A menüből a legkülönlegesebb fogásokat kérjék, az italok közül pedig kizárólag felső kategóriás, prémium tételeket bontsanak meg. A számlát az est végén a férj rendezi készpénzben – nem kedveli a bankkártyás fizetést, nem akarja, hogy nyoma maradjon.
Eszter közben a konyhaasztalon hagyott egy hófehér papírlapot. Nem írt rá szemrehányást, sem indulatos mondatot – csupán tényszerű felsorolást. Precíz, oszlopba rendezett kimutatásban vezette végig, mennyit költött az elmúlt évek során Márk családjára: a hétvégi ház felújítására fordított összegeket, a drága gyógyüdüléseket, valamint a férje sorra elbukott vállalkozásainak finanszírozását. A lista végén rövid, metsző sor állt: „A terepjáró nem kerül megvásárlásra. A bankszámlák zárolva. A lakás a házasságkötés előtt az én tulajdonom lett, pontosan hét napod van kiköltözni. Isten veled.”
Ezzel egy időben Márk magabiztos léptekkel sétált be a csillogó autószalonba. Mellette Katalin tipegve igyekezett tartani a tempót. Smaragdzöld, vadonatúj ruhát viselt, és púderes illata erőteljesen lengte körül, elnyomva a friss műanyag és motorolaj jellegzetes szagát.
Elégedetten tekintgetett körbe a többi érdeklődőre, arcán büszke félmosollyal jelezve: ő bizony nem akárki.
— Az autó elő van készítve az átadásra — lépett oda hozzájuk a kereskedő széles, begyakorolt mosollyal, és egy hófehér szabadidő-autóhoz vezette őket, amelynek tetején hatalmas masni díszelgett. — Már csak a vételár kiegyenlítése van hátra.
Katalin végigsimított a fényes motorháztetőn.
— Márkikám, csodálatos! El sem tudom képzelni, mit szólnak majd a kolléganőim a gimnáziumban. Szét fognak pukkadni az irigységtől!
— Neked mindig a legjobbat, anya — felelte Márk önelégült hangsúllyal, majd előhúzta Eszter bankkártyáját, és hanyag mozdulattal a terminálhoz érintette.
A készülék csippant egyet. A kijelzőn vörös felirat villant fel: „Elutasítva”.
— Valószínűleg pillanatnyi kapcsolatprobléma — jegyezte meg udvariasan az értékesítő. — Jelentős összegről van szó, kérem, próbálja meg ismét.
Márk homloka ráncba szaladt. Újra odatartotta a kártyát. Ismét hiba. Elővette a másikat is, majd a telefonos fizetéssel is próbálkozott. A terminál azonban könyörtelen maradt, minden alkalommal elutasította a tranzakciót.
Katalin mosolya lehervadt.
— Márk, mi történik? Miért állunk itt ennyit?
— Semmi gond, anya… talán lefagyott a rendszer — hebegte, miközben a gallér hirtelen szorítani kezdte a nyakát, és forró hullám futott végig a hátán.
Félrehúzódott a hatalmas üvegablakhoz, és tárcsázta a felesége számát. Kicsengés. Aztán bontott vonal. Gyors üzenetet pötyögött: „Eszter, sürgős! Mi van a kártyákkal? A szalonban vagyok!” Egyetlen szürke pipa jelent meg. Az üzenet nem érkezett meg.
Az értékesítő tapintatos köhintéssel jelezte türelmetlenségét, cipője talpának halk nyikorgása Márk fülében zavaróan hangosnak tűnt.
— Amennyiben most nem tudják rendezni az összeget, kénytelenek vagyunk visszavonni az adásvételt. Más ügyfelek időpontra várnak.
— Visszavonni? Hogyhogy visszavonni?! — csattant fel Katalin, hangja visszhangzott a bemutatóteremben. A szomszédos pultnál álló pár kíváncsian feléjük fordult. — A fiam azonnal fizet! Mi megbecsült emberek vagyunk!
Márk remegő kézzel hívta fel a bank ügyfélszolgálatát. Az operátor közlése szinte mellbe vágta: „A számlák a tulajdonos kérésére zárolásra kerültek. A hozzáférés megszüntetve. Kérjük, egyeztessen a házastársával.”
Az arcát elöntötte a forróság, a szégyen és a közelgő pánik egyszerre szorította össze a mellkasát. Megragadta tiltakozó anyja karját, és a személyzet alig leplezett pillantásai közepette kivonszolta az épületből.
Alig egy órával később már Eszter lakásának ajtaját nyitották. Nem volt zárva. Az előszobában szokatlan csend honolt. A levegőben még ott lebegett a nő kedvenc illatának maradéka, de a fogason hiányzott a bézs kabátja. Márk berohant a hálószobába, feltépte a szekrény ajtaját — a polcok fele üresen tátongott.
A konyhában találták meg a levelet. Katalin a munkalapnak támaszkodva olvasta, ujjai remegtek a papíron, és az arca minden sorral egyre sápadtabbá vált.