– Van egy – szólalt meg végül Eszter. – Katalin, a Május 1. utcában van az irodája. Én is nála voltam, amikor Gáborral a kocsin osztozkodtunk. Kemény nő, nem finomkodik, de érti a dolgát. Átküldjem a számát?
– Küldd.
Még aznap felhívtam. Csütörtök délelőtt tízre kaptam időpontot. A munkahelyemen elkéredzkedtem, azt mondtam, orvoshoz kell mennem. Andrásnak egy szót sem szóltam. És éppen ettől lett rossz érzésem: hogy nem mondtam neki semmit. Hiszen én mindig mindent elmeséltem neki. A legapróbb ostobaságokat is. Most viszont hallgattam, és ez a hallgatás olyan volt, mintha egy követ csúsztattam volna a kabátzsebembe. Nem volt nagy, mégis minden mozdulatnál éreztem a súlyát.
Szerda este András megkérdezte:
– Aláírtad?
– Holnap. Előbb meg akarom keresni a szemüvegemet, nélküle túl aprók a betűk.
– Ja, persze.
Ennyiben maradtunk. Nem sürgetett. Nem kérdezősködött tovább. Idegesnek ideges volt, de nem úgy, mint akit cserbenhagynak, inkább úgy, mint aki kivár. Türelmesen, számító nyugalommal. Éppen mosogatott, én pedig a hátát néztem. Széles hát, kockás ingben. Ismerős, otthoni látvány. Tizenkét éven át aludtam el mellette.
Eljött a csütörtök.
Szürke reggel volt. Október, apró, makacs esővel; az a fajta, amelyhez az ember még nem nyit esernyőt, de öt perc múlva már sötét foltokban tapad a víz a kabátjára. Leszálltam a metróról a Május 1. utcánál, aztán két saroknyit gyalogoltam. Sárgás téglából rakott irodaház állt ott, a harmadik emeleten volt a cím. Az ajtón kis tábla: „Makai Katalin – jogi szolgáltatások”. A névtábla egyik sarka elengedett, kicsit ferdén lógott.
Benyitottam.
A folyosón kávéillat keveredett valami száraz, papírszagú levegővel, olyannal, amilyen régi könyvtárakban ül meg a polcok között. A falon tavalyi naptár függött. A szobából hang hallatszott:
– Nyitva van.
Katalin alacsony asszonynak bizonyult, ősz, állig érő frizurával. A szemüvege láncon lógott a nyakában, a mellkasán pihent. Száraz, apró keze volt, rövidre vágott, lakkozatlan körmökkel. Nem mosolygott, teával sem kínált. Csak az egyik székre intett.
– Üljön le. Mit hozott?
A szék bőrrel volt bevonva, hidegen nyomódott a combomhoz. Elővettem a táskámból a dossziét, azt a kék műanyagot, és letettem elé az asztalra. Katalin feltette a szemüvegét, majd kinyitotta.
Csend lett.
A falióra ketyegését figyeltem. Nagy, kerek óra volt, fehér számlappal. A másodpercmutató rángatózva haladt előre, mintha minden kis ugrás külön erőfeszítésébe kerülne. Tik. Tik. Tik. Odakint elzörgött egy villamos, az ablaküveg alig észrevehetően megremegett.
Katalin olvasott. A lapokat gondosan, egyenként fordította, mintha pasziánszt rakna ki. Néha visszatért az előző oldalhoz. Egyszer levette a szemüvegét, megdörzsölte az orrnyergét, aztán újra felvette. A hetedik lapnál hosszabban időzött.
Én közben a gyűrűmet forgattam az ujjamon.
– A férje adta oda aláírásra? – kérdezte végül.
– Igen.
– Mit mondott, mi ez?
– A hitel újrafinanszírozása. A bank kéri.
Katalin a szemüvege fölött rám nézett. Nem volt a tekintetében sem részvét, sem harag. Tárgyilagos volt, hűvös és pontos. Olyan, mint egy sebészé, aki azt méri fel, hol kell majd vágni.
