– Majd azt mondjuk, hogy nekiesett a vendégnek, én pedig csak megpróbáltam csillapítani a helyzetet, és eltávolítottam a rendbontót. Világos?
– De hát Márk teát vitt neki… – bizonytalanodott el Anna.
– Akkor úgy adjuk elő, hogy ezzel csak kötekedést akart kiprovokálni! – vágta rá Gábor. – Mindjárt megírom róla visszamenőleg a jelentést. Ennyi. Menj vissza dolgozni, és mosolyogj!
Márk lassan hátralépett a tárgyaló ajtajától. Úgy érezte, mintha valami jeges kéz szorítaná össze a gyomrát. Pontosan tudta, hogyan működnek az ilyen helyek: ha baj van, elsőként a gyakornokot dobják oda áldozatnak. Senki sem fogja meghallgatni, senkit sem érdekel majd, mi történt valójában. Egyszerűen kirúgják, ráadásul olyan bélyeggel, amellyel később normális állást sem talál könnyen. Gábor és Anna pedig ugyanúgy kortyolgatják majd a kávéjukat, és továbbra is lenézik azokat, akik belépnek az ajtón.
Visszament az asztalához, elővette a telefonját, és belépett a céges felületre. A vezetőség menüpont alatt kikereste Voroncov László irodájának elérhetőségét. Néhány másodpercig csak nézte a képernyőt, aztán gépelni kezdett.
„László úr! Márk vagyok, junior értékesítő. Véletlenül meghallottam az üzletvezető beszélgetését. Holnap azt tervezik, hogy mindent rám kennek, és azt állítják majd, ön viselkedett zavartan. Tisztában vagyok vele, hogy ezek után valószínűleg elveszítem az állásomat, de ezt az aljasságot nem akarom szó nélkül hagyni. Van hangfelvételem a tegnapi utcai beszélgetésünkről, mert nálunk kötelező a diktafonos jelvény viselése a minőség-ellenőrzés miatt. Ha szükséges, átadom a biztonsági részlegnek.”
Elküldte az üzenetet, majd kikapcsolta a mobilt. Innentől már nem volt visszaút.
A másnap reggel szokatlan, súlyos csönddel indult. Nyolc óra ötvenkor három fekete, sötétített ablakú kisbusz gördült megállás nélkül a szalon panorámaüvegei elé. Komoly öltönyös emberek szálltak ki belőlük, jogászok dossziékkal a kezükben, köztük maga Voroncov László is. Most elegáns tweedzakót viselt, de a lábán ugyanaz a kényelmes, kissé túlságosan is egyszerű bakancs volt.
Beléptek a bemutatóterembe. Gábor már az ajtónál termett, arcára felragasztva a legszélesebb, legszolgálatkészebb mosolyát.
– László úr! Micsoda megtiszteltetés! Ha tudtuk volna… A tegnapi kis félreértés… az az ember nem mutatkozott be, ezért…
Voroncov rá sem pillantott. Elhaladt mellette, egyenesen ahhoz a terepjáróhoz ment, amelynél előző nap is megállt. Végighúzta a tenyerét a motorháztetőn.
– Jó autó – mondta hangosan, hogy mindenki hallja. – Megbízható. Kár, hogy ezt nem mondhatom el azokról, akik árulják.
Gábor apró léptekkel sietett utána.
– László úr, kérem, értse meg, mi az előírások szerint jártunk el! Sőt, már meg is találtam a felelőst. A gyakornokunk, Márk, elfogadhatatlanul viselkedett, ő idézte elő az egész kellemetlen helyzetet…
Voroncov ekkor hirtelen megfordult. Olyan tekintettel nézett az üzletvezetőre, hogy Gábor szinte mozdulni sem mert.
– Te nemcsak sznob vagy, Gábor. Gyáva is. Kicsinyes, sunyi gyáva.
Az egyik jogász kinyitotta a mappáját, és egy kinyomtatott lapot nyújtott át Gábornak.
– Ez Márk levele – mondta Voroncov hűvös nyugalommal. – A hangfelvételt pedig még az éjjel meghallgattuk. Teljesen tisztán hallatszik rajta a hangod, ahogy rólam beszélsz. Ahogy az is, miként akarod bemártani a saját emberedet.
A teremben egyetlen pisszenés sem hallatszott. Anna arca krétafehérré vált, annyira, hogy a sminkréteg is feltűnően kirajzolódott rajta.
– Ezt a céget azért építettem fel, hogy az emberek örömmel vásároljanak nálunk – szólalt meg László úr csendesen, mégis olyan súllyal, hogy minden szava megállt a levegőben. – Ti pedig hiúsági vásárt csináltatok a szalonomból.
A jogász felé fordult.
– Intézzék a papírokat. Annát azonnali hatállyal el kell bocsátani, végkielégítés nélkül, a vállalati etika súlyos megsértése miatt. Gábor pedig…
Az üzletvezető megingott.
– László úr, könyörgöm… hitelem van, kötelezettségeim… én kiváló értékesítő vagyok!
– A jó értékesítő az árut adja el, nem a saját önhittségét – szakította félbe Voroncov. – Ha nem akarod, hogy fegyelmivel távozz, átmész a szervizrészlegre. Autómosó-tanulónak. Azoknak az embereknek fogod mosni a kerekeit, akikre tegnap még felülről néztél. Három hónap próbaidőt kapsz. Ha nem bírod, mehetsz az utcára.
Ezután végignézett a dermedten álló alkalmazottakon.
– Márk. Lépj előre.
A fiú kilépett a többiek közül. Meglepő módon nyugodtnak tűnt.
– Nem féltél szembemenni a feletteseddel, amikor az igazságról volt szó – mondta Voroncov. – És tegnap egyedül te voltál az, aki nem a pénztárcámat látta bennem, hanem az embert. Ráadásul a terméket is ismered. A mai naptól te leszel ennek a kirendeltségnek a megbízott vezetője. A jogászok segítenek a hivatalos ügyekben.
Márk nagy levegőt vett.
– László úr… én még soha nem irányítottam embereket. Én inkább műszaki ember vagyok.