Katalinék szívét büszkeség töltötte el, valahányszor a fiukra gondoltak. Úgy érezték, minden fáradozásuknak volt értelme: tisztességes nevelést adtak neki, taníttatták, és sikerült olyan útra terelniük, amelyen biztosan megállhatott a saját lábán.
A család anyagi helyzete időközben teljesen rendeződött. A régi hiteleket már régen lezárták, a nyaralóval és az autóval kapcsolatos tartozások is a múlt részévé váltak. Katalin és Gábor keresete elég volt ahhoz, hogy kényelmesen éljenek, időnként utazzanak, és megvehessék mindazt, amire szükségük volt.
Csakhogy Katalin egyre gyakrabban kapta azon magát, hogy valami hiányzik az életéből. Nem a pénz, nem a biztonság, hanem az izgalom. A napok túlságosan egyformán peregtek, a házasság megszokott ritmusa pedig már nem megnyugtató volt számára, hanem fojtogató. Úgy érezte, szeretne végre valami újat, valami szokatlant, valami olyat, ami kizökkenti a hétköznapokból.
Egyik alkalommal, amikor a barátnői nála gyűltek össze egy beszélgetős, nevetős estére, az egyik asszony hirtelen felvetette:
– Lányok, mi lenne, ha elrepülnénk egy hétre Európába? Pihennénk, szórakoznánk egy kicsit, mintha újra fiatalok lennénk. A férjeink addig majd ellesznek az unokákkal.
Az ötlet mindenkinek azonnal megtetszett. Megegyeztek, hogy egy hét múlva újra találkoznak, és akkor már a részleteket is átbeszélik: hová menjenek, hol szálljanak meg, mennyi pénzre lesz szükségük.
– Csak az a baj, hogy kellene még hozzá egy kis plusz pénz – sóhajtott fel az egyikük. – Nyugdíj mellett azért nem olyan könnyű nagyot mulatni.
– Ugyan már, lányok, ezt is meg lehet oldani! – vágta rá Katalin lelkesen. – Manapság mindenre adnak hitelt. Keresünk valami egyszerű, nekünk való konstrukciót, fölösleges bonyodalmak nélkül, aztán indulhatunk is. Ennyi év munka után igazán megérdemeljük.
A többiek felvillanyozva bólogattak. Úgy tűnt, már csak egy-két apró akadály áll köztük és a régóta vágyott kaland között.
Otthon azonban Katalint nem a várt megértés fogadta. Gábor komolyan elbeszélgetett vele, és nyíltan kimondta, hogy szerinte az ő korukban újabb hitelt felvenni nagyon meggondolatlan döntés lenne. Elmagyarázta, hogy bármikor történhet valami: egy betegség, egy munkahely elvesztése, egy váratlan kiadás. Ilyenkor pedig könnyen előfordulhat, hogy az ember már nem tudja fizetni a tartozását. Arra kérte a feleségét, gondolja át alaposan, milyen következményei lehetnek egy hirtelen felindulásból hozott döntésnek.
Katalin azonban megsértődött. Úgy érezte, a férje meg akarja fosztani őt attól a kevés örömtől is, amit végre magának szánna. Hát nem dolgozott eleget? Nem gondoskodott éveken át a családjáról? Nem érdemel meg egyetlen gondtalan hetet?
Gábor próbálta megértetni vele, hogy nem tiltani akarja, csak félti őt és a közös jövőjüket. Katalin viszont hajthatatlan maradt.
– A saját életemmel majd én rendelkezem! – jelentette ki keményen. – Elég volt abból, hogy folyton óvsz, oktatsz és megmondod, mit tegyek. Felnőtt ember vagyok, tudok dönteni egyedül is.
Ettől kezdve alig beszéltek egymással. Katalin teljes erővel belevetette magát az utazás szervezésébe, és szándékosan kerülte a férjét, nehogy újra végig kelljen hallgatnia az intelmeit.
Végül elérkezett az indulás napja. Amíg Gábor dolgozott, Katalin összepakolta a bőröndjét, és elindult a repülőtérre. Nem volt búcsúölelés, nem volt csók, még egy igazi, meleg elköszönés sem.
A repülőn ülve, az ablakon át a felhőket nézve Katalin könnyűnek és szabadnak érezte magát. Azt hitte, ezzel az úttal valami egészen új fejezet kezdődik: vidámabb, színesebb, kötetlenebb élet. Egy hét vásárlás, éjszakai szórakozás, új ismeretségek és izgalmas élmények várták.
Ám amikor hazatért, a csillogó álmok pillanatok alatt szertefoszlottak. Kiderült, hogy távolléte alatt Gábornál súlyos betegséget diagnosztizáltak. A munkahelyéről elbocsátották, és most kezelésre, gyógyszerekre, valamint hosszabb rehabilitációra volt szüksége.
Ráadásul ott volt a sürgető tartozás is, amelyet Katalin az utazás miatt vállalt. Dermedten értette meg, hogy a férjének igaza volt, amikor óvatosságra intette. Egyetlen könnyelmű döntése veszélybe sodorta mindazt, amit hosszú évek alatt felépítettek.
Újra meg kellett húzniuk a nadrágszíjat. Ismét számolgatni kellett minden kiadást, és a tartozások árnyéka visszakúszott az életükbe. Nehéz időszak következett, de végül Gábor talált munkát, közösen átvészelték a megpróbáltatásokat, és a házasságuk is megmaradt.
Katalin azonban soha nem tudta igazán megbocsátani magának azt a végzetes hibát, amely majdnem romba döntötte az életüket, és amely a szeretett férfi egészségét is még nagyobb teher alá helyezte. Megértette, hogy az önzés és a féktelen szórakozásvágy olykor nagyon drága árat követel. Attól kezdve minden döntése előtt mérlegelte a következményeket, és megtanult odafigyelni azok szavára, akik valóban szerették őt.