Közben, ahogy ő nevezte, az életcélját kutatta.
– Ha bíróságra akar menni, csak tessék – folytatta Eszter higgadtan. – De akkor a fiának kell majd állnia a perköltséget és az ügyvédet is. Biztos vagyok benne, hogy Vivien repesni fog az örömtől, ha meghallja, milyen kilátások várnak rájuk.
A vonal túlsó végén sűrű, nyomasztó csönd telepedett közéjük. Mária nem volt ostoba asszony. Pontosan tudta, hogy Eszternek minden egyes szava igaz. Csupán a régi beidegződés működött benne: erőből próbálta védeni a már régen felnőtt, mégis örökké pátyolgatott fiacskáját.
– Kemény szívű nő vagy te, Eszter – szólalt meg végül keserűen az egykori anyósa. – Egy csepp irgalom sincs benned. Ott maradt az a szerencsétlen férfi minden nélkül, te meg még örülsz is neki. Legalább a holmiját átadhattad volna tisztességesen, emberi módon.
– Mindenét összekészítettem – felelte Eszter. – Az utolsó kinyúlt zoknijáig és a törött horgászbotjaiig. A táskák a folyosón várják. Ha ennyire aggódik érte, jöjjön ide, és segítsen neki elvinni őket. Minden jót, Mária. Vigyázzon magára.
Ezzel bontotta a hívást, majd némára állította a telefonját. Amit elkezdett, azt be is kellett fejeznie.
Visszament az előszobába. A padlón négy hatalmas, kockás utazótáska púposodott, olyanok, amilyenekkel régen a piacozók jártak áruért. Két estén át pakolta őket tele. Szisztematikusan átnézett minden szekrényt, fiókot és polcot. Előkerültek Gábor kinyúlt pólói, kifakult farmerei, összegubancolódott kábelei, ismeretlen eredetű autóalkatrészei, valamint az üres söröskorsókból álló gyűjteménye, amelyet valami érthetetlen okból a felső tárolóban őrizgetett. Még az erkélyre is kiment, és onnan is előcipelte a téli gumikat, amelyeket erős szemeteszsákokba csomagolt.
Miközben a férfi holmiját válogatta, sem bánatot, sem nosztalgiát nem érzett. Egyedül undorral kevert ingerültség szorította össze a gyomrát. Döbbenetes, mennyi kacatot képes felhalmozni valaki, aki a házba éveken át szinte semmit nem hozott, csak üres ígéreteket, kifogásokat és követelőzést.
Az ajtóhoz lépett, elfordította az új zár fényes forgatógombját, és kinézett a lépcsőházba. Odakint csend volt, a folyosó üresen kongott. Eszter sorban kezdte kihúzni a táskákat a küszöbön túlra. Nehezek voltak, a fülek belevágtak a tenyerébe, de makacsul vonszolta őket egymás után. Ezután kigurította a négy autógumit is, és gondosan egymás mellé állította őket a lift melletti sarokban.
Utoljára a szerszámosládát vitte ki. Nehéz, műanyag koffer volt, vastag építési porréteg borította. Gábor nagyjából tíz évvel korábban vette, amikor elhatározta, hogy majd ő maga szereli össze a konyhabútort. A lendület azonban hamar elfogyott, végül inkább kihívott egy bútorszerelőt.
Miután az egész férfivilágot kirakta a lakásból, Eszter visszalépett odabentre. Becsukta az ajtót. Kétszer ráfordította a zárat. A szerkezet kattanásai úgy csengtek a fülében, mintha a világ legszebb zenéjét hallaná.
Fogott egy nedves rongyot, és alaposan felmosta az előszobát. Eltüntette Gábor cipőinek sáros nyomát, valamint a táskák után maradt port. Nemcsak a padlót akarta megtisztítani. Úgy érezte, magából a térből is ki kell mosnia mindazt, ami hozzá tapadt: a férfi örökös elégedetlenkedését, a túl sósnak ítélt leves miatti piszkálódásait, az olcsó kölnije nehéz szagát, amellyel bőven lelocsolta magát, mielőtt az új barátnőjéhez indult.
Körülbelül két óra telt el. Eszter közben könnyű vacsorát készített magának: halat sütött zöldségekkel, és halk, kellemes zenét kapcsolt háttérnek. A tiszta asztalnál ült, lassan evett, és élvezte a magány békéjét, amikor hirtelen kitartóan megszólalt a csengő.
A hang hosszú volt és türelmetlen, mintha valaki nem kérni, hanem parancsolni érkezett volna. Eszter nyugodtan letette a villát, szalvétával megtörölte a száját, majd kiment az előszobába.
Belenézett a kémlelőnyílásba. A lépcsőházban Gábor állt. Mellette Vivien toporgott egyik lábáról a másikra. A lány idegesen rágózott, tekintetét a telefonja képernyőjébe fúrva. Kicsit hátrébb pedig egy ismeretlen férfi várakozott kék munkásoverallban, kezében nagy, súlyos szerszámoskofferral.
Eszter szíve egy pillanatra kihagyott, de azonnal összeszedte magát. Sejtette, hová akar kifutni ez az egész.
– Eszter, nyisd ki! – ordította Gábor, és ököllel verte az ajtót. – Hoztam mestert! Ha szépen nem érted meg, mindjárt kiszedetjük ezt a híres ajtódat tokostul! Jogom van bemenni abba a lakásba, ahol a holmijaim vannak!
Vivien elégedetlenül elfintorodott.
– Gáborka, meddig tart ez még? Fázom itt kint. És különben is, ezekből a táskákból árad az ócskaság szaga. Mi a kávégépért jöttünk, megígérted.
Eszter elfordította a zárat, de az ajtót csak a vastag acélláncig nyitotta ki; előrelátóan ezt is felszereltette az új zárakkal együtt. A keskeny résen át cigarettafüst szaga csapott be.
– Jó estét – mondta Eszter udvariasan, tekintetét a kék overallos idegenre szegezve.