— Ha nem fizeti be időben, ráraknak valami büntetést, vagy még rosszabb lesz a helyzet — folytatta Gábor vállvonogatva. — Én meg elküldtem neki a pénzt. Ennyi az egész.
Úgy mondta, mintha legfeljebb egy kifli áráról döntött volna, nem Eszter félretett pénzéről.
Eszter ujjai görcsösen összezáródtak.
— Gábor, abból akartam befizetni a közüzemi számlákat. Már megérkeztek a csekkek, pár napon belül rendezni kell őket.
— És akkor mi van? — legyintett a férfi, mintha ez semmit sem számítana. — Majd átcsúszik a következő hónapra. Nem dől össze a világ.
— Nem dől össze? — Eszter hangja megbicsaklott a felháborodástól. — Késedelmi díjat számolnak fel! Elmaradásnál kikapcsolhatják a villanyt, a vizet, a fűtést!
— Ugyan már — próbálta Gábor elütni a dolgot. — Túlreagálod. Egy hónap késés miatt nem történik semmi tragédia. Anyának viszont tényleg nagy gondja lett volna. Már zaklatták a követeléskezelők, behajtással fenyegették. El tudod képzelni, mit jelent ez egy idős asszonynak?
Eszter lassan beszívta a levegőt, és igyekezett nem kiabálni.
— Értem, hogy az anyádnak szüksége volt segítségre. De előbb szólnod kellett volna. Meg kellett volna kérdezned engem. Az én kártyámról ment el a pénz, Gábor. Az én fizetésemből.
A férfi hirtelen felpattant a kanapéról. Az arca pillanatok alatt kivörösödött.
— Miféle „te pénzed”? — csattant fel. — Házastársak vagyunk, nem idegenek! Amit keresel, az közös! Vagy most már ott tartunk, hogy mivel éppen nincs állásom, nincs is szavam ebben a házban?
— Nem ezt mondtam, csak…
— Az anyám bajban volt! — vágott közbe Gábor, és idegesen hadonászni kezdett. — Lejárt a törlesztése, érted? Fogalmad sincs, ez mekkora stressz! Te meg itt a számláidon lovagolsz, mintha csak az számítana!
— Csak a számláimon? — Eszterben ekkor végképp elszakadt valami. — Gábor, százhúszezer forintról beszélünk. Abból fizettem volna az áramot, a gázt, a vizet, a szemétdíjat. Ezek nem apróságok!
— Nem fontosabbak az anyám egészségénél! — mordult rá a férfi. — A sok telefonálgatástól teljesen kiborult. Felment a vérnyomása, rosszul lett, alig állt a lábán. Te pedig még mindig a rezsit emlegeted!
Eszter ösztönösen hátrált egy lépést.
— Jó. Tegyük fel, hogy tényleg ennyire rosszul volt. De akkor is: miért az én fizetésemből kell rendezni az ő tartozását? Miért nem vállalsz el valamit, és segítesz neki te?
Gábor arca eltorzult, mintha pofon vágták volna.
— Na, hát végre kibújt a szög a zsákból! — mutatott rá vádlón. — Erről szól az egész, ugye? Megint azzal jössz, hogy nincs munkám! Azt hiszed, én nem keresek? Azt hiszed, olyan könnyű most elhelyezkedni? Mindenhol nevetséges fizetést ajánlanak, pocsék beosztással, és úgy beszélnek az emberrel, mintha szemét lenne!
— Két év alatt összesen három állásinterjúra mentél el — felelte Eszter kimerülten. — Háromra, Gábor. Két teljes év alatt. Ezt nehéz komoly álláskeresésnek nevezni.
— Te számontartasz engem? — hördült fel a férfi. — Figyeled, hova megyek, mit csinálok? Már ellenőrizgetsz is?
— Veled élek egy lakásban, nem kell nyomoznom utánad! — Eszter hangja most már megemelkedett. — Látom, mivel telnek a napjaid. Reggeltől estig a gép előtt ülsz, játszol, videókat nézel. Nem takarítasz, nem főzöl, még a saját tányérodat sem mosod el. Most pedig már a kártyámat is elveszed a tudtom nélkül.
— Ó, szóval ide akartál kilyukadni! — Gábor gúnyosan összecsapta a tenyerét. — Most egyszerre előszeded az összes bűnömet. Szépen gyűjtögetted magadban, aztán most rám borítod az egészet. Ismerős módszer.
— Ez nem módszer! — Eszter két kézzel a halántékához kapott. — Ez a valóság. Heti hat napot dolgozom, napi tizenkét órákat. Én tartalak el kettőnket. Én fizetem az ételt, a lakást, az internetet, a ruhákat. Elfáradtam, Gábor. Nagyon elegem van.
— Neked van eleged? — üvöltötte a férfi, még hangosabban. — És szerinted nekem milyen? Pénz nélkül ülni itthon? Minden egyes forintért a saját feleségemhez fordulni? Azt hiszed, ez nem megalázó?
Eszter egy pillanatra képtelen volt megszólalni. Csak nézte a férfit, akivel valaha összekötötte az életét, és mintha egy idegent látott volna maga előtt. Hová lett az a mosolygós, talpraesett fiú, akibe beleszeretett? Mikor lett belőle ez a dühöngő ember, aki a munkát sértésnek veszi, de a pénzt természetesnek tartja?
— Gábor — szólalt meg végül halkan, de határozottan —, nekem mindegy, honnan teremted elő a közüzemi számlákra valót. Vállalj el valamilyen munkát, kérj kölcsön egy barátodtól, vagy beszélj az anyáddal, hogy adja vissza a százhúszezer forintot. De a számlákat be kell fizetni.
Gábor hitetlenül felhorkant.
— Visszakérni anyámtól? Elment az eszed? Már befizette a banknak, lezárta a tartozását. Nincs nála pénz.
— Akkor keress állást.
— Egyetlen hét alatt? — Gábor éles, ideges nevetésben tört ki. — Komolyan azt képzeled, hogy egy hét alatt bárki csodát tehet?