Az a jelenet örökre beleégett Anna emlékezetébe: az ölelés a félhomályos parkolóban, és Péter selymes, hazugsággal teli hangja a telefonban. Attól kezdve képtelen volt úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
Amikor a férfi késő este „a munkából” hazaért, Anna nem rendezett jelenetet. Nem emelte fel a hangját, nem kérdezett semmit, sőt, még csak szemrehányást sem tett. Úgy viselkedett, mintha a nap teljesen átlagosan telt volna. Undorodott attól, hogy ránézzen, de nem akarta, hogy Lilla bármit is megsejtsen. Elhatározta, hogy nem hirtelen indulatból cselekszik: előbb mindent előkészít, és csak azután zárja le végleg a házasságát.
A hétvégén végül mégis megtartották Péter születésnapját. A férfi szokatlanul figyelmes volt a kislányukhoz, együtt játszott vele, nevetett, türelmesen válaszolt minden kérdésére. Anna némán figyelte ezt a gondosan felépített idillt, és nem értette, miként képes valaki ennyire természetesen kettős életet élni. Péter annyira hitelesnek tűnt a szerepében, hogy egy pillanatra még az is átfutott a fején: talán félreértett valamit? De a látott ölelés képe makacsul ott lebegett a szeme előtt, és minden kétséget kizárt.
Hétfőn aztán Péter bejelentette, hogy hosszabb kiküldetésre kell utaznia.
– Anna, el sem hiszed, milyen hírem van! Külföldre küldenek, két teljes hétre! – újságolta lelkesen.
– Tényleg? És kivel mész? Az ilyen utakra nem egyedül szoktak indulni, igaz? – kérdezte higgadtan.
A váratlan kérdés kizökkentette a férfit, így őszintén felelt:
– Egy kollégával utazom. Segítesz összepakolni? – tette hozzá rezzenéstelen arccal.
Anna bólintott. Természetesen segít.
A bőrönd összeállítása különös módon még szórakoztatta is. Fiókról fiókra haladt, előszedte a holmikat, és meglepve tapasztalta, hogy nem dühöt érez, hanem furcsa megkönnyebbülést. Ha Péternek „pihenésre” van szüksége egy másik nő oldalán, hát menjen csak – ő pedig addig előkészíti a válást.
Gondosan behajtogatta a régi, kifakult alsóneműket és a már rég kidobásra ítélt, de valamiért mégis őrzött, megnyúlt zoknikat. A divatból kiment, kissé viseltes öltöny is a csomagba került. Betett két pólót is: az egyiken közös családi fotójuk volt Lillával, a másikon Anna és Péter mosolygott egymásra egy régi évfordulón – akkor ajándékozta a férjének, amikor még hitt a közös jövőben.
A bőrönd mélyére becsúsztatott egy inget is, amelynek mellrészén feltűnő folt éktelenkedett. A fürdőnadrág varrásánál pedig észrevétlenül megbontotta az anyagot hátul, épp csak annyira, hogy viselés közben engedjen. Legfelülre Lilla ajándéka került: egy sapka és egy bögre „A legjobb férj és apa” felirattal.
– A vitaminjaimat is tedd be, kérlek! – szólt ki Péter a nappaliból.
Az utóbbi időben állandóan fáradtságra panaszkodott – nem csoda, gondolta Anna keserűen. Nemrég drága étrend-kiegészítőket vásárolt, hogy több energiája legyen. Anna azonban a kapszulákat észrevétlenül egy erős hashajtóra cserélte.
– Minden bent van? Semmit sem hagytál ki? – kérdezte Péter, amikor a felesége lezárta a bőröndöt.
– Mindent elrendeztem, Péter, ne aggódj – felelte Anna nyugodt elégedettséggel.
Amíg a férje a délen „dolgozott”, ő nem vesztegette az időt. Összegyűjtötte Péter maradék holmiját, kivette a közös megtakarítást a dobozból, majd felkeresett egy ügyvédet, és részletesen tájékozódott a válás menetéről.
Közben a „kiküldetés” egészen másként alakult, mint ahogyan Péter elképzelte. Már az első napon, amikor új társaságában lesétált a tengerpartra, a megbontott varrású fürdőnadrág engedett, és kínos pillanatok alatt felfedte a férfi hátsóját a napozók előtt. Tanácstalanul sétált végig a parton, értetlenül fogadva a kuncogásokat, mígnem kísérője észrevette a szakadást. A helyzet rendkívül kellemetlen volt.
Az esti vacsorára kénytelen volt a szűk, régi farmerját és azt a pólót felvenni, amelyen a családi fénykép díszelgett.