett többnyire hangüzenetek sorakoztak. Eszter remegő kézzel elindított néhányat a legfrissebbek közül.
– Édesem, ma beülünk valahová vacsorázni, vagy inkább rendeljünk valami finomat? Úgy megkívántam valami különlegeset – csendült fel egy nő hangja.
– Kicsim, ne haragudj, ma nem megy. Otthon kell maradnom. A feleségemet pár napra kiengedték a kórházból, aztán megint visszafektetik – felelte Gábor.
– A fenébe már, elegem van ebből az egészből! Azt mondtad, nagyon rosszul van, a kezelések sem használnak, erre meg tessék, jár-kel, mintha semmi baja nem lenne. A végén még mindkettőnket túlél!
– Nóra, ne beszélj így! Kiscsibém, ezért még meg foglak büntetni, készülj fel!
– Tudod jól, mennyire belefáradtam már ebbe. Bujkálni, titkolózni, mindig háttérben maradni… Én már régebb óta vagyok a te igazi asszonyod, mint ő. Szánalomból együtt élni vele – ez nem élet.
Alig várom, hogy végre hivatalosan is a feleséged lehessek, és fiút szüljek neked. Gondolj bele, milyen boldogok leszünk! Ideje végre lezárni a múltat, megszabadulni attól a régi tehertől, és új életet kezdeni, szerelmem.
Eszter előtt elsötétült a világ. A szavak úgy csapódtak belé, mintha kővel dobálták volna. Szédülni kezdett, több üzenetet már nem bírt meghallgatni. Félretolta a telefont, és erőtlenül végignyúlt a kanapén.
– Anya, rosszul vagy? – lépett ki a szobájából a lánya.
– Dórikám… ez teljesen letaglózott – suttogta Eszter. – Most nyitottam meg apád és annak a… nőnek az üzeneteit. A halálomat várják.
– Úristen, anya, ez komoly? Apának szeretője van?
Dóra felkapta a mobilt, és ő is belehallgatott néhány hangüzenetbe. Az arca másodpercről másodpercre keményebbé vált.
– Ezek aljas gazemberek – mondta végül elfojtott hangon.