Anna fintorogva húzta fel az orrát, aztán a rádión azonnal odarendelte a takarítónőt. Gábor közben gondosan eligazította az ingujja mandzsettáját, mintha semmi különös nem történt volna, majd eltűnt a saját irodája ajtaja mögött.
A bejárat közelében, a dolgozóknak fenntartott kávégép mellett Márk álldogált. Mindössze harmadik hónapja dolgozott itt junior értékesítőként. Egyszerű családból származott, gyerekkora óta rajongott az autókért, és az egyes modellek műszaki adatait jobban fújta, mint az egész értékesítési osztály együttvéve. Csakhogy a „prémiumot” eladni egyelőre nem igazán ment neki. Nem tudott hízelegni, nem tudta megjátszani magát, és az alázatos hajlongás sem állt jól neki.
Gyorsan forró teát engedett egy papírpohárba, beleszórt két tasak cukrot, majd kisietett az utcára az idős férfi után.
Az öreg a bejárat előtti beton félgömbön ült, és próbálta elfordítani az arcát a szél lökései elől.
– Tessék – nyújtotta felé Márk a poharat. – Melegedjen át egy kicsit. A kávénk pocsék, de a tea még iható. És… ne haragudjon rájuk. Ők ilyenek. A borító alapján ítélnek.
A férfi felemelte a fejét, végigmérte a fiút, majd átvette az italt.
– Köszönöm, fiam. Manapság már az is ritkaság, ha valaki normálisan szól az emberhez. Régóta dolgozol itt?
– Nem túl régóta – húzta össze magán a zakót Márk a nyirkos szélben. – Még szokom. A gépeket szeretem, ezeknek az autóknak minden csavarját ismerem. Az emberekkel már nehezebb boldogulni.
– És az ott? – biccentett az öreg az üvegfal mögött álló terepjáró felé. – Tényleg ér valamit, vagy csak szép reklámszöveg az egész?
Márk arca erre felélénkült.
– Attól függ, mire kell. Ha valaki csak a városban akar villogni vele, akkor talán túl kemény, túl nyers. De ha tényleg sárba, erdőbe, rossz útra vinné, ahogy mondta, akkor az már más történet. Az a gép vadállat. Olyan differenciálzárak vannak benne, hogy még egy traktor is megirigyelné. Egyetlen gond van: a gyári gumikat azonnal le kell cserélni, azok semmire sem jók komoly terepen. Láttam a tokját is… nem akármilyen pergetőbot lehet benne, japán darab, igaz? Galócára jár? Oda pont ilyen autóval érdemes elindulni.
Aznap reggel először meleg mosoly jelent meg az idős férfi arcán. Belekortyolt a teába, közben figyelmesen elolvasta a fiú mellkasán lógó névtáblát.
– Jó szemed van, Márk. Az autókhoz is értesz, meg a felszereléshez is. Ezt vedd át – mondta, és a kabátja belső zsebéből előhúzott egy négyrét hajtott, vastag papírlapot. A fiú kezébe nyomta. – Tedd le az igazgatód asztalára. De csak akkor, amikor egyedül van.
– Mi ez? – lepődött meg Márk.
– Meglepetés – felelte az öreg, aztán felállt, vállára kapta a hosszú tokot. – Minden jót, Márk. Lehet, hogy még találkozunk.
Márk visszament a szalonba. Megvárta, amíg Gábor befejezi a telefonbeszélgetését, aztán bekopogott az irodájába, és letette elé az összehajtott lapot.
– Az a bácsi kérte, hogy adjam át.
– Dobd a szemetesbe – vetette oda Gábor anélkül, hogy ránézett volna.
– Azt mondta, személyesen önnek szól.
Az igazgató bosszúsan felsóhajtott. Két ujjal, mintha valami szennyes tárgy lenne, felcsippentette a papírt, kihajtotta, és olvasni kezdte. Márk az ajtó mellett állt, és látta, ahogy a főnöke arca lassan olyan fehérré válik, mint a fal.
A lapon nagy, jól olvasható betűkkel ez állt:
„Tisztelt Gábor úr! Hosszú ideje keresem az okát annak, miért esnek vissza az eladások ebben a fiókban. Ma reggel megtaláltam. Elit terméket értékesíteni nem ugyanaz, mint elit embernek lenni. Holnap reggel kilenc órakor ellenőrzésre érkezem. Készítse össze a személyes holmiját. László Voroncov, a holding vezérigazgatója.”
Gábor mozdulatlanul meredt maga elé, mintha még levegőt sem venne.
Voroncov. Az autópiac élő legendája. Az az ember, aki veszteséges, széteső szalonokat vásárolt fel, majd rövid időn belül aranybányává változtatta őket. Azt beszélték róla, hogy ki nem állhatja az irodai kényelmet, és a cégeit inkább személyesen felügyeli: váratlanul bukkan fel, előzetes bejelentés nélkül, miközben keresztül-kasul járja az országot.
– Márk… – Gábor hangja megremegett. – Te ezt elolvastad?
– Nem. Nekem csak át kellett adnom.
– Csukd be az ajtót. Kívülről. Gyorsan!
Márk kilépett, de nem ment messzire. A tárgyaló résnyire nyitva maradt ajtaja mellett állt meg. Alig telt el egy perc, Gábor már ki is viharzott az irodájából, és szinte nekirontott Anna pultjának.
– Anna, a terem kamerái hangot is rögzítenek? – sziszegte.
– Nem, Gábor úr, csak képet. Ön kérte, hogy a hangot kapcsolják ki, nehogy a biztonságiak hallgassák, hogyan beszélünk az ügyfelekkel. De mi történt?
– Az történt, hogy ma reggel kiraktuk az utcára a cég alapítóját! Az a horgászbotos öreg Voroncov volt! – Gábor idegesen megdörzsölte a nyakát. – Ide figyelj. Ha holnap számonkérés lesz, tartjuk magunkat a verziónkhoz. Az öreg zavartan viselkedett, rávetette magát az autókra, a konfliktust pedig ez a gyakornok, Márk robbantotta ki.