Benedek és Eszter két évvel azután házasodtak össze, hogy megismerkedtek. Nem csaptak nagy felhajtást: az esküvőre csak a rokonokat és a legszűkebb baráti kört hívták meg. Eszter drága menyasszonyi ruhára sem akart pénzt szórni. Az egyetlen dolog, amin nem takarékoskodtak, az a jegygyűrű volt: masszív, arany karikákat választottak.
– Ezeket egész életünkben viselni fogjuk – mondta akkor Benedek. – Ne vegyünk valami vékonyka, könnyen elhajló darabot.
– Egyetértek – bólintott rá Eszter.
Eleinte albérletben laktak. Később, amikor sikerült összegyűjteniük az önerőt, lakáshitelt vettek fel, és megvásároltak egy kétszobás lakást egy kellemes, jó környéken. Lassan haladtak előre: apránként újítottak fel, bútorokat cseréltek, függönyt választottak, polcokat szereltek, igyekeztek otthont teremteni maguknak. Eszter azonban egyvalamit sehogy sem tudott megérteni: ha Benedek családjának három lakása is van, akkor nekik miért kellett hitelbe verniük magukat.
– Anya kiadja őket – magyarázta Benedek, valahányszor ez szóba került. – Tudod jól, milyen kevés a nyugdíja. Ráadásul egyedül van… apa már évek óta nincs vele.
Eszter erre mindig felvonta a szemöldökét.
– Értem – húzta el a szót csípős iróniával. – Csakhogy két lakást ad ki. Szerintem, ha csak az egyiket adná bérbe, abból is kényelmesen megélne. Így viszont olyan, mintha a te zsebedből húzná ki a pénzt.
Benedek fintorgott, legyintett, de válaszolni nem válaszolt. Eszterben pedig ekkor először villant át igazán világosan: az anyósa nem is annyira Benedek pénzét szívja el, hanem az övét. A férjével abban állapodtak meg, hogy a lakáshitelt fele-fele arányban fizetik. Csakhogy Benedeknél hónapról hónapra felbukkant valami váratlan kiadás, valami halaszthatatlan probléma, és a törlesztőbe jó esetben is legfeljebb a negyedét adta bele. A rezsiszámlák befizetésével sem igyekezett különösebben, pedig többet keresett Eszternél. Ő mégis sokáig tudatosan félrenézett. Talán azért, mert őszintén szerette a férjét, és nem akarta elhinni róla, hogy anyagilag kihasználja.
Aztán bosszúsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Már megint hibát keres benne! Hiszen házasok, nem könyvelők. A férjnek és a feleségnek támogatnia kell egymást, nem pedig fillérre pontosan számolgatni, ki mennyit adott be. Még a végén azt is felírják, ki evett többet vacsorára? Nevetséges! Benedeknek most épp nehezebb időszaka van, de majd rendeződik minden. Akkor biztosan ő fogja állni a hitel nagyobb részét. Eszter olyan makacs hévvel győzködte magát ezekkel az érvekkel, hogy végül maga is feltétel nélkül hinni kezdett bennük.
Csakhogy múltak a hónapok, Benedek pedig továbbra sem sietett legalább ugyanannyit fizetni, mint ő. Odáig fajult a helyzet, hogy időnként már Esztert kérte meg, vegyen be élelmiszert, mert állítása szerint abban a hónapban megint semmi sem maradt a fizetéséből.
– Mégis mire költöttél ennyit? – kérdezte egyszer Eszter, amikor már nem bírta szó nélkül.
– Ruhákra – kezdte sorolni Benedek. – A benzin is rengeteget elvisz. A munkahelyi ebédek sem olcsók. A telefonom elromlott, szervizbe kellett vinnem, ott is szép összeget elkértek.
– Vagyis gyakorlatilag lenullázod magad minden hónapban? – pontosított Eszter.
Benedek megvonta a vállát.
– Hát… nagyjából igen.
– Akkor ideje lenne másik állást keresned – jelentette ki Eszter. – Mi értelme olyan munkának, amiből semmi sem marad?
