Átfutottam a katalógus lapjait, amelyek tele voltak olyan árakkal, ahol a számok mögött gyanúsan sok nulla sorakozott, majd különösebb áhítat nélkül hátradobtam az egészet az ülésre.
— Az én „betonkalitkám” öt perc sétára van a metrótól — közöltem szárazon. — A te „friss levegőd” meg napi két óra araszolás a dugóban, óvoda és iskola nélkül a közelben. Ha annyira családi házra vágysz, vegyél fel hitelt a saját nevedre, vásárolj telket, és építkezz. Ki tart vissza?
— Nekem nem adnának hitelt, a bejelentett fizetésem nevetségesen alacsony — hátrált meg Gábor azonnal.
— Minek tömjük a bank zsebét, amikor már van egy értékünk? — próbálkozott újra. — A lakásod lehetne a közös indulótőkénk. Hiszen egy csapat vagyunk!
— A lakásom az én lakásom — vágtam rá. — Az indulótőkét munkával szokás előteremteni, nem az anyakönyvvezetőnél szerzett pecséttel. Nem én fogom finanszírozni az ábrándjaidat.
Gábor megsértődött. Három teljes napig legfeljebb tőmondatokban kommunikált, és úgy járkált a lakásban, mint egy félreismert lángelme, akinek a rideg felesége kegyetlenül letépte a szárnyait. Aztán hirtelen stratégiát váltott.
Épp az előszobában készülődtem munkába, amikor elállta az utamat. Az arcán olyan világfájdalom ült, mintha nem egy lakáskulcsot keresne, hanem az emberiség sorsát hordozná a vállán.
— Lilla, van itt valami… Anyának egyre nehezebb egyedül vidéken. Az egészsége sem a régi. Nem jelenthetnénk be hozzánk ideiglenesen? Csak azért kellene neki, hogy a városi rendelőben rendesen eljusson kardiológushoz.
— Ideiglenes lakcímet az Ügyfélkapun keresztül is lehet intézni albérletre — feleltem, miközben behúztam a táskám cipzárját.
— Most komolyan sajnálsz egy sarkot a férjed édesanyjától? — csattant fel Gábor, és a tragikus arckifejezés egy pillanat alatt elpárolgott. — Ez csak egy pecsét egy papíron! Neked ettől semmid nem lesz kevesebb!
— Az a pecsét jogot adna neki arra, hogy itt lakjon — mondtam nyugodtan. — Ismerve a lendületét, már az első este a holmijaimat pakolná ki az erkélyre.
— A saját tulajdonomba senkit nem fogok bejelenteni. Menjen magánrendelésre, te pedig kifizeted neki a vizsgálatot. Pont.
Nagyjelenetre számítottam: ajtócsapkodásra, bőröndrángatásra, sértett távozásra a ködbe. Ehhez képest este valami egészen különös fordulat következett. Gábor nem veszekedett. Ellenkezőleg: átalakult egy olcsó romantikus film mintaférjévé.
Amikor hazaértem a munkából, a fél éve csöpögő csap végre meg volt javítva. Az asztalon drága élelmiszerekkel teli szatyor hevert. Gábor a tűzhely körül serénykedett, nagyjából olyan kecsességgel, mint egy cirkuszi medve, amely cukorkockát remél a mutatvány végén. Sőt, még maga után is elmosogatott — olyan esemény volt ez, amelyet akár családi krónikába is fel lehetett volna jegyezni.
— Belefáradtam már ebbe az állandó civakodásba, Lilla — szólalt meg békülékeny hangon.