A futam végén a hang biztosan simult el, a vonó alig észrevehető vibratóval ringatta ki az utolsó rezdüléseket, amitől a nézőtéren végigfutott a hideg.
Ez nem a szerencse műve volt.
Ez felkészültségből született.
Hosszú esztendők fegyelmezett gyakorlásából.
Levente arcán a magabiztos mosoly megbicsaklott.
A lehetetlen próbatétel
Hogy visszaszerezze az uralmat a helyzet felett, Levente lassú, kimért tapsba kezdett. A mozdulat túlzott volt, a hangsúly csípős.
– Ügyes – jegyezte meg lekezelően. – Nem is rossz teljesítmény egy felszolgálótól.
A hanghordozása azonban elárulta: bosszús volt.
– Egy skálát bárki betanulhat. Mutasson valami valódi értéket.
Színháziasan a vendégek felé fordult.
– Felszólítom, hogy játsszon el egy igazi mesterművet!
Amikor újra Annára nézett, tekintete jegesebb volt, mint korábban bármikor.
– Ha kudarcot vall, ebben a városban többé nem vállalhat munkát.
A teremben végigsöpört a megdöbbenés.
Ez már nem puszta szakmai próba volt.
Ez nyílt fenyegetésnek számított.
Katalin öröksége
Anna nem válaszolt. Nem vitázott, nem tiltakozott.
Lassan a hegedűtok mélyén pihenő megsárgult kottára pillantott.
Édesanyja utolsó szerzeménye volt.
Egy fájdalmasan összetett Adagio – olyan darab, amelytől még rutinos szólisták is tartanak.
A vonó ismét a húrok fölé emelkedett.
Az első hang úgy tört elő, akár egy elfojtott, sérült sóhaj.
Majd megszületett a zene.
A hangszer jajdult, suttogott, könyörgött. A futamok úgy gördültek egymásba, mint esőcseppek az ablakon, a kitartott, reszkető dallamok pedig mintha lelassították volna az idő múlását. A muzsika megtöltötte a hatalmas termet, és olyan mélységeket érintett meg a hallgatókban, amelyekről talán nem is sejtették, hogy léteznek.
Gábor maestro váratlanul előrébb lépett.
Szeme tágra nyílt.
– Ez az érintés… – lehelte.
A hangja elcsuklott.
– Ez a Quiroga-iskola.
Suttogás futott végig a zenekari tagok között.
– Katalin Quiroga…
– Talán a lánya?
Egy trónfosztás pillanata
Ahogy Anna játéka egyre mélyebbre hatolt, valami megváltozott a levegőben.
A korábbi fölény és gőg szertefoszlott.
Az üzletemberek idegesen nyeltek.
Elegáns ruhákba öltözött hölgyek észrevétlenül töröltek ki egy-egy könnycseppet.
Az este során először senkit nem érdekelt rang, vagyon vagy hírnév.
Csak figyeltek.
Levente alakja pedig lassan jelentéktelenné vált.
Minden egyes hang, amely Anna hegedűjéből fakadt, apró darabokra zúzta az önérzetét. Ujjai megremegtek, a pezsgő kilöttyent hibátlan fehér mellényére.
Ám ezt senki sem látta.
És ha látta volna, sem számított volna.
Minden tekintet arra a fiatal nőre szegeződött, akit percekkel korábban még megalázni próbáltak.
Amikor a darab végéhez közeledett, a dallam egyre magasabbra ívelt, majd az utolsó hang hosszan, tisztán emelkedett a csillárok felé, mielőtt lassan elhalt a levegőben. A teremre súlyos, szinte szakrális csend borult.