– Majd egyszer körülnézek az álláshirdetések között – motyogta Benedek, aztán elfordult, és egész testtartásával jelezte, hogy a témát lezártnak tekinti.
Eszter ekkor már nem tudta olyan könnyen felmenteni őt magában. Érvei sem maradtak. Ha ez így folytatódik, Benedek hamarosan teljesen az ő nyakába ül, és láthatóan pontosan ez a célja. De mégis hová tűnik a teljes fizetése? Lehetetlen, hogy az egészet telefonjavításra, ebédre és benzinre költse el.
Eszter ingatlanosként dolgozott, és a jövedelme egyáltalán nem volt rossz. Házasság előtt mindenre futotta belőle, sőt még félretenni is tudott. Most viszont a hónap végére csak szánalmas aprópénz maradt nála, és minden alkalommal döbbenten állt a saját bankszámlája előtt. Egyre gyakrabban kúszott be a fejébe a kellemetlen kérdés: minek kell olyan férj, aki nem segít anyagilag, hanem épp ellenkezőleg, az utolsó tartalékait is kiszívja belőle?
– A te Benedeked szépen, lassan, de biztosan felmászik a nyakadba – mondogatta neki a barátnője, Nóra. – Nemsokára kényelmesen elhelyezkedik ott, lógatja majd a lábát, te meg körbe-körbe futsz, mint egy kis igásló. Eltartasz egy egészséges, felnőtt, munkaképes férfit, ő pedig közben dugdossa a saját pénzecskéjét valahová.
Eszter ezekre a szavakra belül összerándult. Nóra csak kimondta hangosan azt, amit ő maga is gondolt, de amitől rettegett. Azt az igazságot tette elé, amely elől Eszter eddig mindenáron menekülni próbált, mert még mindig nem akarta elhinni, hogy valóban így van.
Sóhajtott, majd egyenesen a barátnője szemébe nézett.
– Tudod mit, Nóra? Igazad van. Ki kell derítenem, hová teszi a pénzét. Lehet, hogy valami nő van a háttérben?
Nóra hangosan felnevetett.
– Először inkább az anyukájánál nézelődnék – mondta. – Fogadni mernék, hogy ott lesz a kutya elásva. Kapzsi és alattomos. Kiadja a lakásait, titeket viszont egyikbe sem enged be. Most pedig valószínűleg még a fiát is rábeszélte, hogy ne fizessen rendesen a hitelbe, hadd szakadjon minden a te nyakadba. A valóságban te veszed meg a négyzetmétereket, de a tulajdonosok végül ketten lesztek.
Esztert kellemetlen borzongás járta át. Hiszen pontosan így van. Pontosan így.
– Mit csináljak? – kérdezte elveszetten.
– Hogyhogy mit? – vont vállat Nóra, majd egy pillanatra elgondolkodott. – A helyedben utánanéznék, hogy az anyósod szabályosan adja-e ki azokat a lakásokat, vagy megkerüli az adóhatóságot. Szerintem inkább az utóbbi. Túlságosan mohónak tűnik.
Eszterben egymásnak feszültek az érzések. Egyik oldalról belátta, hogy Nóra kívülről, elfogulatlanabbul látja a helyzetet, és talán éppen ezért tisztábban is. Másik oldalról viszont ott motoszkált benne a gondolat, hogy a barátnője is tévedhet. Lehet, hogy nem olyan sötét az egész, mint amilyennek látszik.
Végül egy hét gyötrő tépelődés után Eszter úgy döntött, figyelni fogja a férjét. Először ellesett egy jelszót, majd amikor Benedek nem volt a közelben, belépett a telefonjába, és megnyitotta a banki alkalmazást. Na lássuk csak… tranzakciók… A homloka értetlenül ráncba szaladt. Benedek a fizetése csaknem felét rendszeresen átutalta egy másik számlára. Vagy ez volt az ő titkos tartaléka, afféle rejtegetett pénze, vagy valaki másnak küldözgette. De kinek? Csak nem tényleg van valakije?
Eszter görcsösen megfeszült, és egy hosszú pillanatig mozdulatlanul bámulta a képernyőt.