és közben közelebb csúsztatta felém a tányért.
— Igazad van. Anyám az én gondom, nem a tiéd. Megoldom én az egészet magánklinikán keresztül. Az a legfontosabb, hogy köztünk végre béke legyen.
Két teljes napig úgy bánt velem, mintha üvegből lettem volna. Kérés nélkül levitte a szemetet, hazahozta a kedvenc ekleremet, és olyan hűséges tekintettel nézett rám, akár egy megszelídített kutya. A harmadik napon azonban, amikor már kezdtem elengedni az óvatosságomat, a csapda kattant.
— Tudod, az élet borzasztóan kiszámíthatatlan — kezdte egyik este mézes-mázos hangon, miközben egy vastagabb papírlapot terített ki az asztalra. — Mi van, ha történik velem valami a munkaterületen? Vagy veled esik meg baj? Írassunk alá egy egyszerű iratot a közjegyzőnél. Egy általános meghatalmazást a nevemre. Csak hogy vészhelyzetben se neked, se nekem ne kelljen hivatalok között rohangálni, és minden tiszta, szabályos, átlátható legyen.
Az az ember, aki még az internetes számlát sem tudta befizetni külön emlékeztetés nélkül, hirtelen jogi fordulatokkal dobálózott. Végigfuttattam a szemem a szövegen.
A meghatalmazás feljogosította volna arra, hogy rendelkezzen az összes vagyonom felett, beleértve az ingatlan eladását is.
— Hagyd itt, majd nyugodtan átolvasom — mondtam közömbös arccal, és arrébb toltam a lapot.
Odabent azonban megszólalt bennem a vészjelző. Túlságosan gondosan készítette elő a terepet. Az én falusi, együgyűnek tűnő férjemről kiderült, hogy korántsem olyan bárgyú, amilyennek mutatta magát.
Éjszaka állt össze végleg a kép. Szomjasan ébredtem, ezért kimentem a konyhába.
A folyosó sötét volt, de a konyhából halvány, kékes telefonfény szűrődött ki. Gábor háttal állt az ajtónak, és sietős suttogással beszélt valakivel.
— Nem erőltetem, anya! Finoman terelgetem. A meghatalmazást már elvette, azt mondta, elolvassa.
A készülékből Katalin reszelős, parancsolgató hangja hallatszott.
— Nehogy elkényelmesedj ott! Amint aláírja, azonnal intézd az adásvételt, nehogy a pénz kikerüljön a családból. Utána pedig megvesszük a házat.
— Tudom én — kuncogott halkan Gábor. — A ház a te nevedre kerül.
— Úgy van! Az a biztos. A feleséged meg majd nem ugrál sehová, jön utánunk szépen vidékre kapálni. Hová menne, ha semmije sem marad?
— Minden a terv szerint halad, anya. Már megpuhult. Nemsokára magától ír alá mindent.
Hangtalanul visszalopakodtam a hálóba. Belül minden megfagyott bennem, de a jeges dermedtség mögött valami pontos, hideg számítás kezdett kirajzolódni.
Reggel a szokottnál egy órával korábban keltem. Leszedtem az előszobai felső polcról Gábor hatalmas, kockás utazótáskáját, majd beledobáltam a laptopját, a borotváját, néhány nadrágját és azokat a hírhedt papucsokat is.