— A Sokolova asszonnyal folytatott üzenetváltásban a felperes azt fejtegeti — szólalt meg Katalin higgadtan —, hogy a válás után „az exemnek úgy sincs semmije, majd üldögél egy kicsit, aztán visszakúszik”. Később pedig, amikor már tudomást szerzett az örökségről, ezt írta: „Ki kell találni, hogyan lehetne bíróságon keresztül megközelíteni, hátha megijed, és ad belőle.”
Viktória hirtelen felpattant.
— Ez hazugság.
Katalin ránézett, szemrebbenés nélkül.
— Szeretné, ha felolvasnám szó szerint? Elég jellegzetes a megfogalmazás. Különösen ez a rész, hogy „bíróságon keresztül megközelíteni”.
A bíró tekintete Gáborra siklott.
— Felperes, továbbra is fenntartja a kereseti kérelmét?
Gábor nagyot nyelt. A nyaka megfeszült, mintha a gallérja hirtelen szűk lett volna.
— Én… úgy gondoltam, jogom van hozzá.
— Nem ezt kérdeztem — mondta a bíró szárazon.
Gábor lehajtotta a fejét.
— Akkor… nem. Nem tartom fenn. Kérem az eljárás megszüntetését.
Katalin azonnal közbevágott:
— Ellenezzük. Kérjük, hogy a bíróság érdemben döntsön, és a benyújtott bizonyítékokat értékelje.
A bíró bólintott.
— Indokolt kérelem. A bíróság visszavonul a határozathozatalra.
Amikor kihirdették az ítéletet, nem volt benne semmi fölösleges. Rövid volt és kíméletlen: a keresetet teljes egészében elutasították. A bíróság külön rögzítette, hogy az öröklés útján szerzett vagyon nem képezi a házastársi közös vagyon részét, a felperes érvei pedig erőltetettek és megalapozatlanok.
A kijáratnál Gábor utolérte Nórát.
— Most elégedett vagy? Szép kis nyilvános kivégzést rendeztél.
Nóra megállt, de nem fordult el előle.
— Nem. Ezt te intézted magadnak. Én csak most először nem húztalak ki belőle.
— Direkt kivártad a megfelelő pillanatot.
— Nem. Egyszerűen abbahagytam, hogy kényelmes legyek neked.
Gábor arca megrándult.
— Azért én szerettelek téged.
Nóra úgy nézett rá, ahogy az ember egy megrepedt bögrét néz: valaha hasznos volt, de most már csak megvághatja vele magát.
— Te azt az embert szeretted, aki tűr, magán spórol, és mindent a te fáradtságoddal magyaráz. Amikor viszont ez az ember már nem volt gyenge, rögtön eszedbe jutott az igazságért harcolni.
Viktória addig némán állt néhány lépéssel arrébb. Aztán váratlanul megszólalt:
— Gábor, nekem azt mondtad, hogy ő hisztérikus és semmirekellő. Ehhez képest úgy tűnik, itt ő az egyetlen felnőtt.
Gábor idegesen felé kapta a fejét.
— Viktória, ne kezdd.
— Nem kezdem. Épp befejeztem.
Megfordult, és elindult a folyosón. A cipősarka élesen koppant a márványon, szárazon és dühösen, mint egy pont egy hosszú, ostoba mondat végén.
Néhány hónappal később Nóra megnyitotta a kis stúdióját. Nem volt benne hivalkodás, nem csillogott arany felirat a bejárat fölött. Csak egy világos földszinti helyiség: fehér falak, szürke kanapé, vízforraló, háttértartó állvány, jó fények, és egy egyszerű tábla az ajtón: „Pont”.
Eszter, amikor meglátta a nevet, felhorkant.
— Nagyon jelképes. Pont a házasság végére, pont a megaláztatás végére, pont a szegénység végére.
Nóra elmosolyodott.
— Nem ilyen értelemben pont. Inkább olyan pont, ahonnan bármit tovább lehet rajzolni.
Egy napon a közjegyző átadta neki azt a levelet, amelyet Péter hagyott rá. Mindössze egyetlen oldal volt.
„Nóra, alig ismertük egymást. De évekkel ezelőtt láttam a fényképeidet édesapád oldalán. Úgy fotóztál hétköznapi embereket, mintha méltóságuk volna akkor is, amikor pénzük nincs. Ez ritka adottság. A rokonaim többnyire csak akkor kerestek, ha szükségük volt valamire. Te nem. Ezért hagyom rád. Aki képes meglátni az értéket ott is, ahol nem az árcédula számít, az rendszerint nem vész el.”
Nóra a stúdióban ült a papírlappal a kezében, és a könnyein át nevetett.
— Hallod, Eszter? — hívta fel azonnal. — Életemben először nem azért választottak, mert hasznos vagyok, nem sajnálatból, és nem azért, mert épp én maradtam a végére.
— Végre — felelte Eszter. — Üdv a normális valóságban.
És Nóra abban a pillanatban tisztán megértette: az örökség valójában sosem a pénzről szólt. A pénz csak kinyitott egy ajtót. De azon már nem ugyanaz a nő lépett át, akit mások előtt le lehetett nincstelenezni, abban bízva, hogy majd lenyeli. Most már tudta, minek van ára. Nem a lakásnak. Nem a betétnek. Nem a fényképezőgépnek. Hanem saját magának. És kiderült, hogy ez a legértékesebb vagyon mind közül.