– Anna, ebben a mappában három külön irat van. Most elmondom, melyik mit jelent. Kérem, figyeljen, és ne reagáljon elhamarkodottan. Rendben?
Bólintottam. A tenyerem nedves lett, a farmeromba töröltem.
– Az első irat házassági szerződés. Jól meg van írva, azt mondanám, kifejezetten megrendelésre készült. A lényege az, hogy a Komáromi utca 23. szám alatti, 41-es lakás kikerülne a közös házastársi vagyonból, és teljes egészében az ön férje, András kizárólagos tulajdonába kerülne. Ellenszolgáltatás nélkül.
Kinyitottam a számat, de hang nem jött ki. Aztán becsuktam.
– Várjon. Ez még nem minden.
Katalin megérintette a következő papírt.
– A második dokumentum közjegyzői hozzájárulás az említett lakás eladásához. Ezzel ön beleegyezik abba, hogy a férje a lakást bármilyen feltételekkel, saját belátása szerint értékesítse, anélkül, hogy önt erről külön értesítenie kellene. Nincs benne minimális vételár. Nincs határ, nincs korlát. Teljes mozgástér számára.
Az óra tovább ketyegett. Kint megint végigdübörgött egy villamos. Vagy talán ugyanaz tért vissza az ellenkező irányból.
– A harmadik irat – folytatta – egy nyilatkozat arról, hogy házasság felbontása esetén ön lemond a kötelező vagyonrészre vonatkozó igényéről. Ha ezt aláírja, váláskor sem tarthat igényt a lakásra. Még akkor is megnehezíti a helyzetét, ha a házassági szerződést később megtámadnák. Ez a papír biztosítékként működik. De nem az ön javára, hanem az övére.
Katalin visszarendezte a lapokat a mappába. Pontosan, él az élhez. Aztán összekulcsolt kéz nélkül, egyszerűen az asztalra tette a tenyerét.
– Ennek semmi köze az újrafinanszírozáshoz. Egyetlen bank sem kér házassági szerződést pusztán azért, hogy kamatot csökkentsen. Önt félrevezetik.
Ültem, és egyszerre már nem éreztem a szék hidegét. Tulajdonképpen semmit sem éreztem. Mintha valaki kiemelt volna belőlem mindent, ami belül volt, és csak egy üres burkot hagyott volna ott a bőrszéken, Katalin irodájában, a Május 1. utcában.
– Anna. Hallja, amit mondok?
– Igen. Hallom.
– Van kérdése?
Lenéztem a kezemre. A gyűrűm megcsillant. Sima aranykarika volt, kövek nélkül. Együtt vettük a Váci utcában, egy apró ékszerüzletben, ahol az eladó „galambocskáimnak” nevezett minket. Huszonhat éves voltam. András huszonkilenc. Akkor az üzlettől a metróig a karjában vitt, én nevettem, és az emberek utánunk fordultak.
– Mennyit ér a lakás? – kérdeztem.
– Pontos piaci értékbecslést külön kell kérni. De jó környék, harmadik emelet, és ha jól látom, hatvankét négyzetméter. Mai árakon nagyjából harmincnégy-harminchat millió forint. Lehet valamivel több is.
– A fele az enyém?
– A fele az öné. Házasság alatt vették, a hitel mindkettejük nevén van. Egyenlő jogaik vannak hozzá. Egészen addig, amíg ezt alá nem írja.
Ujjával rákoppintott a mappára. A körme száraz kis hangot adott a műanyagon.
– Mondja meg őszintén. El akarja adni a lakást, és el akar menni?
Katalin egy pillanatig hallgatott. Nem olyan embernek tűnt, aki feleslegesen beszél.
– Nem tudom, mit akar a férje. Azt tudom, mire adnak lehetőséget ezek az iratok. Arra, hogy eladja a közös lakásukat, az összes pénzt magához vegye, és önt a gyerekkel együtt minden nélkül hagyja. Ha aláírja, mindezt törvényesen teheti meg.
Felálltam.