— Egy rendes ünnepséget szeretnék anyának. Láttam az alkalmazásban, mennyi pénz van a megtakarítási számládon, amikor múltkor a rezsit akartad befizetni. Egy család vagyunk, nem? Az a dolgunk, hogy örömet szerezzünk egymásnak. Ja, és holnap hozd magaddal a fő bankkártyádat is. Ki tudja, hátha adni kell borravalót a pincéreknek, vagy rendelni még valami meleg ételt, ha a vendégek megéheznek.
Ebben a pillanatban Eszter telefonja megremegett az asztalon. A kijelzőn Katalin neve villant fel.
— Eszterkém, szervusz — szólt bele az anyós mézes-mázos hangon, amely mögött finom éllel bujkált a parancs. — A holnapi estéről szeretnék beszélni. Vedd fel azt a sötét ruhádat, jó? A zártat. És az ékszereket inkább hagyd otthon. Mégiscsak az én ünnepem lesz, nem kell, hogy bárki elvonja rólam a figyelmet.
— Ahogy kívánja, Katalin. Olyan leszek, mint a megtestesült szerénység — felelte Eszter higgadtan, majd a telefont lefelé fordítva letette az asztalra.
Szinte ízek nélkül ette végig a túlsózott vacsorát, közben végighallgatta Márk fennkölt elképzeléseit a másnapi köszöntőről, a beszédről, a meglepetésekről. Amikor a férfi végre ágyba került, percek alatt elnyomta az álom; karjai szétterültek a takarón, halk horkolás töltötte be a szobát. Eszter azonban ébren maradt. A mennyezeten táncoló árnyékokat figyelte, amelyeket az utcai lámpa fénye rajzolt oda.
Hajnali kettő körül óvatosan félrehajtotta a takarót, nehogy felébressze Márkot. Magához vette a laptopját, és a konyhába ment, az ajtót gondosan behúzva maga mögött. A monitor hideg fénye kiemelte arcának határozott vonásait. Ujjai gyors, határozott mozdulatokkal jártak a billentyűkön.
Elsőként egy légitársaság honlapját nyitotta meg. Kiválasztotta a Szegedre induló járatot — abba a városba, ahol egy hónappal korábban felajánlották neki egy kirendeltség vezetését. Akkor nemet mondott, mert Márk nem akarta elhagyni a megszokott kényelmét. A gép másnap délben indult. Eszter megvette a jegyet, majd lefoglalt egy barátságos, rövid távra kiadó lakást az első hónapra. Ezután üzenetet írt leendő felettesének: „Elfogadom az ajánlatot. Hétfőtől munkába tudok állni.”
A következő lépés az internetbank volt. Minden félretett pénzét — évek spórolását, jutalmakat, prémiumokat — áthelyezte egy új számlára, amelyhez szigorú feltételek tartoztak: idő előtti felvétel semmilyen indokkal nem lehetséges. Személyes ügyintézéssel sem.
Ezután a bankkártyák következtek. Néhány kattintás, és a férje pénztárcájában lapuló plasztiklapok, amelyek az ő számláihoz kapcsolódtak, használhatatlanná váltak. A közös számlán mindössze jelképes összeget hagyott. Pont annyit, amiből két vekni kenyér és néhány villamosjegy kitelik.
Reggel Márk kifejezetten jókedvűen ébredt. Fütyörészve készülődött, hosszasan igazgatta a haját a folyosói tükör előtt, zselével formázva minden tincset.
— Elugrom anyáért, készülődünk egy kicsit! — kiáltotta, miközben belebújt a kabátjába. — Este találkozunk az étteremben. Ne késs, még beszédet is kell mondanunk!
Az ajtó csattanva záródott mögötte. Eszter mély levegőt vett. Néhány órája maradt.
Leemelte a bőröndöt a szekrény tetejéről. Por és régi műbőr szaga szállt fel, amikor kinyitotta. Nyugodt, kimért mozdulatokkal pakolt: kosztümök, kényelmes farmernadrágok, puha pulóverek kerültek bele. Az estélyi ruhák, amelyeket Katalin annyira nem kedvelt, érintetlenül maradtak a vállfán.
Indulás előtt még két hívást intézett el. Az első egy elegáns wellnessközpontba szólt.
— Jó napot kívánok. Szeretném Katalint bejelenteni a ma elérhető legexkluzívabb arc- és testkezelésre. Igen, helyben fizetendő. Mondják neki, hogy a fia ajándéka. Kérem, gondoskodjanak róla minden igényének megfelelően.
A második telefon az étterem vezetőjéhez ment.
— Jó napot. Szeretném megerősíteni a ma esti foglalást Márk nevére. Kérem, hogy a legkifinomultabb fogásokat szolgálják fel az étlapról, és biztosítsanak minden részletet az ünnephez méltó színvonalon.