A vonal túlsó oldalán néhány másodpercig csak levegővétel hallatszott. Aztán halkan, szinte fogcsikorgatva szólalt meg.
— Te ezt előre kitervelted… Szándékosan!
— Közgazdász vagyok, Gábor — felelte nyugodtan Eszter. — A számokból élek. A tartozásokat pedig mindig nyilvántartom. Ellentétben bizonyos „nagy formátumú befektetőkkel”. Tudtam, hogy közel kétmillió forinttal lógsz egy magánembernek. Tudtam a perről is. És azt is, hogy a végrehajtó elrendelte az utazási korlátozást. Két nappal ezelőtt már minden papír a kezemben volt.
— Miért nem szóltál?! — a dühös ordítás egyszer csak megtört, és rekedt könyörgéssé vált.
— Te miért nem azzal jöttél, hogy „Anyának orvosi okból sürgős az út”, hanem azzal hencegtél, hogy „elszórunk háromszázezer forintot a Maldívokon”? — kérdezett vissza Eszter csendesen.
— Én… az nem úgy…
— Nevettél rajtam, Gábor. Úgy, hogy közben az én fizetésemből élsz. Gúnyolódtál, amiért vidékre készülök, miközben te egzotikus nyaralásról ábrándoztál. Megmutattad, szerinted hol a helyem. Én pedig hagytam, hogy te is szembesülj a sajátoddal.
A férfi hangja hirtelen elcsuklott.
— Mit csináljunk most? — tört ki belőle. — Eszter… kérlek… nincs egy fillérem sem! A bankkártyám nem működik! Még egy taxira se futja, hogy elmenjünk innen!
Most már nem harag szólt belőle, hanem pánik. Magas, reszkető hang, mint egy sarokba szorított kamaszé.
— Üres a számla! Fogalmam sincs, miért… hiszen megjött a fizetésed! Anyának még egy teát sem tudok venni! Mindjárt rosszul lesz! Küldj pénzt, jó? Csak annyit, hogy hazajussunk!
Eszter a napsütötte konyhában ült, előtte egy csésze kihűlő tea. A telefonból kiszűrődött a reptér zsivaja, Mónika halk, kitartó zokogása a háttérben.
Nem érzett kárörömöt. Nem volt benne diadal.
Egyszerűen úgy élte meg, mint egy veszteséges ügy lezárását.
Az a férfi könyörgött most neki, aki percekkel korábban még rajta nevetett. Ugyanaz az ember, aki évekig természetesnek vette, hogy Eszter megold mindent. Azt hitte, most is így lesz: egy sóhaj, egy utalás, és kész.
— Nem fogok pénzt küldeni, Gábor — mondta halkan.
— Hogyhogy nem?! Dolgozol! Van fizetésed!
— Úgy értem: nem vagyok hajlandó.
Csend.
Érezhető volt, hogy nem érti. Nem ilyen válaszhoz szokott.
— Szívtelen vagy! — tört ki belőle. — Itt hagysz minket ebben a helyzetben? A beteg anyámmal?!
— Én itthon vagyok — felelte Eszter tárgyilagosan. — A saját lakásomban ülök, teát iszom. Te pedig majdnem a Maldív-szigeteken. Hiszen olyan vicces volt, amikor erről beszéltél, emlékszel?
A férfi szaggatottan szívta be a levegőt.
— Te vagy a nagy lehetőségvadász, Gábor. Akkor most vadássz.
— Eszter, ne csináld ezt! Hibáztam! Nem gondoltam komolyan!
— De igen. Pontosan azt gondoltad. Olyan ember vagy, aki az én pénzemen él, és közben képes megalázni engem a saját anyja előtt, csak hogy erősebbnek tűnjön. De nézd meg a papírt: nem befektető áll rajta. Hanem adós.
— Mit tegyek? — suttogta kétségbeesetten.
— Hívd fel az ismerőseidet. Kérj kölcsön. Add el az új, rikító türkiz bőröndöket. Ez most már a te problémád. Nem az enyém. Te mondtad: „Mi anyuval a Maldívokra megyünk, te meg vidékre.”
Eszter tekintete az előszobában álló régi, kopott bőröndjére esett.
— Egyébként igazad volt — tette hozzá. — Elutazom. Megnéztem a menetrendet, két óra múlva indul a busz Bajára. Pihenni fogok. A mamámhoz megyek. Ő nem kér egzotikus szigeteket. Neki elég, ha lát.
— Ne tedd le! — kiáltotta Gábor. — Kérlek!
Eszter hangja most keményebbre váltott.
— Amikor visszajövök, beadom a válópert.
— Ne!
— És kezdeményezem a vagyonmegosztást is. Pontosabban a közös tartozások rendezését. Azokat is, amelyek miatt nem engedtek ki az országból. Hidd el, vezető közgazdászként találok rá módot, hogy ezentúl te fizesd őket. A saját keresetedből.
Megérintette a kijelzőt, bontotta a hívást.
Azonnal le is tiltotta a számot.
Felállt, odalépett a szürke, „cikinek” nevezett bőröndhöz, és megfogta a fogantyút. Az egyik kereke továbbra is akadozott.
Elmosolyodott.
Nem számít.
Majd vesz egy másikat.
Kilépett a lakásból, és bezárta maga mögött az ajtót.
Gábor ott maradt a repülőtéren.
Az anyjával, a meséivel — és a feltűnően csillogó, türkizkék, teljesen haszontalan bőröndjeivel.