Mintha valakit idő előtt értek volna tetten.
– Ez csak egy tervezet – felelte Gábor higgadtan. – Anya megkérte az ügyvédet, hogy készítsen egy mintát, lásd, hogyan nézne ki. Senki nem kényszerít semmire.
– Tervezet – ismételte Nóra lassan.
– Igen.
Nóra nem kapkodta el a választ. A férfi arcát figyelte: a nyugodt, enyhén ingerült tekintetet, azt, ahogyan az ajtófélfának dőlve állt, szinte kényelmesen, mintha csupán egy hétköznapi kérdésről lenne szó.
– Mondd meg őszintén – szólalt meg végül halkan. – Ez tényleg csak egy papír a fióknak, vagy már jártatok vele valahol?
A csönd alig tartott tovább egy pillanatnál. De ott volt.
– Nem mentünk sehova – felelte.
És ebben a másodpercben Nóra biztos lett benne, hogy hazudik.
Nem a hangja árulta el. Nem is a pillantása. Egyszerűen ismerte. Négy éve éltek együtt. Tudta, milyen az a kis szünet, amikor nem az igazság hangzik el, hanem az, amit mondani kell.
Visszacsúsztatta a lapot a dossziéba, becsukta, majd visszatette a helyére.
– Rendben – mondta.
– Rendben? – kérdezett vissza Gábor, látható meglepetéssel.
– Meghallgattalak. Jó éjt.
Lefeküdt, hátat fordított a szobának. Hallotta, hogy a férfi még áll egy darabig az ajtóban, aztán elindul.
Nem sokkal később a konyhából halk csörgés szűrődött át. Gábor azonnal felvette. A hangját suttogásig halkította, de egy szót így is tisztán kihallott: „anya”.
Nóra lehunyta a szemét.
Reggel első dolga lesz felkeresni egy közjegyzőt. Nem azért, hogy aláírjon bármit.
Egészen más miatt.
Másnap korábban kelt, mint Gábor.
Amíg a férfi aludt, csendben összepakolta a táskáját: iratok, személyi, az előző este látott mappa. Fél nyolckor már az ajtón kívül volt. A lépcsőházban elővette a telefonját, és üzent Annának: „Közjegyzőhöz megyek. Utána hívlak.”
A válasz szinte azonnal érkezett: „Kiderítettem valamit. Hívj, amint tudsz. Fontos.”
Nóra megállt egy pillanatra a lépcsőn, újra elolvasta az üzenetet, majd zsebre tette a készüléket, és továbbment.
A közjegyző fogadta előzetes időpont nélkül is – szerencséje volt, az első ügyfél lemondta a találkozót. László hatvan körüli férfi volt, őszülő halántékkal, kimért, megfontolt beszéddel.
Nóra az asztalára tette a dossziét.
– Azt szeretném ellenőriztetni, történt‑e bármilyen jogi lépés ezzel a lakással kapcsolatban az elmúlt három hónapban. És ha lehetséges, szeretnék tiltást bejegyeztetni, hogy a jelenlétem nélkül ne lehessen ügyletet kötni.
László a szemüvege fölött nézett rá.
– Van oka feltételezni, hogy valaki az ön nevében próbált eljárni?
– Okom van rá, hogy utánanézzek – felelte Nóra.
A férfi bólintott, átvette a papírokat, és dolgozni kezdett. Nóra az ablakon át az udvart figyelte: egy hársfa, pad, egy idős férfi kutyával. Teljesen hétköznapi délelőtt.
Körülbelül húsz perc múlva László levette a szemüvegét.
– A nyilvántartás szerint a lakás érintetlen, nincs bejegyzett tranzakció. Viszont… – megállt egy pillanatra – három hete érkezett egy kérelem az öröklési jogot igazoló okirat másodpéldányára. Meghatalmazott útján. A kérelmet elutasították, mert a meghatalmazás dátuma nem volt érvényes.
Nóra lassan kifújta a levegőt.
– Tehát valaki megpróbált másolatot szerezni a dokumentumaimról.
– Pontosan. A kérelmező személyét nem áll módomban közölni, de a próbálkozás megtörtént.
Eszébe jutott az előző esti szünet a válasz előtt. A suttogás a fal túloldalán. Az „anya kérte az ügyvédet” mondat.
– Kérem, jegyezze be a tiltást – mondta határozottan.
Anna a munkahelye melletti kávézóban várta ebédszünetben, fehér köpenyben, kabát fölött, termoszt szorongatva.
– Figyelj rám – kezdte rögtön, ahogy leültek. – Tegnap éjjel nem aludtam. Felhívtam egy ismerősömet, családjogi ügyvéd. Elmondtam neki nagy vonalakban a helyzetet.
– És?
– Gábor semmilyen módon nem írathatja át a lakást a te beleegyezésed nélkül. Ez örökség, nem közös vagyon. Még bíróságon sem menne. Ők is tudják ezt.
– Akkor mire jó ez az egész?
Anna két kézzel fogta a termoszt.
– Nyomást akarnak gyakorolni. Arra számítanak, hogy elfáradsz, megijedsz, és végül magadtól engedsz. Elvenni nem tudják. De rávehetnek, hogy te add oda.
Nóra a húgára nézett.
A mozaikdarabok hirtelen a helyükre kerültek. A konyhai suttogás. A „csak tervezet”. A dokumentummásolat iránti kérelem. A nappaliban kezdeményezett beszélgetés. Ez nem indulatból fakadt vita volt, hanem előre kigondolt lépéssorozat. Olyan terv, amely pontosan az ő természetére épített – arra, hogy kerüli a konfliktust, inkább elsimít, enged.
Ismerték a gyenge pontjait.
– Bejegyeztettem a tiltást – mondta.
Anna elégedetten bólintott.
– Jól tetted. És most gondolkodj el azon, mi lesz a következő lépés. Nem a lakással kapcsolatban. Hanem vele.
Nóra nem válaszolt. De már az előző éjszaka óta ezen járt az esze, miközben a fal felé fordulva hallgatta a suttogást.
Gábor délután kettő körül hívta fel. Nóra éppen egy bevásárlóközpontból lépett ki: bement a bankba, megszüntette a közös hitelkártyát, és nyitott egy saját számlát. Csak biztos, ami biztos.